Századok – 1944
Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36
A MAGYARSÁG ÉS A VÁROSI ÉLET A KÖZÉPKORBAX 41 esztendő, mivel éppen ezt a kort Szeged a béke nyugalmában élte át, egyes németeknek még mindig fel kellene tűnniük, ha őseik ott állottak volna a város bölcsőjénél. Dés esetében pedig igen korai adatok adnak cáfolatot, úgyhogy itt az argumentum ex silentio-ra sem kell hivatkoznunk! A város határainak XIII. századi leírásában ugyanis a helynevek közt németet nem találunk. Gyertyános, Káld, Mélyséd, Bálványkő, Likoshatár stb. neveket a határoknak csak magyar környezet, magyar lakosság adhatott.12 Az adatok azonban nemcsak arról tanúskodnak, hogy magyarok voltak két, egymástól oly távol eső városunknak középkori lakói, hanem azt is kiolvashatjuk belőlük, hogy gazdaggá tudták tenni lakóhelyüket. A vagyon, a jólét ugyanis megállapítható az adó nagyságából. Ha tudjuk, hogy a XV—XVI. század fordulóján a királyi kincstárnok összeállításában Buda, Pest, Kassa és Szeged 2000—2000 forintot jelentettek, míg Esztergom 400, Bánfa 700, Eperjes 500 forinttal szerepeltek,13 akkor nem állíthatjuk, hogy Szeged elmaradt volna a többi mögött. Ellenkezőleg: a legjelentékenyebbek közé tartozott! Ugyancsak nagysága mellett tanúskodnak egyházi intézményei. Mátyás korában két plébániatemploma volt -—- Szt. Demeter és Szt. György tiszteletére szentelve —, holott ugyanakkor1 4 Besztercén csak egy, de nem hiányoztak belőle a dominikánus és ferences zárdák, valamint két kórház sem, egyikük a nélkülözők védőszentjéről, Szt. Erzsébetről elnevezve.1 5 Igaz, Szeged kiterjedése nagyobb, mint más, hasonló népességű városoké. Alföldi jellegű, mert lakossága nem tömörült annyira össze, mint a fallal szűk térre szorított hegyvidéki városokban. A kőben szegény Alföldön a falakat palánk helyettesítette, azt pedig könnyű volt kitolni s így tágas belsőségeket hagyni a házak mögött a városban, kényelmesen elhelyezkedni. A folyóágak, árokrendszerré összefogva, a palánk-erősségekkel elegendő védelmet nyújtottak a szinte szigetszerű emelkedéseken élő és építkező lakosságnak. Szeged külsejében nem hasonlított a városok megszokott típusához, de hogy ipara fejlett volt, arról XVI. századeleji lakosainak foglalkozása tanúskodik. Ahol 21 kovács, 25 szűcs, 33 varga, 49 szabó mellett 9 kőfaragó, 7 ötvös, 6 borbély, valamint fésűgyártók, nyergesek, szíjgyártók, kötélverők stb. éltek,16 ott a piacokon szélesebb vidék lakossága megtalálhatta a szükséges iparcikkeket. De nemcsak jellegükben és lakosságukban magyar Szeged és Dés, hanem eredetükben is. Oly várostípusba tartoznak, amelyre nem jellemző sem az ispáni székhely városfejlesztő szerepe, sem a kereskedő konzorciumok tudatos városalapító elhatározása. Egyi-12 Zimmermann—Werner I. к. 85. 1.; Szabó T. A.: Dés helynevei. Erdélyi Tudományos Füzetek 101. sz. Turda, 1937. 4. 1. 13 Történelmi Tár, 1880. 168. 1. 14 Teutseh, Fr.: Geschichte der evangelischen Kirche in Siebenbürgen. Hermannstadt, 1921. I. k. 149. s köv. 1. 15 Reizner J.: Szeged története. Szeged, 1899. IV. к. 54. 1. 14 U a. III. к. 450. 1.
