Századok – 1947

Ismertetések - Szilágyi János - 276

277 ISMERTETÉSE К volt. a székesfővárosi múzeumok nemrég elhűnvt főigazgatója. Eredményekben gazdag ásatói munkásságának azonban .talán egyik legszebb emléke az Erzsébetszobor környékén 1932-ben feliárt későrómai erőd. Valamennyi ásatási objektum közül emez utóbbi maradt élete végéig a legjobban szívéhez nőve, s e labor további feltárásáról nem szűnt meg újabb terveket szőni. Utolsó, könyvalakban megjelent munkája is, inelv korábbi dolgozatai (Pest város eredete. :— Tanulmányok Budapest múltjából. III. 1934, 7—21 11. — A pesti római tábor maradványa az Eskü-léren. Rövid vezető, é. n.) összefoglalásaként most itt fekszik előttünk, erről az Eskü-téri erődről szól. E pompás kiállítású s szokatlanul gazdagon illusztrált mű első fejezete (7—33 11.) a pesti Belváros területén már feltételezett római erőd irodalmának kritikai áttekintését nyújtja. Ennek kapcsán, töbib évi szorgos anyaggyűjtés eredményekép, elsőízben kapjuk e területről ismert római emlékek Corpússzerű összefoglalását. Különösen becses néhánv eddig publikálatlan római kőemlék közzététele jó fénykép kíséretében (À 25. képen közölt síremlék elhunyt veteranusának utónevét, a felirat 4. sorának hosszából következtetve, azonban a javasul! Messus helyett Messorinus vagy ehhez hasonló névnek [Cf. CIL. 111. p. 2401] olvasnám ). A második fejezet (87—63 11.) a könyv szorosan vett régészeti rcsze, és az 1932. és 1944. évi ásatások összefoglaló feldolgozását tartalmazza. A mellékelt pontos felmérési rajzok, továbbá a feltárás egyes szakaszairól készített fényképfelvételek gondos és lelkiismeretes régészszakmunkáról tanúskodnak. E régészeti adatokból a tábor építéstörténelére és kiterjedésére levont következtetések meggyőzően hatnak. Elfogadható a tábor teriiletérői eddig ismert két hypocaustummaí rendelkező épület új értelmezése is (44, 48, 55—56 11.), mely szerint az 1914-ben előkerült légfűtéses helyiség a korábbi és nagyobb kiterjedésű tábor, míg a Belvárosi templom szentélye alatt észlelt terrazzo-padlós helyiség a késörómai erőd parancsnoki épületéhez tartozhatott (Az előbbivel kapcsolatban mégsem téveszteném sízem elől a praetoria-honi elé épített fürdőket, melyekre az. O. R. Li. kötetei bőséges példát nyújtanak.). Mindössze egy pontban nem érthetünk egyeh—A szerző iránt érzett minden kegyeletes tiszteletünk ellenére sem vehetjük ugyanis „bebizonyított lénynek", hogy az 1944. évi ásatások alkalmával a korábbi tábor déli falának maradványai kerültek napvilágra az akkor észlelt halovány épületnyomokban. N. itt az ásató Bertalan V. véleményére épít. (Lásd adatközléseiben megbízható jelentését: Budapest Régiségei. XIV. 1945. 169. sk. 1.) Nem fogadhatjuk el azonban a déli front kiugró tornyának keleti és nyugati fala közt észlelt nívókülönbségre vonatkozólag B.-nek ama megállapítását, hogy „egy korábbi tábor falmaradványait használták fel palkóalakú tornyunk építésénél" (Bp. В. XIV. 480 1.). Ezzel szemben ugyanis utalhatunk arra, hogy más helyeken végzett ásatásaink alkalmával egyidőben épült római falmaradványoknál rövid szakaszon belül is ismételten megfigyelhettünk aránylag nagyobb alapozási nívókülönbségeket. Minden alkalommal a talaj egyenetlenségében találtuk meg ennek az okát. А róm^jak ugyanis igen sok esetben építkezés előtt nem planírozták el a terepet, hanem azt helyenként mélyebb alapozással egyenlítették ki. Ugyanez állhat az Eskü-térre, ahol a rómaikori talajszint B. megfigyelése szerint is a Duna irányába lejl. A kiugró torony Duna felé eső falának mélyebb alapozását a keletivel szemben tehát egy mélyebb terephulláin kellőképen indokolja Éppen az 1944. évi felvételi rajz alapján nem tarthatjuk e korábbi tábor kapuzatához tartozónak a pillérszerű kiugrással rendelkező falrészt sem. Ez esetben ugyanis a G. 15. jelzésű kutató árok dé'keleti sarkában a táborfalnak is valamilyen nyomára kellett volna akadni, minthogy a 11. századi táborok vidékünkön még befelé n^ó tornyokkal rendelkeztek. A G. 15. árok nyugati végében, valamint a G. 16 és 17. számú árkokban jelzett falnyomok kiegészítve szépen kiadnak egy épületsarokrészt, amelynek úgy látszik épp a sarkait az 1944. évi ásatás alkalmával szerencsésen sikerült kikerülni. E megjegyzések alapján a korábbi tábor déli falát nem jelölhetjük ki a Diocletianus-kori erőd jobboldali, principo/is-frontjának vonalában. Az ezzel kapcsolatos problémák megoldása a későbbi ásatásokra hárul. De ettől függetlenül természetesen elfogadható, hogy e korábbi tábor nagyobb kiterjedésű volt, amint azt N. meggyőzően fejtegeti.