Századok – 1944
Tanulmányok - HÄNDEL BÉLA: A tehervállalás középkori jogrendünkben 372
398 HÄNDEL BÉLA előidézett ,,onus et gravamen"-je nemcsak a tehervállaló személyét, hanem összes birtokait is terhelte: „ . . . onera et gravamina eorum et eciam universorum proximorum et consangvineorum suorum in se et cuncta sua bona ас omnia iura sua possessionaria sponte assumpmens, si temporis in processu in infrascriptis persistere nollent. . ."U7 F, furcsa és első pillanatra talán érthetetlennek látszó jelenség, illetve szokás magyarázata a következő: A szavatosság tárgyalásának kapcsán láttuk, hogy a szavatosságot vállaló fél igen gyakran nemcsak azt igérte, hogy a vevőt, vagy a zálogbavevőt mindenki ellen saját költségén fogja megvédeni, hanem arra vonatkozólag is ígéretet tett, illetve kötelezettséget vállalt, hogy amennyiben szavatossági kötelezettségének nem tenne eleget és ennek következtében a vevő birtokát elvesztené, akkor ő a vevőt más, hasonló nagyságú és értékű birtokkal fogja kárpótolni. Az oklevelekből pedig kitűnt az is, hogy ez az ígéret nem üres szóbeszéd volt, hanem komoly valóság, mert ha à szavatos vállalt kötelezettségét nem tudta vagy nem akarta teljesíteni és ennek következtében a vevő birtokát vesztette — akkor akár ígért más birtokot a szavatosság vállalásakor a szavatos, akár nem, az ítéletben mindig arra kötelezték, hogy a birtokát vesztett felet más, hasonló birtokkal kárpótolja. Hogy a kettő közül melyik volt az ok és melyik az okozat, vagyis, hogy vájjon a szavatosság sikertelensége esetére más birtok ígérésének az általános szokása fejlesztette-e ki a fenti bírói gyakorlatot, vagy megfordítva, e bírói gyakorlat miatt honosodott-e meg ez a szokás, azt most már bajosan lehetne eldönteni. Tényként csak azt állapíthatjuk meg, hogy kettő között feltétlenül szoros kapcsolatnak kellett fennállani A tehervállalásnál viszont a tehervállaló a rokonai által a vevő részére okozhatott károk magára vállalásával tulajdonképen kártérítést ígért a vevőnek. Tehát már nem védelmet ígért, mint a szavatos, hanem csak kárpótlást, amit a vevőt érhető károk magára vállalásával fejezett ki. Mi volt a legsúlyosabb kár, ami a vevőt érhette? Az, lia a rokonok elperelték tőle a birtokot, mert ilyen esetben vagy semmi, vagy pedig — a közbecsü lefizetésével — csak igen csekély kártérítést kapott. Ilyen esetben tehát a fassionárius tehervállalása, kártérítési kötelezettsége, aktuálissá vált: kárpótolnia kellett a vevőt. Fzt pedig csak úgy tehette és csak akkor lehetett igazán kárpótlásnak nevezni, ha más birtokot adott neki. Igv tehát a szerződés megkötésekor tett tehervállalási kijelentése tulajdonképen nemcsak személyét, hanem főképen birtokait terhelte, tehát a terhet nemcsak magára, hanem birtokaira is vállalta. (A tehervállalás e formája tehát, mai terminológiával élve, dologi színezetű.) 117 1431: DL. 12398. Ugyanígy 1407: Zichy V. 502., 1414: Géresi II. 1.. 1424: Zichy VIII. 192., 1432: Zichy VIII. 47'7„ 1458: Zichy X. 18., 1481: Zichy XI. 285.
