Századok – 1944

Ismertetések - Uhlirz; Mathilde: Handbuch der Geschichte Österreichs. Ism.: Barta István 588

TÖRTÉNETI KÖNYVÉSZET 241 jelenésük idején problematikus is esetleg, az utókor számára — idők folyamán — többé-kevésbbé korjellemző dokumentumokká válnak s lehet, hogy néhány évtized múlva az olvasó nem azt keresi bennük, amit a múltról mondanak, hanem azt, amit saját nemzedékükről elárulnak. S mi vél U. műve utolsó köteteiben a német nemzetiszocializmus történetszemléletét tette magáévá, indokolt érdeklődéssel követhetjük nyomon, hogy ennek a történetszemléletnek a mértékével hogyan látja a Habsburg-birodalom utolsó, kritikus háromnegyed századának történetét. Sok érdekességet Ígér a munka ilyen szempontból való tanulmányozása, mert hiszen a nemzetiszocializmus azáltal, hogy a történettudomány öncélúságát tagadva, azt a nép és az állam politikai törekvéseinek szolgálatába állította, forradalmi módon átalakította a német történetírás képét. A népi és nagynémet alapokra helyezett német történetírásnak a délkeleteurópai területtel szemben tanúsított érdeklődése kezdettől fogva figyelmet érdemelt, méginkább indokolt a figyelem olyan történeti munkával szemben, amely kifejezetten a Habsburg-országok történetét választotta tárgyául. Mielőtt behatóbban tárgyalnánk az egyes köteteket, előre kell bocsátanunk, hogy tárgyi szempontból az egész kiadvány rendkívül sikerültnek mondható. A fejezetek beosztása, az események és folyamatok arányos, jelentőségükkel egyensúlyban álló tárgyalása, a tömör, világos stílus mind olyan tulajdonságok, amelyek a szerző képességeit előnyös színbén tüntetik íel A külpolitikai fejezetek világosak, logikusak, terjedelemben a megfelelő középúton állanak a vázlatos, keveset mondó iskolás összefoglalások és a nehezen áttekinthető dokumentációs kiadványok közölt. A belpolitikai fejlődés összefoglalása hasonlóképen szerencsés: a kiegyezés utáni osztrák belpolitikai élet csaknem áttekinthetetlen zűrzavara a kézikönyv előadása nyomán letisztul s az: események áttekinthetően csoportosulnak a központi jelentőségű problémák köré. A szerző történetszemlélete új színt hoz. a belpolitikai élet ábrázolásában Schönerer politikai irányának fokozottabb kiemelésével. Előnyére válik a műnek a szociális fejlődés részletes bemutatása is: a munkáskérdés jelentőségének emelkedése, a szociális programmal rendelkező pártok, a keresztényszocialisták és a szociáldemokraták fellépése és térhódítása a korábbi mim kákban megszokottnál részletesebb kifejtést nyer. A kulturális és gazdasági fejlődést ábrázoló fejezetek hasonlóképen sikerültek, ezekben a zsidókérdés előtérbe állítása jelent újat a régebbi munkákkal szemben. A magyar olvasó a kézikönyv köteteiben elsősorban természetesen azt keresi, hogy a szerzőnek mennyire sikerült a magyar történelmet beleszorítania a Monarchia történetének kereteibe. Már eleve nem lehetett kétségünk azirányban, hogy a kézikönyv elsősorban Ausztria történetét fogja tartalmazni s Magyarország vagy Csehország története csak olyan mértékben kap helyet benne, amilyen mértékben a birodalom létfontosságú problémáiba belekapcsolódik. Még így is kevesellenünk kell azonban azt a pár oldalt, ami az egész műben Magyarországnak jutott. A magyar probléma tulajdonképen csak egyszer, a kiegyezés létrejöttét tárgyaló fejezetben kerül a jelentőségét megillető helyre, ettől eltekintve a Magyarországgal foglalkozó részek rövidek, hézagosak és alaposságban messze mögötte maradnak a munka egyéb részeinek. Pedig a szerző maga is többször utal arra, hogy a kiegyezéstől kezdve a Monarchia belső fejlődését és külpolitikáját egyaránt mennyire befolyásolta a magyar magatartás. A Monarchia külpolitikájának helytelen és következményeiben végzetes irányba való fordulását azzal magyarázza a szerző, hogy a külügyminiszteri székben csaknem kivétel nélkül idegenek, elsősorban magyarok ültek, akik, mint Andrássy és Kálnoky is, magyarul éreztek és cselekedtek és nem tudtak a délkelet felé forduló német politika hordozói lenni. (11. 2. Bd. 895, 971, 973, 974, 984 stb. 1.) Messze vezetne annak a fejtegetése, hogy Andrássy politikája mennyiben járult hozzá a Monarchia bukásához; mindenesetre túlzás az ő állítólagos oroszgyűlöletét egyedül felelőssé tenni a német-orosz viszony megromlásáért. Éppen úgy legalább is túlzás Kálnoky grófot egyoldalú, elvakult magyar gondolkodással vádolni (973 1.). A Kálnoky-családnak az az ága. amelynek a külügyminiszter leszármazottja volt, tudvalevőleg még a XVIII. század közepén Morvaországba származott el