Századok – 1944

Ismertetések - Bélay Vilmos: Máramaros megye társadalma és nemzetiségei. Ism.: Makkai László 537

536 NÉPISÉG ÉS TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 538 Még a megye múltjával ismerős szakembereknek is meglepetést okozhat a gondosan összeállított adatokból kibontakozó nemzetiségi kép: a magyarság szerepe a középkori Máramarosban sokkal jelentősebb volt annál, mint amit eddigi tudásunk alapján hihettünk; nemcsak az öt város (Huszt, Visk, Téeső, Hosszúmező, Sziget) polgárai voltak a XVIII. század elejéig — miután az első időkben, a bevándorolt németség felszívódott — kizárólag magyarok, hanem sok tiszamenti, ma rutén vagy román faluban is magyar jobbágyság élt. Ez magyarázza meg a feltűnően sok magyar eredetű földrajzi név jelentőségét. A társadalmi viszonyok, melyeknek ismertetésében jobban igyekszik elmélyülni a sorozat előző szerzőinél (ez egyik legnagyobb érdeme!), egészen sajátosan szövődnek össze a nemzetiségi megoszlással. A magyarság és románság elhelyezkedése Máramaros társadalmában egyedül a bánsági román kerületek múltjában ismétlődő módon alakult: míg az ország többi területein a nemesség törzse magyarokból, a polgárság tekintélyes része németekből állt s a románság általában jobbágysorban élt, addig itt a nemesek szinte kizárólag románok (még a rutén nemesség többsége is román származású), a jobbágyok főleg rutének, a polgárok pedig magyarok voltak. A középkori magyar társadalmi rend ellenállhatatlan vonzóerejét mutatja, hogy a nemzetiségi viszonyok éles különbsége ellenére is Máramaros társadalmi fejlődése a legkisebb részletekig beleilleszkedik az általános magyar fejlődésbe. A román jövevényeket vezető kenézek és vajdák hatásköre és tevékenysége kezdettől fogva a magyar társadalomszervezési elveknek és gyakorlatnak megfelelően alakult; nem a behozott balkáni pásztorjog, hanem a magyarországi idegen telepesek vezetőinek helyzetét szabályozó általános szokásjog vált a fejlődés alapjává s a magyarországi román kenézi vagy vajdai intézmény, minden etnikai-kulturális külömbség ellenére is közelebb áll a magyarországi szász gerébséghez, mint a balkáni román kenézek és cselnikek társadalmi jellegéhez. A továbbfejlődés útja éppen ezért azonos minden magyarországi nemzetiségnél; hogv az említett párhuzamnál maradjunk, a szebenvidéki szász geréb és a máramarosi román kenéz vagy vajda a kondicior.árius nemesség országszerte megtalálható ugyanazon állomásain keresztül érkeztek el az áhított végcélhoz: a nemességhez. B. diszszertációja érdekes részleteit világítja meg ennek a változatos fejlődésnek: a középkorvégi Máramaros románsága már csak nyelvében és vallásos műveltségében román, társadalmi rendje minden ízében magyar. Az újkorban azután itt is létrejönnek az elszaporodó kisnemesség kuriális falvai, ezek a sajátos magyar képződmények s Máramaros a sok nemes országában is a legnemesibb megyévé válik: 1600 körül már minden második máramarosi román nemes, 27 faluban úgyszólván minden jobbágyot kiszorítanak a nemes-ivadékok. Sajnálatos, hogy ennek a román nyelvű, de magyar életformájú megyének újkori belső életébe oly kevés bepillantást nyújt B. könyve. Nem tudjuk, hogy az idő és terjedelem korlátozottsága, vagy a források hiánya okozta-e ezt; mindenesetre végtelenül tanulságos lenne a XVI—XVII. századi megyei írásbeliséget gondosan áttanulmányozni s lemérni a magyar kultúrhatást, mely a máramarosi román kisnemesség életében máig érezteti hatását s az összrománságom belül külön színű csoportot teremtett. A nemzetiségi arány, mint országszerte, a XV—XVI. században itt is állandósulni látszik, a magyar, román és rutén elem aránya nyersen véve 1——1. A XVII. században történt nagyarányú telepítések a ruténçk javára billentették a mérleget. Máramarosban általában a ruténség árult el az újkorban legtöbb beolvasztási képességet: magyar és román jobbágyok éppen úgy nagyszámban ruténesedtek el, mint a rutén falvakban birtokos román nemesek. A városok magyar tömbjét a rutén és román elemnek a XVIII. században meginduló városbaáramlása lazította fel. A könyv függelékét képező adattárban a szerző igen helyes újítást vezetett át, melyet már e folyóirat hasábjain sürgettünk: a jobbágyok Családneve mellett a keresztneveket is közli s ezáltal (görögkeleti és római katolikusprotestáns vegyes vidékről lévén szó) megkönnyíti a nemzetiségi elemzést. Ellenben nem helyeselhetjük, hogy elmulasztotta közölni a helységek népi román vagy rutén nevét, mert e nélkül fontos településtörténeti tanulságok levonása lehetetlen. MAKKAI 1 ASZLÓ (Kolozsvár)