Századok – 1945-1946
Tanulmányok - INOKAI TÓTH ZOLTÁN: Tuhutum és Gelou. Hagyomány és történeti hitelesség Anonymus művében 21
32 I. TÓTH ZOLTÁN" a III Béla korában törvényesen elrendelt okleveles bizonyítás rendszeresítésének társadalmi rugója.14 Az okleveles bizonyításhoz nagyon hasonló jelenséget tapasztalhatunk Anonymus gestájában is. A gestaíró, kora társadalmi és közjogi felfogásának hódolva, módot nyújt egyes nemzetségeknek arrai hogy oklevél nélkül is bizonyíthassák birtoklásuk régiségét, honfoglalásra visszamenő eredetét, emelve társadalmi tekintélyüket és fényüket. Hiba volna ennek a jelenségnek túlnagy jelentőséget és érvényességet tulajdonítani, hiszen a gesta nem közjogi hitelességű okirat, nem objektív szellemű, rideg ténylerögzítés, hanem telve van szubjektív nemzeti szellemmel és büszkeséggel, az együvétartozás tudatából fakadó érzésmegnyilvánulásokkal, melyek elég távol esnek a jogi megoldásoktól.1 5 Szubjektív szűrőkön keresztül a korabeli társadalmi fejlődés hatóereje mégis belenyomul a gestába és az ősi foglalásoknak a nemzetségi hagyományokból származó tudata valóságos kis „Domes day-book"-ká, az ősi birtoklás telekkönyvévé varázsolja a királyi jegyző müvét. A törzsi érzés szeretetteljes multápolása — nemzetségi és nemzeti viszonylatban — a történelmi emlékezésnek ez a döntő formája összeölelkezik a birtoklás bizonyításának jogi szükségszerűségével, a mult dolgainak másik nagy megőrzőjével és félig ösztönös együtt járásukban különös fontosságot adnak a gestának. A törzsi multérzés még ott ragyog a régi gesta vezérlistájának adataiban is, de a társadalmi-jogi fejlődés XII. századvégi foka és a honfoglalásban való részesülés igénylésének szélesebb rétegekben való fellépése Anonvmusnál erőteljesen kicsúcsosodik. Az igény szélesedése egész gestairodalmunkban szépen figyelemmel kísérhető. Ami azelőtt a fejedelem és a hét főszemély hódításának históriája volt, az fokozatosan az állítólagos 108 nemzetség, sőt (a krónikák erre vonatkozó polémikus részeinek tanúsága szerint) még szélesebb keret igénye lett. Anonymus gestája kétségtelenül erősen hatása alatt volt kora társadalmijogi szemléletének és fejlődésének. „Cum ex defectu naturae humanae in memoria rerum praeteritarum per temporum 'suceessus defacile surrepit oblivio, dignum est scripto supportari et conlirmari, quod inter légitimas contractum est personas, quatenus et scripti confirmatione et virorum idoneorum testificatione inviolabiliter constat inconcussum." III. Bélának az írásbeli bizonyítást előíró eme rendelete (11811) és Anonymus prológusa közt nyilvánvaló szellembeli összefüggés van: „facere agressus sum, que facere iussisti — írja barátjának — et secundum traditiones diversorum historiographorum divine gratia fultus auxilio optimum estimens, ut ne posteris in ultimam generationem oblivioni tradatur." Az okleveles bizonyítás társadalmi-jogi szükségessége a birtoklási hagyományon túl természetszerűleg felfokozza III. Béla jegyzőjének érdeklődését a történelmi hagvománv iránt, melyet nem pusztán anyagi természetű meggondolások alapján, hanem még inkább szubjektív nemzeti érzésből meg akar menteni a feledéstől. Illendő, hogy ,,tam nobilissima gens Hungáriáé ... de certa seripturarum explanatione et aperta hystoriarum interpretatione rerum veritatem nobiliter percipiet." A forrás, ahonnan az írásokon kívül meríthet, az énekinondók és a nemzetségek megőrizte hagyomány. A történeti hagyomány írásbafoglalásának igénye ugyanakkor nemcsak a hazai fejlődésből következik, hanem európai jelenség, mellyel a királyi jegyző franciaországi tanulmányai alatt kapcsolatba került.16 14 Az írásbeliség bevezetéséhez 1. Guoth K-: Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon. Bp. 1936. 16 A genealógia „az előkelő birtokos osztálynak volt története, valamint féltve őrzött és gyakran hamisított telekkönyve". Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. I. Bp. 1904. 284. ^ 16 Anonymus angol és dán kortársainál (William of M almesbury és Saxo Grammiiticus) található meglepően azonos felfogáshoz 1. Honti János finom taglalású tanulmányát: Anonymus és a hagyomány. Bp. 1942. 17—23. („А XII. században egész Európában felmerült annak az igénye, hogy a nemzeti mult ismerete, amely addig orális irodalmi formában élt, átlépjen az írásos formába." 21.) A magyarság tehát mind az okleveles, mind a történeti írásbeliség terén ekkor még teljes mértékben lépést tudott tartani a nyugati fejlődéssel.