Századok – 1947

Ismertetések - Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Ism.: Bónis György 237

255 ISMERTETÉSEK állományrendszer örökre, örökjogon és visszavonhatatlanul jultalta a jószágot a familiárisnak, akárcsak a királyi adomán}'. • E. könyvéi olvasva, a problémák serege bukkan fei, melyeknek megoldására még ^ szerencsésebb körülmények között is csak évtizedet munkájával kerülhet sor. Igv nélkülözzük a primitív jog, a ma n}ég népünk jogszokásaiban is élő ősi jogfelfogás ismeretét, amely egyszerre egyetemes hátteret adhatna az ősiség, a házassági szokások, a korai büntetőjog történetének. Nem ismerjük még annyira a középkori jogrendszert, hogy teljesen kiküszöbölhetnők tárgyalásából a nyilván anakronisztikus közjog-magánjog megjelöléseket, melyeknek csekély értékére éppen E. mutatott rá még 1928-ben. (Staatsrecht und Privatrecht in Ungarn im Mittelalter. Ungarische Jahrbücher 1929, 426—432.) Több tanulmány jelent meg a nemesi vármegye kialakulásáról, de nem választották el eléggça megyének — mondjuk — adminisztratív korszakát, melyben a nemességen kívül más jogállású rétegek is résiztvettek a közgyűlésen (XIV. század) s a „birtokos", a homo possessionatus a megyei közéletben nemesi jogokat élvezett (XIV—XV. század), a megmerevedett rendiség exkluzív nemesi vármegyéitől. Sürgős tartozásunk a magyar parasztdemokrácia első lépéseire, a jobbágyközségek önkormányzatára, á jobbágyok bírótársi működésére vonatkozó adatok feltárása is. A bírósági szervezetnél Hajnik alapvető munkája után is maradtak feladatok, így az egyházi bíráskodás feldolgozása; amit E. mond róla (175—176. 1), a ma lehetséges legjobb összefoglalás, de a régi egyházjogi irodalom félrevezető megállapítása, hogy a szentszéken „nem az egyházi, hanem áz országos szokásjog szerint folyt" az ítélkezés, módosítást kíván. Éppen azt kell még tisztáznunk, hogy milyen elvek szerint alkalmazták egyszer az általános érvényűnek tarlóit kánonjogot minden bonyodalmas szabályával, máskor a sokkal egyszerűbb consuetudo regni-t. A magánjog történeténél E. a ma járható legjobb utat választolta: Frank Ignác, egykorú kézikönyve és Kadilec „Werböczyovo Tripartitum"-a nyomán halad, s 1848 előtti magánjogunk rendszerét lagolás nélkül adja elő. Kadlec 1902-ben megjelent munkájában feldolgozta a magyar magánjog régi irodalmát és a kúriai döntvényeket is, olyan szintézist adván kezünkbe, melynél jobbat még magyar nyelven sem írtak. Felhasználásúban ismét nagy eredményekkel járt E. szláv nyelvtudása. Azonban Frank és Kadlec csak nagyon hézagosan ismerték a középkort, s az okleveles anyag forgatása közben sokszor érezzük, hogy a Hármaskönyv tételeit nem lehet minden kritika nélkül az előző századokra nézve is elfogadni. A már néfnileg felderített kérdések, pl. a leánynegyed irodalma mutatja, hogv a középkor századaiban magánjogunk lényeges átalakulásokon ment át; ezeket részleteiben feldolgozni nem lehetett a tankönyv föladata, de igenis az az E.-vetette szilárd alapokon a jogtörténet utána következő munkásai számára. Csak egy részletkérdés: az atya, mikor fiát osztályra szorítja, köteles kiadni neki „az ő részét, juslsát" (342. ,!.,)(, de vájjon mennyi ez a rész? Vagy megfordítva, az ősi jószág hányadrésze esik elkobzás alá, amikor a középkorvégi jószágvesztési ítéletek csak az elítéltet proprie et precise concementibus ingatlanokról rendelkeznek? Ugyancsak számos megoldatlan kérdés merül fel, s éppen úgy beható részletkutatásokat kíván- meg az E.-nál inkább nagy vonalaiban vázolt kötelmi jog, a városi magánjog, a büntetőjog történetében is. Bővebben szerettük volna olvasni a könyvben a jogforrások történetét, így a törvényfogalom kialakulását, irfly annyira szorosan öslszefügg a társadalomnak jogelvekben tükröződő szerkezetével. Akkor tisztázódnék annak az állításnak helyes vagy téves volta is, hogy a törvény időbeli hatálya csak a király életéig taTt (187. 1.); ezt Mátyás Decretum maius-a bevezetésében bízva magunk is elfogadtuk régebbein, de nemcsak a „régi, jó jogról" szóló közfelfogás, hanem adatok is szólnak ellene (pl. Zsigmond decretumainak idézése Mátyás okleveleiben). Sajnáljuk, hogy nem kapott helyet a tankönyvben a magyar jogtudomány története, legalább dióhéjban; feldolgozva persze ez sincsen, de E. itt olyan szilárd alapokra építhetett volna, mint egyik nagyszabású műve, „A jog- és államtudományi kar története '. Amit ott pl. Frank Ignác eletéről és müvéről ír, feltétlenül nevelő hatású lehetne a jogtanuló ifjúságra, Századok 16