Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

III. OTTÓ CSÁSZÁR ÉS MAGYARORSZÁG AZ ÚJABB TÖRTÉNETÍRÁSBAN ' 27 gelynek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy azokat Szent Péler húbéruraságának jelvényeivé léptesse elő s ezzel előkészítse a talajt oly pápai invesztitúra számára, mint ami két évvel később Horváthogy III. Henrik Pétertől visszahelyezése után az eredeti koronát elvette és pedig azért, hogy öt ettől a szuverénitási igényt magában rejtő jelvénytől, melynek birtoklása a császári hűbérurasággal nem lett volna összeegyeztethető, megfossza. E feltevés támogatására ielhozott érvek azonban nem meggyőzök. Reichenaui Hermannak és a magyar krónikáknak abba a tudósításába, mely szerint a császár Pétertől 1045-ben értékes ajándékokat és sok aranyat kapott, a korona visszaadásának már akkor is bizonyos államjogi jelentőségű ténye erőszak nélkül bele nem olvasható. Ugyancsak elfogadhatatlan az ilyen eljárás szokásszerűségére felhozott lengyel analógia is. Beszprém 1031-ben és II. Mieszkó 1032-ben azért szolgáltatták ki a koronát és a királyi jelvényeket, mert azokat a lengyel fejedelmek I. Boleszláv emlékezetes 1025-i koronázása óta hűbéruruk, a német király hozzájárulása nélkül használták. Ilyen bitorlásról (usurpatio) a magyar uralkodók esetében még a német felfogás szerint sem lehetett szó, hiszen az első magyar király a császár hozzájárulásával nyert koronát. Az előfeltételek különbözvén, a következmények sem hasonlíthatók össze. Péter —• miként ez Herimannus és az Altaichi Évkönyvek tudósításából világosan kiderül — visszahelyezése és hűbéri hódolása után is király maradt, akit ilymódon méltóságának jelvénye is megilletett. Maga Henrik császár volt az, aki őt regiis fascibus vestivit s e hagyományos jelvények elvételének már azért sem lett volna érlelnie, mert „a császár ezáltal védencét legitimitása legfontosabb bizonyítékától fosztotta volna meg" (id. értekezésem 18. 1.), ami pedig, ismerve magyarországi helyzetét és alattvalóihoz való viszonyát, aligha szolgálta volna a birodalmi érdekeket. De nem bizonyítja az eredeti korona elkerülését a Konstantinos Monomachos-, illetőleg Dukas Mihály-féle bizánci koronának magyarországi feltűnése sem. Ezek küldését ugyanis a bizánci politikai gyakorlat és ideológia önmagában is megmagyarázhatja. Bizánci felfogás szerint egyedül a basileusnak van joga felségjelvényeket ajándékozni s így az ajándékozás más helyi felségjelvények folytatólagos használatától függetlenül is bekövetkezhetett, ha a keletrómai birodalom diplomáciája az időpontot erre alkalmasnak ítélte. Minderre 1. F. Dölger, Ungarn in der byzantinischen Reichspolitik: AECO VIII (1942). Tárgyi és módszertani szempontból egyaránt aggályosnak tartom azt a kísérletet, hogy a korona alakjára középkori uralkodóink pénzein, pecsétjein és egyéb ábrázolásain (pl. Bécsi Képes Krónika) látható koronákból következtessünk. Erre csak az egész idevonatkozó emlékanyag kritikai feldolgozása és a minták felkutatása után kerülhetne sor. Ennek hiányában sem lehet azonban kétséges, hogy oly sztereotip korona-ábrázolás, mint a kalocsai királyfejé, melynek analóg:ái a dalmát tengerparton éppen úgy megtalálhatók, akárcsak a skandináv északon (I. erre Mihovil Abranié: Jedan doprimos к pitanju oblika hrvatske krune. Sisicev Zbornik, Zagreb, 1929, t—13. 1.) — nem szolgálhat a magyar korona alakjának bizonyítékául. Ugyanez áll a koronázási palást bizánci típusú koronájára is, melyet nem valaminő konkrét magyar mintakép, hanem a bizánci hagyományok határoztak meg. Ha Polner a nyitott koronaábrázolások túlnyomóságából arra következtet, hogy a királyi koronának a XV. század második feléig nem lehetett az az alakja, mint. ma, ebből — felfogása szerint — az következnék, hogy ezek az ábrázolások a Dukas-féle koronát örökítették meg. A pénzeken, pecséteken, miniatúrákban és falképeken ábrázolt koronák azonban nyitottságuk ellenére sem hasonlítanak a mai korona alsó részéből rekonstruálható bizánci diadémhoz, azaz nem a ténylegesen használt királyi korona képét adják. Az emlékanyag tehát nélkülözi a bizonyító értéket. Mindezeket összegezve, Polner azon feltevése, mintha a korona felső része Szent István fejereklyelartójából készült, s a Dukas-féle koronával csupán Hunyadi Mátyás idejében egyesíttetett volna, a történeti források által nem nyer igazolást. Hogy régészeti és művészettörténeti szempontból helytálló-e, »'tekintetben az illetékes szakemberek hivatottak dönteni.