Századok – 1944

Ismertetések - Uhlirz; Mathilde: Handbuch der Geschichte Österreichs. Ism.: Barta István 588

690 TÖRTÉNETI KÖNYVÉSZET 242 s a csak nevében magyar Kálnokyt soviniszta magyar politikával vádolni körülbelül annyi, mintha a számos németnévű magyar államférfi közül valamelyikei pusztán neve alapján a német érdekek magvarországi elöharcosának kiáltanök ki. Hasonlóképen felületes megáílapítás a magyar gazdasági élet vázlatos rajzánál az, hogy az Ausztriával* való gazdasági kapcsolatból Magyarország a legnagyobb hasznot húzta (1045 I ). Azon nem csodálkozhatunk. hogy a magyar szociális viszonyokra a külföldiektől megszokott szemrehányásokat alkalmazza (u. o.), hiszen ezeket magyar írók is szívesen hangoztatják. Általában azonban Magyarország és Ausztria viszonyában a magyarokról kevés meleg szava van, talán csak a trianoni béke határozatainak ismertetésénél érezhető soraiból némi együttérzés irányunkban. Amennyire mostoha megítélésben részesülnek a magyar szempontok osztrák-magyar viszonylatban, legalább annyira, de talán még jobban háttérbe szorul Ausztria, ha a szerző porosz, vagy nagynémet érdekekkel állítja szembe. Egyoldalú elfogultság lenne a nagynémet szemléletű német történetírás létjogosultságát tagadni: ilyen történetírás régtől fogva van, voltak és vannak kiváló képviselői. Túlzás azonban Ausztria történetének utolsó nyolcvan évét úgy látni, hogy a személyek és cselekedetek értékmérőjeként csak •egy szempont szerepeljen: előmozdították-e vagy hátráltatták a nagynémet egység eljövetelét. S egyenesen hibának számít ez, ha az értékelést olyan szempontok alapján végezzük, amelyek megkövetelése az előttünk járt generációtól anakronizmusként hat. Ha azt olvassuk pl., hogy az állam újjászervezését 1848 után „unter Heranziehung der lebendigen Kräfte des Volkes" kellett volna végrehajtani és „man hätte das Aufwachen des gesamtdeutschen Empfindens dem Neubau des Staates dienstbar machen müssen" (713 1). vagy hogy a reformmunkák i keréhez „die Verbundenheit mit dein Volke fehlte" (714 1.) s hogy Schwarzenberg nem vélte figyelembe „die aus dem Volke hervor brechenden Strömungen" (7,15 1.), ráismerünk a nemzetiszocializmus mai kategóriáira, kétségeink támadnak azonban aziránt, hogy az a vékony értelmiségi polgári réleg. amely ezekben az években politikai tudattal rendelkezett, emlegethető-e egyszerűen a „nép" fogalma alatt. Megerősít kétkedésünkben az a körülmény is. hogy a szerző ugyanott a „der völlige Mangel an Staatsgefühl in der Bevölkerung" miatt panaszkodik (714 I.). Hasonlóképen mai kategóriákkal miért ítélet Ferenc Józsefet azzal jellemezni, hogy „seine Pflichttreue und sein Verantwortungsbewusstsein waren nicht dem Volke zugewandt" (736 l.i. hogy uralkodása „Abkehr von der Gefühlswelt des Volkes" és hogy munkatársai nem tudták „den lebendigen Strom der Kräfte, der aus dem Volke quillt, auffangen und dem Staate dienstbar machen" (III. Iß 1.). S lehet, hogy idejét multa volt már a kiegyezés utáni •évtizedekben is Ferenc József diniasztikus gondolkodása, amellyel — a szerző szerint — a Balkán felé csak házának hatalmát akarta terjeszteni, azt azonban szintén csak a mai történetszemlélet róhatja fel neki mulasztásul, hogy nem ismerte fel, hogy a Balkánon „es sich um eine Ausstrahlung der politischen und kulturellen Kräfte des deutschen Volkes handle" (714 1.). A külpolitikai vezetést — a szerző szerint — németekre kelleti volna bízni, mert csak azok ludlak volna „Träger einer den Südosten Europas erschliessenden Politik" lenni. Lehet, hogy ha a Monarchia külpolitikája nagynémet célok szolgálatában áll, évtizedekkel korábban megindíthatta volna a németség délkeleti irányú előretörését: alig hisszük azonban, hogy egy ilyen irányú politika meg tudta volna hoszszabbítani a Monarchia léiét. Ilyen magatartás a Habsburg-birodalom akut szerkezeti problémáit nem oldotta volna meg, az össznémtl érdekek tudatosabb és hathatósabb előmozdítása azonban a német veszélytől való félelmet keltette volna fel szomszédaiban. Hiszen így is, minél jobban összekötötte, sorsát a Német Birodaloméval, annál jobban elfordultak tőle korábbi barátai s a harc végén, ameily „gegen das gesamte Deutschtum, gegen die germanische Welt Mitteleuropas" folyt (III. 14 1.), azért bűnhődött, mert ellenségei vádjai iszerint a pángermán világuralmi törekvések szolgálatába állt. Korábban megindított, tudatos nagynémet politika nyilván csak sietette volna a mérkőzést „Közép-Európa germán világa" és ellenségei között s ennek a