Századok – 1944
Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1
32 ]>EÉK JÓZSEF nem csupán a német udvar életére, de már II. Ottó, különösen pedig III. Ottó politikai eszményeinek alapelemeire is kiterjedt1'.1 0 ® S valóban rendszerének bizáncias jellege nem lehet kétséges azok számára, akik tisztában vannak a keleti impérium belső szervezetével és sajátos államdogmatikájával.110 E szerint a PacnAeùç "Puu^aíwv а világnak egyetlen igazi, de rangban mindenesetre legelső fejedelme, akinek fennhatósága nem csupán a közvetlen hatalma alá tartozó Birodalomra, de elvben az egész világra kiterjed s amelyet minden keresztény uralkodó elismerni köteles. A Birodalom határain kívüleső országok fejedelmei egy finoman tagolt és egyénien árnyalt hierarchiába tartoznak s így a császár és a Birodalom szemében korántsem egyenrangúak. E hierarchia széles Skálája a közvetlen alávetettségtől, vagyis a kliensi viszonytól a tényleges állami és egyházi függetlenségig terjed s a címekben, címzésekben, díszítő jelzők és jelvények raffinált megválogatásában nyer kifejezést.111 Ahhoz, hogy Bizáncban egy fejedelmet a császártól függő helyzetben levőnek tekintsenek, korántsem volt szükség a tényleges függés ismérveire. Ha mármost figyelembevesszük azt a különbséget, mely Boleszláv és Islván között a császárhoz való viszony tekintetében fennáll s amelyet semmiféle utólagos uniformizálási kísérlet sem képes eltüntetni, akkor ebben a III. Ottóra gyakorolt bizánci hatás bizonyítékát kell látnunk. Az ifjú császár bizáncias szellemben kezelte a Kelet fejedelmeit, másként bánt a ténylegesen vazallus lengyel uralkodóval, mint a tőle a valóságban független s csupán tekintélyi felsőbbsége alá tartozó magyar királlyal. S itt különös hangsúlyt kap az a bizánci felfogás szempontjából is figyelemreméltó tény, hogy míg István a 109 Ungarn in der byzantinischen Reichspolitik. AECO VIII (1942) 323 1. 14. jegyzet. 110 A. Grabar, L'empereur dans l'art byzantin, 1936; O. Treitinger. Die oströmische Kaiser- und Reichsidee nach ihrer Gestaltung im höfischen Zeremoniell, 1938; Dölger id. ért. id. h. és Die Kaiserurkunde der Byzantiner als Ausdruck ihrer politischen Anschauungen HZ 159 (1938); G. Ostrogorsky, Geschichte des byzantinischen Staates (Byzant:nisches Handbuch 1 (2), 1940. 111 L. erre különösen G. Ostrogorskynak finom megfigyelésekben gazdag s a középkori államok egymáshoz való viszonyára módszertani szempontból is alapvető tanulmányát: Die byzantinische Staatenhierarchie. Seminarium Kondakovianum VIII (1936). Megállapítja, hogy „a középkori világ összetett, hierarchikusan felépített államrendszert alkot, mely nem tűr schematikus felosztást egyrészt szuverén, másrészt vazallus államokra. Még a teljes államipolitikai függetlenség esetében is fennáll a lehetősége az eszmei alávetettségnek. Az eszmei alárendeltség nem jelent politikai függést, mint ahogy fordítva a politikai függetlenség még távolról sem egyértelmű az eszmei egyenrangúsággal. Mindaddig, amíg ezzel nem vagyunk tisztában, sohasem fogunk a középkor állami szerkezetének megértéséhez eljutni" (41. 1.). Ez a felismerés magyarázat tal szolgál Tóth Zoltánnak arra a problémájára is, hogy miképen lehetséges, hogy 111. Ottó Lengyelországot igen, de „Magyarországot valahogyan nem vette észre". Erre is áll, amit Ostrogorsky mond, t. i. ha forrásaink a feltett kérdésre nem adnak egyértelmű feleletet, a hiba minden esetben a kérdés feltevésének módjában van. A tévedés Brackmann és Tóth Zoltán esetében annak eleve való feltevése, hogy Lengyel- és Magyarországnak mindenben azonos helyzetben kellett lennie a Birodalommal.
