Századok – 1947

Ismertetések - Makkai László: Erdély története. Ism.: Veress Endre 250

IK MERTETÉS К К 251 férhet el е mostani cikkem keretében. Mégis rá kell mutatnom, hogy az erdélyi öntudat és gondolat termékenyítő, élő valóságként mindig meg volt Erdélyben, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődött Mátyás király bölcs intelme, amelyet gyakran hallatott az összejövetellekeni, mondván: „Magyar urak, szöges gonddal vigyázzatok Erdélyre, mert ha elvesztitek, elvész egész Magyarország, de ha megtartjátok, innen még az elvesztett Magyarországot is visszaszerezhetitek!" (Ezt a fontos kijelentést az Erdélyben járt Szántó - [Arator] István jezsuita atya mentette meg és jegyezte fel számunkra 1600-ban, úgy, amint azt az erdélyiektől hallotta. Kiadtam a Fontes Rerum Transylvanicarum V. köt. 199. 1. Magyarra lordítá Révay József, Erdély öröksége I. köt. 148. 1.) Ez a szellem aztán állandóan erősbödött (hol nyíltan, hol titokban) János király hasonló felfogása folytán, még halála után is, midőn Erdély idegen befolyás és bízni nem tudó emberek korlátoltsága következtében — 1551 nyarán — levált az anyaország testépől. Óriási anyagát Makkai a dák hatalom kialakulásától az 1848-i unióig tizenhárom fejezetben tárja fel s azokon belül apróbb, néhány lapnyi részletezésekkei. Ezek mindig szigorúan tárgyilagosak, nagyjában felölelve a szóbanlévő esemény fontosabb irodalmát, s ami lő: végig érdekesek, gyakran lebilincselők szerző tömör, szép nyelve és művészi előadása folytán; ámbár irályában kelleténél több az elkerülhető latin szó és kifejezés, köztük még Olyan újlatinság is, mint a capillaritás (a 233. lapon), amit az olvasó semmiféle szótárban meg nem talál! Ezektől eltekintve, a munka úgy magával ragadja olvasóját, hogy a szakember úgyszólván észre sem veszi, hogy írója semmi újat nem nyújt, de bokorba fogva a szétszórt adalékok javat, ünnepi ajándékul kedveskedik olvasójának legjobb tudása szerint most, mikor szerencsére megszaporodott az Erdély múltja iránti érdeklődés. Makkai bemutatásmódjában az az újszerű, hogy figyelembe veszi előadásában a földrajzi és földtani viszonyokat, a régészet és ásatások eredményeit s fokozott mértékben a néprajzi adottságokat. Különösen találó, amit a magyar népi terjedésről írt. ami Erdély etnikai képének kialakulását eredményezte a Magyarországból már a XI. század elején bevonult Jenő és Keszi törzseknek a Szamos völgyében való elhelyezkedése révén. Ám kár volt elmaradnia a meglepő érdckességü kérdés ama többi részének, amit épp folyóiratunkban bővebben fejtett ki Erdély többi folyójának települési viszonyairól. Ekkor már Erdély déli részében laktak 892-től oklevelesen idézett sófejtő bolgárok, de szerzőnk téved, mikor azt hiszi, hogy uralmuknak sem régészeti, sem történeti, sem pedig nyelvi nyoma nem maradt, mivel az erdélyi szászok irodalmában több tanulmány szól a csergedi (kiskiiküllőmegyei) bolgárok középkori életéről, nem is említve a bolár irodalomban megjelent korábbi értekezéseket, melyek a fogarasföld vidékén a besenyőkkel és a nyomukban a XII. század végén betelepült kúnokkal együttesen lakó bolgárokat említik. Szerintem még a dunántúli Kenéz, Kanizsa és Kenese helynevek is nem szláv, hanem besenyőkéin eredetűek s a bolgárok legnyugatibb telepeinek nyomai. Az erdélyi szászok irodalmából ismerhette volna meg írónk azt is, amit Dácia IX. századi történetéről Ravennai Guidó reánk hagyott. (Kurz Antal köz-« leménye, a Magazin für Geschichte und Literatur Siebenbürgens 1844—45-i évf.,1. köt. 358 s köv. 1.) Jól sejti Makkai, hogy kétségkívül a délkeleti liatárrész megerősítésére telepítették be a magyar királyok a századforduló tájáh az Olt balpartjára, a mai Fogaras környékére azokat a románokat, akik a XIII. s!zázad ellejién tűnnek fel az oklevelekben (66. 1.). Ezzel szemben az. a felfogásom, hogy azokkal együtt jöttek be besenyők és kúnok is, ha ugyan nem egyedül: románok nélkül, mert Fogaras földjén mai nap is tömérdek á kán helységnév s ez ad kulcsot a régi oláh hagyomány fekete vajdája (Negru Vodä) létezésének megértéséhez, miként vezérüket barnább arcbőréről a nép nevezte. Igv természetesnek kelt találnunk a tradíciónak azt a további részét is, hogy ez a vajda felkerekedvén népével, átment a Kárpátokon a szomszédos bőtermésű Havasalföldébe, ahol besenvő-kún rokonaik már 1091 óta laktak. Velük egyesülve alapították aztán az Erdélyből (nyilván hívásukra) besereglett új rokonok a havasalföldi tartományt, melynek államiságát magyar fennhatóság alatt később