Századok – 1947

Ismertetések - Makkai László: Erdély története. Ism.: Veress Endre 250

ISMERTETÉSEK 255 tanácsurak ellenezték a dolgot és tiltakozásáért a jó vitéz enyingi Török Bálint a konstantinápolyi Héttoronyban fejezte be drága életét. Az egyébként lovagias gondolkozású törökök cselüket annyira testeitek, hogy soha nem emlegették és krónikájukba úgy vették be, mintha Budát fegyveres kézzel hódították volna ineg. Ellenezte az óbudai táborba való kimenést maga Werbőczi István kancellár is, amiért (öt héttel a kiráylné távozása utáni saját budai házában 1541 október^ 13-án megmérgezték. (Ezt nekem sikerült megállapítanom. Izabella királyné életrajza 212. 1. De Werbőczi életrajza írásakor Fraknói Vilmos figyelmét elkerülte s ezért nála a kancellár halálának ideje nincs meg.) A barát harmadik vétke és árulása, hogy az. Erdélybe húzódott Izabella királynét tíz esztendő múlva az országból kibeszélte, miként krónikásaink írták s rendszeres ijesztgetéseivel megfélemlíté, hogy kezéből kicsikarja a szent koronát és kisfiával földönfutóvá tegye; igaz, avval az elgondolással és megnyugtatással, hogy az immár Temesvárig jutott török terjeszkedését majd a Magyarországgal egyesített Erdély jobban feltartja. (Báthory István király [terror liostium] halálának 350-ik esztendejében |Budapest, 19271 324—5 1.) Ezt a kiilön-véleményemet Makkai megemlíthette volna, még ha nem is helyeselte, miként hogy nem vett tudomást Kropféról sem, holott mindkettő bizony az egykorúak felfogásút tükrözi. Ilyen elhallgatások vannak Izabella uralkodása vázolásában is. Hiszen egyebekről nem szólva, egyetlen sorban sem emlékezik meg az osztrák kiszipolyozó és nemzetrontó politika ellen támadt országos felháborodásról, ,a Petrovics Péter (János király rokona) kezdeményezése alapján keletkezett nemzeti pártról, amely 1556 őszén haza hozta Lengyelországból Izabella királynét fiával. Pedig őket a köznemesség nevében a teljes életében addig császárpárti somlyai Báthory István üdvözölte s később is végig Habsburg-ellenes politikát folytatott, ha tilokban is, amivel annyira megerősítő az Erdély önállóságáért küzdők pártját, hogy hívének vallotta magát Báthory István fejedelem és király ötökéként Bocskay s még Bethlen is; igaz. hogy mikor erőtlenségükre maguk is ráeszméltek, avval a kényszerű fenntartással, hogy azt csupán addig tartsák fenn, amíg Erdély nem egyesülhet újra az anyaországgal. Izabella uralkodásáról Makkai különben (a 205—212. lapon) elég bőven ír, ha meggondoljuk, hogv néhai Marczali Henrik budapesti egyetemi történetlanár önálló kötetet szentelvén Erdély történetének, nevét benne még csak meg sem említi, a magyar történettudomány nagyobb dicsőségére! Különben Makkai tagadása ellenére (a 282. lapon) azt hiszem, hogy a nagyműveltségű Izabella tudott magyarul, hiszen tizenöt évet élt hazánkban magyarok közt; valószínűleg annyira, mint ahogy Báthory István mondta magáról, hogy a lengyel országgyűléseken a tárgyalások menetét képes követni, de azokra — a dolog komolyságáért. — latinul szokott felelni! A XVI. századi erdélyi élet bemutatása (a kötet VIII. fejezetében) nagyon sikerült munka, azért is, hogy megismertet a Gyula eleste — 1566 — után Erdélybe menekült magyar családok hasznos elhelyezkedésével. Tömör a székely válságról, a jobágyok itt-ott előfordult elnyomatásáról, valamint a szászok zárkózott s a magyarokat körükből és kerített városaikból kizáró magaviseletéről szóló rész. Majd külön kis összefoglalások tárgyalják a reformáció hódítását, Báthory István valláspolitikáját, amely türelmes volt minden vallással szemben, az unitáriust kivéve, melyet főleg a miatt nem szenvedhetett, hogy Dávid Ferenc az 1578-ban tartott tordai zsinaton elvetette a gyermekek keresztségét, minek következtében felnőtt bajuszos legények jártak szanaszét az országban megkereszteletlenül. Ezt a részt fejezi be az egyházi műveltségről és humanizmusról, meg a reformáció művelődéséről írt tanulságos összefoglalás, amikről hasonló ismertetést semmi más munkából nem nyerhetiink. A Báthoryak családi uralmát szerzőnk a IX. fejezetben mutatja be kissé túl rövidre fogva: Istvántól az 1613 őszén meggyilkolt ulolsó Báthory Gáborig, ámbár két munkámból: Báthory István életrajzából meg kétkötetes levelezéséből sok ismeretlen érdekes adalékkal színezhette volna előadását. Éppígy Carrililo, Mihály vajda, Basta s az' erdélyi jezsuiták szerepét is, továbbá Berzeviczy Márton és társai tevékenységét, amikről ma már egész könyvsorozatunk van kiadványaimban, majdnem felhasználatlanul. Egy kis elírásra is fel kell