Századok – 1944

Ismertetések - Tárkács Szűcs Ernő: Mártély község népi jogélete. Ism.: Degré Alajos 566

PECSÉTTAN TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ 567 Ezek azonban nem oly nagy hibák, hogy a munka értékél leszállítanák, inkább csak annak igazolásául említem meg, hogy a népi jogszokások feltárójának mily pontos jogászi és jogtörténeti munkát is kell végeznie, és a kisebb elnézések is milyen zavart okozhatnak. T. bevezetésül történeti előzmények címén részletes birtoktörténetet ad. Fáradságos munkával összeszedi mindazt az adatot, amit a telep történetére néz\»e az egykori földesurak levéltárainak közzétett anyaga tartalmaz, és — ez érdekes rész — amit a török hódoltság idejére vonatkozóan az irodalom eddig feldolgozott. Kár, bogy ennek a résznek aránylag kevés köze van a jelenlegi mártélyi lakosság kialakulásához és így jogszokásaik megalapozásául nem szolgálhat. Éppen annál a résznél, ami bennünket legjobban érdekelne, a jelenlegi telepnek hódmezővásárhelyi tanyákból és a közeli Károlyi-uradalom majorsági birtokáról kitelepült (vagy inkább kitelepített) zselléreiből és cselédeiből való kialakulásánál T.-nek elfogy a lélekzete, és javarészt csupán szájhagyományra, valamint Hódmezővásárhely feldolgozott történetére hivatkozhat. Jobb lett volna akár az egész középkori és törökvilágbeli birtoktörténet elhagyásával a XVIII. század közepétől fogva a volt földesúr, valamint Hódmezővásárhely levéltárában található adatokat közölni. E részben tehát, bármennyire fejlettebb történeti részt is ad Papp Lászlónál, Papp László történeti áttekintése a célnak jobban megfelel. A történeti áttekintés eredménye az a megállapítás, hogy a mai Mártély (nem község, hanem csupán tanyaközpont) két élesen elkülönült részből tevődött össze, éspedig a hódmezővásárhelyi gazdákból (telkes jobbágyok), akik itt tanyát építettek, és a Károlyi-uradalomból ideköltözött zsellérekből és cselédekből, akik teljesen vagyontalanul költöztek ide. A két réteg élesen elkülönül. A gazdák reformátusok, Hódmezővásárhellyel, Szentessel, Makóval, Kecskeméttel, Nagykörössel tartanak kapcsolatot, a zsellérek túlnyomórészben katolikusok, Szeged, Mindszent, Csongrád stb. vidékén vannak inkább kapcsolataik, odavaló személyekkel kötnek inkább házasságot. A gazdák és zsellérek más-más szokásokkal élnek, ha egymással keverednek (házasságkötésnek nem akadálya szerintük a rendi különbség), a kétféle jogszokás is harcol egymással, néha összevegyül, ellaposodik, néha valamelyik (inkább a gazdáké) győztesen kerül ki. Az egyik rendből a másikba nem igen van átszivárgás, A kubikusmunkával hat hold birtokot szerzett zsellér tovább is napszámosnak vagy zsellérnek nevezi magát, viszont a gazda, akinek birtoka három holdra lecsökkent, továbbra is gazda marad. Ez a rendszer emlékeztet a régi nemesi és jobbágyi megkülönböztetésekre, amelyek szintén függetlenek voltak a vagyoni állapottól. A zsellérek és gazdák szokásainak megkülönböztetésénél igen ügyes megfigyeléssel mutatja be, hogy Mattyasovszky (Törzsöröklés és öröklési szokás, Budapest 1904) jogszokásadatait mennyi kritikával kell fogadnunk. E tájékon Mattyasovszky szerint öröklésnél az egyenlő osztály elve uralkodik. Ez nagyjából csakugyan így is van a zselléreknél, de a gazdák a fiúkat mindig előnyben részesítik még ma is, régen pedig a leánynak egyáltalában semmi földet nem juttattak. Minthogy azonban a zsellérek természetesen sokkal többen vannak, a közvetlen gyűjtéssel nem foglalkozó Mattyasovszky pedig csak a statisztikából indult ki, elkerülte figyelmét a mártélyi gazdák jogszokása, bár célja épp az ingatlanöröklés szabályainak felderítése lett volna. A könyv legérdekesebb fejezete a-mártélyi nép általános jogi szemléletéről szól. Igen szépen fejti ki, hogy a nép kétféle törvényt ismer. Az egyik az Isten törvénye, amely az élet rendjét, az állandóságot adja és amely a beszéddel együtt ivódik az emberbe. Ez a szokásokban nyilvánul meg. Benne élünk, ellene tenni nem lehet. Aki mégis túlteszi magát rajta, Isten büntetése alá esik. A másik törvényt a városi urak csinálták, személyes jelenség, amely ,,hasa alá akarja fogni a világot". Ezt csak azért kell teljesíteni, mert különben büntetés jár, ele ennek megsértése (pl. dohánycsempészet, falopás az erdőből, a parti birtokosnak állami engedély nélküli halászata) semmiképen sem erkölcstelen, sőt néha dicsőség. Ez az okfejtés ismert tényekről számol be, (t. i. a népnek a törvényiránti bizalmatlanságáról), mégis igen hasznos, mert azt igazolja, hogy a falusi nép nem azért nem bízik a törvényben, nem azért