Századok – 1944

Ismertetések - Tamás Lajos: Fogarasi István kátéja. Ism.: Gáldi László 133

>1 ŰVELŐDÉSTÖRTÉNET GÁLDI LÁSZLÓ: MAGYAR-ROMÁN SZELLEMI KAPCSOLATOK. Budapest 1942, Magyar Szemle Társaság, 79 1. 8°. — (Kincsestár. A Magyar Szemle Társaság kis könyvtára 136.) A román tudományosság mind történelmi, mind irodalomtörténeti termékeiben olyan képet szokot a román szellemi életről rajzolni, amelyen alig egy-két rejlett vonás emlékeztet a sok század óta érvényesülő magyar művelődési hatásra. Nemzeti egyoldalúságba burkolózva szívesen fogad minden apró, a nyugati népektől származó kultúrhatásra vonatkozó mozzanatot, a magyar befolyás elismerésétől azonban, amely a XIX. század végéig különösen jelentős volt, mereven elzárkózott. így a magyar tudományosságra hárult a magyar elemek és hatások kielemzésének feladata a román szellemi élet fejlődésének szövevényéből. Senkinek sem köszönhetünk ezen a téren olyan sokat, mint szerzőnek, aki ebben a kicsiny, feltűnően gazdag tartalmú, aprólékossága ellenére egész képet nyújtó könyvecskében, eddigi részlet- és összefoglaló munkáinak eredményén kívül egy sereg még másutt ki nem fejtett adatot és megfigyelést közöl. Éppen ezért az avatatlan és a szakértő olvasó egyaránt örömmel üdvözölheti. Sokkal találóbb címe azonban „Magyar hatások a román szellemi életbén" lehetett volna. I. TÓTH ZOLTÁN. TAMÁS LAJOS: FOGARASI ISTVÁN KÁTÉJA. FEJEZET A BÁNSÁGI ÉS HUNYADMEGYEI BUMÉNSÉG MÜVELÖDÉSTÖBTÉNETÉBÖL. Kolozsvár 1942, Erdélyi Tudományos Intézet, 137 1. 8°. Bár az utóbbi évek során számos tanulmány foglalkozott a protestánskori magyar-román kulturális kapcsolatok történetével, e kérdéskomplexum filológiai része még távolról sem részesült kimerítő feldolgozásban: különösen elhanyagolt állapotban vannak —t néhány kivételtől eltekintve — a forráskritikai kérdések, s ezzel kapcsolatban mindazon problémák, amelyek a román irodalmi nyelv kialakulására s az ebben érvényesülő művelődési áramlatokra vonatkoznak. Maguk a kutatás alapjául szolgáló szövegek is jóformán hozzáférhetetlenek, amint az volt mostanáig Fogarasi István katekizmusa is. A tudós kiadó — igen helyesen — hasonmás-kiadásban tette közzé ezt a becses szöveget, amely 1648-ban, tehát egyazon évben jelent ugyan meg az ú. n. Rákóczibibliával (Noul Testament delà Bälgrad), azonban nyelvében és szellemében mégis azzal ellentétes irányt képvisel. Míg a gyulafehérvári Üjszövetség fordítói valamennyi románlakta vidék nyelvi egységének kidomborítására törekedtek, tehát az erdélyi provincializmusok használatától, amennyire lehetett, tartózkodtak, addig Fogarasi István, a lugosi „Oláh Magyar Ecclesiának lelki Pásztora" elsősorban a Bánság és Dél-Erdély tájnyelvére támaszkodott, ennek hungarizmusait szívesen használta, s általában a szintén erősen tájnyelvi színezetű Szászvárosi Ószövetség (1582) nyelvi és stílusbeli hagyományainak folytatására törekedett. E magyaros irodalmi nyelvnek egyik legbecsesebb emléke tehát éppen Fogarasi műve, amely a Heidelbergi Káté kétnyelvű, latin-magyar kiadásának (1639, 1643) hű fordítása. T. szövegkiadásához értékes, gazdag történeti tanulságokat nyújtó bevezetést, valamint szép glossariumot csatolt: az utóbbiban figyelembe vette más protestánskori erdélyi szövegek szókészletét is, és ezáltal Fogarasi első pillantásra sokszor meghökkentően magyaros nyelvhasználatát maradéktalanul sikerült saját korába beállítania. GÁLDI LÁSZLÓ. MAKOLDY SÁNDOB: NEMES HAJNIK KÁROLY ÉS A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS GYORS1RODÁJA. I. 1806—1843. Budapest 1943, Szalay-ny., 303 1. 8°. -— (Az Egységes Magyar Gyorsírás Könyvtára 217.) Az „első magyar gyorsíró" 1806-ban született Pozsonyban Atyja, Pál, három év múlva a pesti egyetem tanára lett, de még azon év (1809) végén meghalt. A család Pesten maradt, Károly Pesten és Vácott járt gimnáziumba, 15 éves korában a pesti bölcsészeti kar hallgatója lett, a jogi tanfolyamból az utolsó évben, 1826-ban kilépett, az ügyvédi vizsgát 1830-ban tette le. Előzőleg