Századok – 1947

Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: A Csallóköz településtörténeti vázlata 109

112 MAKK AI LÁSZLÓ vagy tulajdonosára vonatkoznak. A legősibb ilyen magyar helységnévtípus a nominativusban álló puszta személynév. Ez a helynévadási mód a Dunatájon jellegzetes magyar sajátság. Sem a szlávoknál, sem a németeknél, sem a románoknál nem mutatható ki. viszont megvan a török nyelvekben, tehát nyilvánvaló, hogy a magyarság déloroszországi hazájából hozta magával. Mivel az ilyen helynév nyelvtani alakjában semmiféle utalás nem történik a kérdéses személy és a róla elnevezett település közötti birtokviszonyra, kézenfekvő az a Moór Elemér által képviselt nézet, hogy a típus a magyarság nomád korszakára nyúlik vissza. Ekkor ugyanis kisebb társadalmi közösségeket nem a folyton változó települési hely, hanem vezetőjük után különböztették meg, azaz nem a helyet, hanem a személyt keresték. Az a körülmény, hogy ez a helynévadási mód évszázadokkal túlélte a magyar nomád életmód megszűnését, arra indított egyes tudósokat (Kertész Manó, László Gyula), hogy a puszta személyneves helynévtípus eredetét egy sajátos vallási szemléletben keressék, mely a földet azonosítja a tulajdonossal. Bármi is lett légyen az oka, tény, hogy puszta személynevekből a magyarság keresztény hitre térése után is nagy számmal alakultak helységnevek, mint azt az ősi pogánykori nevek (pl. Ajtón, Borsa, Csaba, Csanád, Déese, Erked. Farnos, Hunyad, Kaloesa, Koppán. Szövérd) mellett szláv (Dezmér, Drág, Dorog, Miriszló stb.), német (Alparét, Bocsárd, Giroil. Radnót. Zsibó stb.). francia (Gidó, Gván stb.), sőt a keresztény egyház szentkultuszában és az antik mondákban szereplő (pl. Benedek, Fiilpös. illetve Perjámos, íktárl személynevekből származó helységnevek bizonyítják. Gyakori egyébként a személynevek becéző és -d kicsinyítőképzős alakjára visszamenő falunév is (pl. Bedecs<Benedek, illetőleg Illyéd, Sámsond). Azonos névadási mód nyilatkozik meg a törzsek, nemzetiségek és társadalmi kategóriák nevein alapuló helyneveknél is. Ezek is egyszerű nominativusban állanak. Kronológiáikig legkönnyebben meghatározhatók a honfoglaló törzsek nevéből (Nyék, Megver, Kürt, Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Varsány, Tárkány) származó helynevek. Ezek nyilván úgy keletkeztek, hogy a törzsszervezet felbomlása után (X. század második fele) egyes törzstöredékek kényszer hatása alatt vagy önként eredeti szállásterületükön kívül telepedtek meg. Noha így a törzsből kiváltak, eredeti törzsi hovatartozásuk még köztudomású volt s új környezetüktől törzsnevükkel különböztették meg őket. Minthogy a honfoglaló törzsek nevei a XI. század végére feledésbe merültek — az ekkor keletkezett elbeszélő források nem ismerik őket — a törzsnévi helynevek csak a X—XI. század fordulóján jöhettek létre. Ebbe a típusba népnévi helynevek is tartoznak (Böszörmény, Besenyő, Gseh, Tót, Kálóz). Jellemzően nem fordul elő közöttük a XIII. század óta bevándorolt két nép, a román és a kún neve. Településtörténetileg ezeket a helyneveket éppen úgy kell értékelni, mint a törzsnevekből származókat: magyar környezetben idegen szórványra vonatkoznak. A korai magyar társadalmi szervezet emlékét őrzik a nominativusban álló foglalkozásnevek mint helységnevek (Tárnok, Udvarnok, Halász, Madarász stb.). Ezek a telepek