Századok – 1944
Ismertetések - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben. Ism.: E. F. 310
TÁRSADALOM- ÉS GAZDASÁGTÖRTÉNET 311 melyik hát a hagyomány hitelesebb része, a balkáni őshazát vagy a dákbessus ősöket érintő előadás. Egyesekben felötlött ugyan a kétség, de senki sem vizsgálta mag alaposan, vájjon valóban hagyományról van-e szó, s hu nem, honnan került ez a különös elbeszélés az iskolázatlanságával szinte dicsekvő bizánci író művébe, van-e történeti értéke s szabad-e a román őstörténet forrásaként használni. Gy., a románság balkáni történetének s az idevágó bizánci forrásoknak kiváló szakértője ezen a fogyatékosságon segít. Beható forráskritikai vizsgálat alá veszi a Vasiljevskijtől közölt müvek román vonatkozású részeit, mai tudásunk szerint tökéletesen megnyugtató módon eldönti proveninienciájuk és tudományos használhatóságuk kérdését, s közben, mint már előző munkáiban is, elsőrendű módszeres példáját adja, miként kell effajta bonyolult problémák kibogozásában eljárni. Eredményei, úgy hisszük, román vonatkozásban maradék nélkül megoldották a Kekaumenos-kérdést s egyébként is értékes részletekkel járulnak hozzá ennek a fontos kútfőnek ismeretéhez. Tanulmánya négy részre oszlik; az elsőben a Vasiljevskijtől közölt művek általános jellegével, szerzőjük személyével foglalkozik, a másodikban azt vázolja, milyen képet alkothatunk a balkáni vlachokról a X—XI. századi bizánci források alapján, a harmadikban Kekaumenos vlach vonatkozású helyeit illeszti be ebbe a képbe, s végül a negyedikben, magyar fordítással együtt, újra közli ezeket a helyeket. G. Buckler és N. Banescu érvelésére támaszkodva megállapítja, hogy nemcsak a Strategikon, hanem a vele együtt felfedezett császártükör is Kekaumenos műve; lehetséges, hogy a szerző — mint többen feltették —- azonos személy Katakalon Kekaumenos-szal, a XI. század híres bizánci hadvezérével, ez azonban mai tudásunk mellett nem bizonyítható. Apai elődei (valószínűleg örmény származású) császári tisztviselők voltak, anyai nagyapja a bulgár Demetrios polemarchios; apjának első házassága révén azonban kapcsolatban állt a Larisa környékén birtokos Nikulitzas-családdal is,, amelynek két tagja, I. Nikulitzas és ennek unokája, III. Nikulitzas kiemelkedő szerepet játszik Kekaumenos müveinek vlach vonatkozású részeiben. Az előbbi 980-ban a „vlachok archonja" címet kapta II. Basileios császártól, az utóbbi pedig akaratlanul vezetője lett annak a lázadásnak, amely Hellas-lhemában — más népelemek mellett az ottani vlachok soraiban is — 1000-ban tört ki a kegyetlen császári adók ellen. Ezt megelőzően a vlachok három balkáni vidéken tűntek fel: 1. Bulgária-thema délnyugati részén, a Grammos-hegység, Nerecka-planina és a Sar-dag legelővidékén, 2. Hellas-thema északi részén a Salamvrias folyó s a környező hegyek, főleg a Pindos és a Zigos táján és 3. a Marica folyó felsőfolyása mentén, illetőleg a Bakán-hegységben. Kekaumenos leírása Hellas-thema vlachjait érinti, s nagyjából az 1066 körüli állapotokat rögzíti. Hellas vlachjai közt e szerint három elemet különböztethetünk meg. Tömegük pásztori életmódot folytatott, mégpedig abban a jellegzetes kétlegelős formában (téli-nyári szállásokat rendszeresen váltogatva), amelyet később, forrásokban gazdagabb korok románjainál pontosan megfigyelhetünk. Hellas vlach pásztorai a telet a Pindos és a thesszáliai medence peremvidékén töltötték, nyáron pedig családjukkal s nyájaikkal együtt felvonultak Nyugat-Bulgária hegyeibe. Volt azonban a vlachságnak egv része, amely már állandó szálláshoz szokoll s feltehetőleg földmíyeléssel foglalkozott (ez a Bliuri folyó környékén tanyázott), sőt akadtak olyanok is,'mint a forrásunkban név szerint említett larisai Berivoj, akik városokba költöztek. A vlachok csatlakoztak a Ihema népének 1066-i lázadásához, de téves az a román íróknál gyakran szereplő vélemény, hogy ők adták meg ennek a lázadásnak népi jellegzetességét. Még nagyobb tévedés azt hinni, hogy népi jogaik, közigazgatási autonómiájuk védelmére keltek fel; ilyesmi ugyanis egyáltalán nem volt. A ..vlachok archonja" cím, amelyet I. Nikulitzas 980-ban kapott, nem jelent különállást, még csak rendszeres hivatalt sem, hiszen ezután eltűnik s csak a XIV. században bukkan fel újra. A császár azért alkotta, hogy Nikulitzast. akitől éppen akkor vette el régebbi tisztségeit, valamivel kárpótolja. Legfeljebb annyira enged következtetni, hogy ebben az időben — a X. század második felében — már meglehetősen nagytömegű vlachság tartózkodott Hellas-thema területén. Nem áll meg az a szintén gyakori feltevés sem, hogy Nikulitzas maga vlach
