Századok – 1947
Tanulmányok - BAKÁCS ISTVÁN: Mezőgazdaságunk és az agrárszakirodalom a XVIII. században 140
] 50 BAKÁCS ISTVÁN amikor a háíonmyomásos rendszer helyébe a terményváltó gazdasási rendszert hozták be, akkor ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az uradalmi jobbágyság a majorsági területnek immár évenkint nemcsak */» részét volt köteles megművelni, hanem egész terjedelmet, ami tehát 50%-os munkatöbbletet jelentett. Berzeviczy Gergely a XIX. század elején helyesen állapította meg tehát, hogy a paraszt gyűlöli a földesúrtól jövő utasításokat, mert azokban csak a földesúri hatalom emelkedését látja.3" De már Tessedik Sámuel is észrevette, hogy a gazdálkodás új és helyesebb módjának bemutatása az uradalmi földeken nem bír kellő hatással.3 7 Jelentős tényező lehetett volna azonban u fejlettebb gazdasági kultúrával rendelkező nyugati országokból idetelepült parasztság példaadása is. A németnyelvű gazdasági irodalom az ő ismereteiket akarta ehnényíteni s gyarapítani. Ismét Tessedik megállapításait kell idéznünk: ő ugyanis megállapította, hogy a telepítések keveset vagy éppenséggel semmit sem használtak a magyar parasztság gazdasági tudásának, mert a magyarok nem követik a németeket, sőt az új telepesek szeretik meg a kényelmesebb, de rosszabb gazdálkodási módot s így nem honosítanak meg példának vehető gazdasági rendszert.38 A városi polgárság, — habár még a XVIII. században is jelenté, keny mértékben foglalkozik mezőgazdasággal —, kis számánál és zárt életénél fogva nem jelenthetett különösebb tényezőt a mezőgazdasági újítások meghonosítása tekintetében. Kétségtelennek látszik, hogy a kisnemességre hárult volna a gazdasági újítások meggyökereztetésének feladata: arra a kisnemességre, amely a jobbágyok között élt ugyan, de a jobbágyterhektől nem nyomorítva, deákos műveltsége és megfelelő olvasottsága segítségével a haladás fáklyáját hordozhatta volna. Ennek a kisnemességnek kellett volna a napi terhek alatt görnyedező parasztságnak példát mutatnia a saját földjén bevezetett korszerű mezőgazdasági renddel. De a magyar nemesség a gazdasági újítások meghonosításának és megkedveltetésének módjához nem értett. A legjellemzőbb erre nézve, hogy amikor Mária Terézia 1774-ben elrendelte a jobbágyság szorgalmának fokozására az ú. n. harmadik nyomás tizedinentességét, vagyis azt, hogy a háromnyomásos rendszer keretében az ugarnak hagyandó földterületen termelt gabona után a jobbágynak nem kell kilencedet és tizedet fizetnie, az ország legkülönbözőbb részein fekvő vármegyék tiltakoztak a nemesség tizedelési jogát ért sérelem miatt. Jogsérelmüket azonban az abban az időben már túlhaladott felfogással, vagyis az ugarolás elhagyása által bekövetkezendő földkimerülési nézettel támasztották alá. A magyar helytartótanács a megyék aggályait magáévá tette s amikor Wiegand munkái már közkézen forogtak s amikor Schubart rendszere Ausztriában már szerte elterjedt, a királynőt azzal akarta meggyőzni a tizedmentességi engedély helytelen voltáról, hogy azt hangoztatta: az állandó művelés következtében alaposan félni lehet a földek termőképességének csökkenésétől. Határozottan kijelenti, hogy a pihentetésre szükség van s az ugar felszántásával megkisebbednek a legelők, ami Berzeviczy G.: Dr ronditione et indole rusticoruni in Hungaria '1809К 47. 1. Tessedik i. m. 260. 1. * и. o. 2 lit. 1.
