Századok – 1947
Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: A Csallóköz településtörténeti vázlata 109
A CSALLÓKÖZ TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI VÁZLATA , 113 a királyi uradalmak egy-egy sajátos szolgálati beosztásban tevékenykedő népeinek csoportos települései voltak. Azok a mélyreható változások, melyek a magyar nép életében a nyugati civilizációba való bekapcsolódás következtében végbementek, a helynévadás terén is éreztették hatásukat. Mint feltételezik, az itt talált szláv népek hatására, új helynévadási mód kezdett terjedni, mely erőteljesebben kifejezésre juttatta az egyén és a föld kapcsolatát, tehát a nomadizmusról a megtelepült életformára való áttérésnek kísérőjelensége. Ezekben az újtípuisú helynevekben a személynév mellett megjelenik az -i birtokosképző (Tamási, Petri, Sálvi stb.) s a nép- és foglalkozásnevekből is -i képzővel alakultak falunevek (Németi, Csehi, Tóti ill. Kovácsi, Szakácsi stb.). Korhatározó jelentőségű körülmény az, hogy sem pogány kori magyar személynevekből, sem a korán beköltözött nemzetiségek (böszörmények, kálozok, besenyők) nevéből nem alakultak -i képzős helynevek. A XII. század végére viszont az ehhez a típushoz tartozó/helységnevek az okleveles források tanúsága szerint már mind kialakultak, ez a helynévadási divat tehát a XI. század közepétől a XII. század végéig tartott. Erre mutat egyébként az is, hogy a XIII. században beköltözött nemzetiségek neve ebben a típusban sem szerepel, sem Oláhi, sem Kuni helységnév nincsen. Az -i képzős típus azonban az ősi, puszta nominativusos típust nem tudta kiszorítani, ez utóbbi nemcsak az egész XI—XII. századon át termékeny maradt, hanem valamivel túl is élte az előbbit. A XIII. század elején mindkét típus helyet adott egy harmadiknak, az összetétel útján keletkezelt helységnevekének. A személy-, nép-és foglalkozásnevek mellé ettől kezdve odakapcsolják a -laka, -soka, -telke, -ülése, -háza, -szállása, -népe vagy -falva szavakat (Péterlaka, Pálfalva, illetőleg Oláhtelek, Tótfalu vagy Ispánlaka, Apátfalva stb.). Ez a helynévadás még pregnánsabban" kifejezésre juttatja, mint az -i képzős azt, hogy állandó telepekről van szó. A szokás nyugateurópai eredetű (v. ö. Ermenonville, Düsseldorf), kézenfekvő lenne tehát az a feltevés, hogy a magyarság a német telepesektől vette át. Mivel azonban az első adatok erre a típusra éppen olyan területeken bukkannak fel, ahol nagyobb tömegben németek sohasem laktak, ráadásul pedig az új helynévadási mód országszerte egyidejűleg és tömegesen jelenik meg (nyugaton a XIII. század első éveiben, keleten 1228-ban: Simontelke), az eredet kérdését ilyen egyszerűen megoldani nem lehet, egyelőre nyitva kell tehát hagyni. Lényegesebb az, hogy az összetételes helynévadási mód minden eddigit gyorsan kiszorított s hamarosan egyeduralkodóvá vált, a XIII. század derekán túl már keleten is csak ez divatozott. Hiányoznak még a beható kutatások abban ai tekintetben, hogy a különböző összetételeknek milyen sajátos településtörténeti jelentősége van. Ügy látszik, hogy a -népe, -soka típusok régebbiek, mint pl. á -falva összetétel, mely sorrendben alighanem legutoljára Szäzailok 8
