Századok – 1947

Beszámolók - BARTA ISTVÁN: Az osztrák történetírás a második világháború után 178

AZ OSZTRÁK TÖRTÉNETÍRÁS A MÁSODIK VII.ÁGHÁBOR Г l 'TÁN 179 Ez az igyekezet a sok kedvezőtlen körülmény ellenére is több eredménnyel kecsegtet, mint korábban bármikor, mert a szomszédos német, tömb vonzása a nacionalizmus másfél évszázada alatt még sobasem volt olyan erőtlen, mint most. Komoly nehézség azonban, hogy a szellemi újjáépítés egyik Fontos tényezőjét, az osztrák történettudományt is alapjaiból kell újra felépíteni. A méltán európai hírű osztrák történettudomány központjában, a bécsi egyetemen a háború alatt s részben annak következményeként nagy személyi változások történtek: az új történész-nemzedék nevelőinek névsorából ma olyan nevek hiányoznak, mint Heinrch c. Srbik, Otto It runner', Viktor Bibi. Hans Hirsch, hogy csak a nálunk legismertebbeket említsük —, s az elhalt, vagy hallgatásra kényszerült régi nagyságok helyét a szakmának a háborúban amúgy is megritkított soraiból nem volt könnyű feladat pótolni. A karban a jogfolytonosságot az első időkben a magyar Mislcolczy Gyula képviselte, akinek a monarchia XIX. századi történetéről szóló előadásai a hallgatóság körében a korábbinál fokozottabb érdeklődésre találtak. Rajta kívül a régi gárdához számítható a paleográfiában és diplomatikában működő Leo Santifaller, aki, mint az aktív osztrák történészek között rangidős, egyúttal az Institut für österreichische Geschichtsforschung igazgatója és a Staatsarchiv vezetője is. Mellettük a benedekrendi Hugo Hönisch, a Kunsthistorisches Museum-ból átkerült Alphons Lhotsky, a Dopsch-tanítvány Erna Patzelt és a fiatal Paul Müller történeti előadásait hallgathatja a bécsi egyetemi ifjúság. Ha az egyetemi tanszékek betöltésére nehéz volt megfelelő számú elsővonalbeli történészt találni, még nagyobbak a hézagok a fiatalabb évjáratok soraiban. Azt a gárdát, amely már az uralomváltozáskor is tevékeny munkása volt az osztrák történettudománynak. megritkította a háború, a megmaradtak tekintélyes része pedig „koreszmékkel" való rokonszenvezés miatt kényszerül hosszabb-rövidebb hallgatásra. A német megszállás és a háború alatt az egyetemen sem nevelkedett fel olyan nemzedék, amely akár számban, akár képzettségének színvonalát s a politikai fertőzöttségtől való mentes voltát tekintve alkalmas lenne a történettudomány második vonalában megürült helyek betöltésére. A levéltárakban pl. olyan mérvű volt a régi személyzet leváltása, hogy a támadt hézagokat mindmáig sem sikerült még megközelítően sem betölteni s a szakemberhiány meglehetőseu megnehezíti a levéltárak anyagának használatát. KI kell tehát telnie bizonyos időnek, amíg a bécsi egyetemen, a nemes tradíciókkal rendelkező Institut für österreichische Geschichtsforschung-ban és a megújult történeti tanszékek körül új évjáratok nevelkednek fel, amelyek az új osztrák történettudomány szellemében. de a réginek a színvonalán oldják meg a rájuk váró feladatokat. Л helyzet azonban ezen a téren sem mentes a nehézségektől. Л katonai szolgálat, vagy a társadalmi körülmények folytán a tanulásban meggátolt ifjúság ugyanis a felszabadulás után egyszerre zúdúlt az egyetemre, ezek a tömegek pedig középiskolai nevelésüket a háború esztendei alatt, a nemzeti szocialista rendszer iskoláiban kapták, s az útravaló, amit az egyetemre magukkal heztak, nem elegendő ahhoz, hogy a régi értelemben vett egyetemi műveltséget építsenek reája. Mint nálunk, úgy Bécsben is különösen a fogyatékos latin tudás miatt panaszkodnak az egyetem történetprofesszorai, • 12*