Századok – 1947
Tanulmányok - TÓTH ZOLTÁN: Szent István legrégibb életirata nyomán 23
SZENT ISTVÁN LKGRBGIHB ÉLETI KATA NYOMÁN 37 nem hihetetlen. Ami pedig az erőszakos fellépést és eljárást illeti, akár a Nagyobb Legenda vértől szennyes kezet endegető szózatát idézhetnénk. Ranzanus tulajdonképen ugyanezt állítja, de minden elutasító vagy megbélyegző tendencia nélkül. Míg a legendaírónál, mintha csak a véres kéz hagyománya mellett a ranzanusi felfogást is ismerte s a kettőt kritikátlanul összetákolta volna, kissé sután hangzik az elhalt fejedelem égi örömökben való részesítése, Ranzanus értékelése mindvégig egységes és logikus. Egyetlen szóval sem érezteti, hogyr a kiontott vér a fejedelem rovására esnék. Géza „pie ac religiose" halt meg, keresztény uralkodóhoz illő hitben.47 Fia pedig az ő munkáját folytatta, az ő nyomdokába lépett. Csak egészen más módon és eszközökkel. ,,/n illius opus successit."\ Nem kiáltóan kevés ez a reánkmaradt Szent István-legendák beállításához s a XV. század nyilvánvaló tudatához képest? Le lehetett ezt írni határozott forrásirányítás híján? Üjra meg újra s mind elodázhatatlanabbul felvetődő kérdés. Mert hogy az író személyes véleménye volna, alig hihetjük. Iliszen a kép idegenszerűségét, t. i. Hartviktól elütő voltát azzal is tetézi, hogy a királyt majdhogy egyházi, szinte szerzetesi köntösbe öltözteti. Szent István emléke Mátyás király udvarában bizonnyal más külsőben élt s a renaissance szemében ez a típus tudvalevőleg távolról sem volt már olyan fölényes értékű, mint a javaközépkor szemlélete szerint. Ranzanus tehát saját kora szemszögéből nézve, mintha egyenesen a szent király rovására igyekeznék Gézát kiemelni, mi nyilván hihetetlen, sőt lehetetlen. Egyetlen magyarázat képzelhető. Hogy t. i. valami ilyen szellemű, következésképen igen régikeletű szövegezés volt a kezében. Az értékelés disszonanciája egy csapásra eltűnik t. i., ha forrását középkorunk első századából eredeztetjük. íme Szent István jellemzésének gyökerét, mintha nemcsak az Anonymus és Albericus ismerte volna, hanem —- ezzel az időviszonylati lehetőséggel egy ízben már találkoztunk — a Nagyobb Legenda szerzője is. A névtelen jegyző népét keresztelő s az élet igéit hirdető Szent Istvánja tudvalevőleg tevékeny részese a szellemi átalakulásnak; szinte egyházi személyiség. A legendából viszont feltűnő határozottsággal csendül ki ennek a felfogásnak diametriális ellenkezője, nyilván tudatos tagadása. A legendaszerző, mintha csak cáfolni akarta volna azt a hagyományfajtát, melyre az Anonymus és Albericus támaszkodott; szerinte a király „evangelizandi non assumpsit officium".48 Ranzanus királyalakja ezzel szemben az Anonymus felfogását tükrözteti, illetve képviseli. És pedig, lévén nála nem előrebocsátott, töredékes megjegyzésről szó, részletesebb és körülírtabb kidolgozásban. A humanista Szent Istvánja szelíd és derűs emberi « U. o. IV. 188. 1. 4,1 SS. rerum Hung. 11. 380. I. V. íj. lloman, A Szent László-kori Gesta Ungaroruni 26. 1.
