Századok – 1947
Tanulmányok - TÓTH ZOLTÁN: Szent István legrégibb életirata nyomán 23
74 tóth zoltán" tehát lennünk, hogy ez a megszorítás eredetileg Ranzanus forrásában is benne volt. De valószínűnek nem tarthat juk. Mindkét szerzőnek rendelkezésére állottak a krónikás hagyomány advenalajstromai s ezek számba nem vehető kivétellel birodalmi betelepülőket emlegetvén, a nemet hivatkozás inkább leszűrt eredménynek látszik; különösen Bonfininél, ki a segélykérés kapcsán a ranzanusi és mügelni formulát használ ja, viszont nem is általában német, hanem bajor, szász és sváb beköltözőkről beszél. Ez az advenalajstroinok terminológiája s amúgyis kevéssé hihető, hogy XI. századi hazai forrásírónak kedve lett volna az egyre veszedelmesebbnek bizonyult németség segélyadását suo nomine kiemelni. A szomszédságra való hivatkozásnak valamivel mégis kevésbbé keserű mellékíze lehetett. Az a véleményünk tehát, hogy ez esetben nem a ranzanusi életirat csonkulásáröl, hanem a krónikás félen esell részleges bővítésről, idegen írók hozzáveléséről, magyarázó toldásáról van szó. S bái* kevésbbé hangsúlyozottan, elutasítanánk a kikopás gyanúját Ranzanusnak egy legendám viszonylatban megállapítható tudomáshiánya ügyében is. Ranzanus szövege nein mondja meg, mi történt a legyőzött Koppány népével és javaival; nem említi Pannonhalma gazdag megadománvozását. Ezt pontosan és világosan tulajdonképen csak a Kisebb Legendából tudjuk meg.129 Lévén azonban köztudomású tényállásról szó, melynek valóságát semmiféle hagyományalakulás sem csorbíthatta, nemhogy az óvatos Ránzanusról, a királylajstrom szerkesztőjéről is bajosan tehetjük fel. hogy kihagyta volna — ha alapszövegében megtalálja. Valószínűbbnek gondoljuk tehát, hogy a király elhalározásáról, jóllehet beleillik egy Szent István-legenda témakörébe, a Vita szerzője sem nyilatkozott; mit természetesen csak egy módon magyarázhatunk. Nem tartozott Szent Benedek rendjének kptelékébe; tapasztaltuk, hogy érdeklődése mindenestől Székesfehérváré. Bizonyosat с két utóbbi pontra nézve, ismételjük, csak annyit mondhatunk. hogy a megállapítható hagyományalakulás cgvik ranzanusi hiányt sem magyarázza. A szövegalkat elváltozásának megokolására, tartalmi fogyatkozás feltételezésére tehát nincsen érvünk. Am Ranzanus fejezetét mégsem tartjuk érintetlen örökségnek. Nehéz elképzelnünk, hogy Szt István személyevei foglalkozó XI. századi, életirat Oltó heirceg nevét, ezt a jellegzetes és szigorúan korhatározó adatot nem ismerte volna. libben az esetben tehál csakugyan a hagyományalakulás sodrára kell következtetnünk, ha csak nem akarjuk azt hinni, hogy Láskai Ozsvát és Unrast valaminő, a Vitánál is régibb forrást használt s a feledésbe merült tulajdonnév szigorúan ez utóbbinak adattárából való. Ugyanezt ismerte volna eszerint és pedig már a hagyományalakulás megtépázta külsőben Bonfimi is. A IX. index szétbontásával, legenda és lajstrom elkülönítésével kapcsolatosan erre a kérdésre is kitérünk. Tűzzünk ki mindenekelőtt egy magától kínálkozó s Unrest tanúságát- megfelelő, környezetbe állító osztályozási szempontot. -Ha hazai anyagunkban Unrest művének legközelebbi rokonságát 129 SS. rerum Ilung. II. 395. 1. A Nagyobb Legenda csak a tizedádási kötelezettséget teszi röviden szóvá. U. o. 384. 1.
