Századok – 1944

Beszámolók - KRING MIKLÓS: Burgenland a német történetirodalomban 241

burgenland a német történetíród alo mb an 259 ják, hogy a főúri magyar nagybirtokon még szűkebb keretek közé ezorult ez az autonómia, mint a szomszédos osztrák területen. Nehéz volna eldönteni, hogy valóban így van-e; a lehetőségek mindenesetre itt is, ott is oly korlátozottak voltak, hogy legfeljebb árnyalati, nein lényeges különbségekről lehetett csak szó. A falusi paraszt réteg esetleges politikai állásfoglalásának sohasem volt súlya. De már a rendi korszakban is politikai tényezővé vált a városi polgárság. Mit mond a német történettudomány a nyugatmagyarországi városok német polgárai politikai állásfoglalásának alakulásáról? A burgenlandi német polgárság 1526 óta a Habsburg-királyságnak a főúri réteg mellett legerősebb támasza volt. Minlhogy az abszolutista törekvéseknek ez a polgári társadalom a főuraknál, sőt a megyei kisnemesi rétegnél is sokkal nehezebben állhatott ellen, egészen természetesen fejlődött ki körében valamilyen dinasztikus ízű állampatriótizmus, amelyet azonban már kezdettől fogva színeztek bizonyos magyar befolyások. A magyar politikai élet a török hódoltság korában erősen nyugatra tolódott. A legfőbb kormányhatóságok, az országgyűlés székhelye a magyar fővárossá fejlődött Pozsony lett, ahová a köziigazgatási és politikai élet a magyarság színe-javát vonzotta. Ezek a hatások azonban a német polgároknak a magyarsághoz való közeledése szempontjából csak hangulati előkészítésnek, külső kereteknek számítottak. Az abszolutista törekvések és az ellenreformáció egybefonódása, szinte teljes azonosulása eredményezte, hogy először az evangélikus német polgárság került közelebb a magyar állami függetlenség gondolatához. Később, amikor a mindig is leghaladóbb szellemű, nyugatmagyarországi katolikus papság erős jozefinista, aufklärista hatások alá került, a gondozására bízott katolikus hívők is mindjobban elfordultak az önkényuralmi törekvésekkel egyértelmű német orientációtól. Nem tudom megítélni, hogy ez a beállítás megállja-e helyét az igazság mérlegén, mindenesetre tény, hogy 1848-ban a nyugatmagyarországi német katolicizmus is már szinte teljes egészében a magyar ügy mellett állott. A dinasztikus színezésű hazafiság a németek lelkében a dualizmus közjogi megalapozásakor a fenntartás nélküli magyar nacionalizmusnak adott helyet. Azok a németek, akiknek ősei valaha a német műveltség terjesztői s a magyar állam hűséges alattvalói voltak, most a magyar állami függetlenségnek s a magyarság számbeli növekedésének, kulturális előrehaladásának harcosaivá lettek. Divatos dolog volt magyarul beszélni. Minden valamirevaló család tiszta magyar vidékre küldte cserébe gyermekeit, hogy ott ne csak nyelvükben, hanem szellemükben is elmagyarosodjanak. Kétségtelen, hogy a századforduló táján ezeket a törekvéseket maga a magyar államhatalom is minden erejével támogatta. A magyarosodás azonban nem az állami támogatás, hanem elsősorban magának a magyar állameszmével átitatott német polgárságnak meggyőződéses asszimilációja nyomán vált nagy eredményeket felmutató mozgalommá. Hogy ez így volt, azt a német irodalom állapítja meg elsősorban, amikor különösen tragikusnak mondja, hogy a magyarosodás leghevesebb követelői éppen a németek közül kerültek ki. A nyugatmagyarországi németségnek a magyarsággal és a magyar állammal szemben tanúsított magatartását szinte klasszikusan példázza Wimmer Gottlieb Ágoston élete. A bécsi származású evangélikus lelkész Felsőlövőn IV. Frigyes Vilmos porosz király támogatásával gimnáziumot és tanítóképzőt állított fel. A raa-Századok 1944, IV-VI. 17