Századok – 1945-1946

Beszámoló - KOMJÁTHY MIKLÓS: A középkori államfogalom 192

Л KÖZÉPKORI ÁLLAMFOGALOM 193 A jogtörténet Janus-arcú Studium: legalább annyira törtéiíelom, mint jog. A tisztán jogászi képzettségű jogtörténészek államszemlélete ahistorikus volt. A legritkább esetben vették észre a fejlődést, a változást; időfelettinek képzelt államideájuk világánál dogmákat és jogelveket kerestek, a valóság a maga szüntelen változó formáival elkerülte figyelmüket, vagy legalábbis nem érdekelte őket. Ezért a jogtörténelmet megújító és felfrissítő áramlatok sein a jogi, hanem a történeti tudományok, elsősorban a társadalom- és gazdaságtörténelem mezejéről indultak ki. Az idevágó kutatások nyomán megváltozván a korábbi századok magyar társadalmáról rajzolt kép, kikerülhetetlenül merült fel a szüksége annak, hogy a társadalom által létrehozott és fenntartott állam berendezését, intézményeit és funkcióit újszerű megvilágításba helyezzék. A magyar jogtörténelem tulajdonképen a jogtudományon kívül fejlődött tovább. Ez a tény a szellemtörténeti irány jelentkezésekor vált különösen nyilvánvalóvá. Hosszú idő után a szellemtörténet vetette fel először a magyar alkotmányfejlődésnek és a szomszéd népek alkotmányának szerves összefüggéséből adódó kérdéseket. A jogászi közvélemény e szempontok érvényesítésében az «ezeréves alkotmány» szent dogmájának megsértését látta s visszahúzódott a Werbőczyanus szemlélet bástyái közé. Azt hitte, hogy a sajátos magyar jogélet évszázadokkal Werbőczy előtt és a nagy kodifikátor életműve nyomán, az azóta elteit századok alatt is, ezek között a bástyák között a szüntelenül változó világban a változhatatlant, valami örök, magyar eszmét konzervált. A történetírás, amely források segítségével akarja az egykorú valóságot feltárni, eltávolodott ettől az ahistorikus felfogástól. A jogászias gondolkozás egyik sajátosságát azonban az igazán historikus szemlélet sem vetkőzte le. Azt nevezetesen, hogy formanyelve nem tudott megszabadulni a modern állam frazeológiájától. Ha nem is ragaszkodott a XIX. század politikai eszmevilágához, kifejezéseiben legtöbbször nyomonkövette azokat a változásokat, amelyeken az állami élet a liberalizmus kora óta átment. A megvilágításnak ez a „korszerűsége" tehát, amely mindenkor aktuális kifejezésekben, terminusokban nyilatkozott meg- s ezeken át a múltról rajzolt kép némi elferdüléséhez vezetett, szemléletünket a magyar alkotmánytörténelem megszületésétől kezdve egésizen a mai napig változatlanul végigkísérte. A történész a szerint, hogy mely korszakban élt, vagy a szerint, hogy mi volt a politikai hitvallása, beszéit a fejedelmek korának «alkotmányozó nemzetgyűléséről», az Árpádok «paranesuralmáról», vagy arról, miképen támaszkodott I. Béla, trónjának megszilárdításában a «dolgozó tömegekre». A mult század hetvenes éveiben a magyar alkotmány kialakulásának egyik legfontosabb problémájaként vetették fel a kérdést, kötött e Szent István új, közjogi szerződést a nemzettel akkor, amikor gyökeresen szakított az ősi hagyományokkal. Akkoriban határozottan szembeszálltak azzal a XVIII. századvégi felfogással, amely szerint ilyen „pactum conventum" létrejött a nemzet és királya között. Ügy okoskodtak, hogy, ha ilyen szerződést valóban kötöttek volna, akkor az egykorú források, elsősorban Hartvik, megemlékeztek volna azokról a törvényekről, amelyek Szent István korának alapvető változásait, mint az ősi hitnek a keresztény vallással való fölcserélését, a törzsszervezet eltörlését, a királyi tanács behozatalát és a királyság felségjogának megállapítását statuálták. A forrásokban pedig ezekről szó eines. De 13