Századok – 1945-1946
Tanulmányok - INOKAI TÓTH ZOLTÁN: Tuhutum és Gelou. Hagyomány és történeti hitelesség Anonymus művében 21
62 /i, tóth zoltán" Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy csak a vlach-kún-besenyö vonatkozások származhatnak a feltételezett nyugati forrásból, a magyarországi átvonulás elemei nem, ezek ugyanis Anonymusnak inkább személyes élményei lehetnek. A Picenati névalak Anonymusnál kétségtelenül egy a fenti típusú nyugati, valószínűleg francia eredetű latin forrás reminiscentiája. Jegyzői minőségében az átvonuló keresztesek fogadtatásánál a király által ő maga is jelen lehetett. A nyugatiakkal való érintkezésben nagyon könnyen kapcsolatba kerülhetett olyan, az I. keresztes hadjáratra vonatkozó művekkel, amelyeket a lovagok, mintegy útmutatást keresve bennük nehéz vállalkozásukban, magukkal hoztak. Ezeket Anonymus nem tarthatta meg magának, de olvashatta és emlékezetből felhasználhatta őket. Más okunk is van hinni, hogy a Névtelen jegyző figyelmét volt mi a Balkánra, közelebbről a bolgár-román császárságra vonja és hogy komoly értesülési lehetőségei voltak az udvarban, különösen a különféle követségek útján.8 6 Mindezek alapján nem tartjuk erőltetettnek az állítást, hogy a Geloura és népére vonatkozó passzust Anonymus részben Macrinus mintájának alakjából, részben nyugati irodalmi források balkáni vlachokra vonatkozó közvetett értesülései felhasználásával szerkesztette meg. A vlachok rossz hírneve soraiban tehát nem az erdélyi románokra vonatkozó tapasztalatok és értesülések eredménye, sem a bizánci irodalomban előforduló kedvezőtlen vélekedés9 7 vetülete,9 8 hanem a lovag közismert lenézése a könnyű fegyverzetű harcos iránt. A vlachokat zaklató besenyők és kúnok tevékenysége eredetileg a bizánci birodalom ellen irányult. Az anonymusi részlet az erdélyi vlachokról és Gelouról tehát tipikusan szinkrétisztik'us szerkesztmény, melynek történeti hitelessége a honfoglaláskori Erdéllyel és népeivel kapcsolatban nincsen, Anonymus korával kapcsolatban is csupán annyi, hogy alap ján könnyű fegyverzetű román segédcsapatok jelenlétét feltételezhetjük 1200 körül Délkelet-Magyarországon. 1)6 Iohannes de Casamaris apostoli legátus írja III. Ince pápához 1'203-ban: fui in Ungaria aliquantis diebus ex voluntate regia. Interim autem nuntii illius magni viri Caloiohannis venerunt ad Regem, cum quibus deo duce spero me ire ad ipsum. Hurmuzaki: Documente I. 9. 97 A XI. századi Kekaumenos rendkívül súlyos megrovó megállapításai — „A vlachok fajtája teljességgel megbízhatatlan és romlott, mely nem tanúsít igazi hűséget sem Isten, sem császár, sem rokona, sem barátja irányában, hanem azon iparkodik, hogy mindenkit rászedjen, sokat hazudik és nagy tolvaj" stb. — -egyrészt másvonatkozású irodalmi források szabad értelmezésén, másrészt K. családi tapasztalatain alapulnak és nem hozhatók összefüggésbe An. véleménvével. L. Gyóni M.: A legrégibb vélemény a román nép eredetéről. Bp. 1944. " 98 Nam nichil habuissent in mundo, quod perdere timuissent pro illata sibi iniuria — írja An. (с. 1.) a szittya magyarokról. Érdekes világosságot vetít An. nemzetiségi felfogására ez a megállapítás, ha összevetjük a vlachokról írottakkal: viliores homines essent tocius mundi.., quia a Cumanis et Picenatis multas iniurias paterentur.
