Századok – 1944
Ismertetések - Durčanský; Ferdinand: Pohl’ad na slovenskú politickú minulost’. Ism.: Vigh Károly 98
100 NÉPISÉG- ÉS NEMZETISÉGTÖRTÉNET 10 r Trencsén, illetőleg Baranya és Nyitra párhuzamba állítása érzékelteti. Tolna négyszer olyan népsűrűségű volt, mint Trencsén. Toinában ugyanis 1 km! -re 2'75 porta esett, míg Trencsénben csak 0'78. Baranya liarinadfélszer több családot tartott el, mint a kétharmadrészben magyar Nyitra. A későbbi eltolódást a következő adatok mutatják: 1870-ben, amikor a gyáripar még nem éreztette a hatását és a lakosság kevésbbé tömörült városokba, viszont az amerikai szlovák kivándorlás nagy méreteket öltött, Trencsén megye 248.626 lakost számlált, Tolna pedig 220.740-et. Pedig a mai Tolna megye csak részben magyar! Ugyanígy Nyitra 359.844-es lélekszámával elhagyta Baranyát, mert ennek népessége még 1880-ban sem érte el a 300.000 főt. — Ami a törökkel való „paktálást" és vele az európai civilizáció ellen való harcot illeti, a korabeli semleges külföld cáfolatára hivatkozhatunk. A XVI. és XVII. századbeli németnyelvű nyomtatványok tömege a törökkel vívott ' harcokkal kapcsolatban rokonszenvvel fordul a magyarság felé. De nemcsak német hírlapok, hanem francia, olasz, flamand röpiratok is egyformán hangosak a magyar fegyvertények zajától. A legrégibb angol újságlevél csaknem teljes egészében hazánk 1526. évi történetével foglalkozik (Dezsényi Béla: A magyar hírlapirodalom első százada. Budapest 1941, 10 1.). D. a továbbiakban a XVII. és XVIII. századbeli szlovák társadalmi viszonyokkal foglalkozik. Azon kesereg, hogy a szlovák nemesek kivétel nélkül elmagyarosodtak s így a szlovákság elvesztette vezetőrétegét, aminek katasztrofális hatása volt. Ugyanis a nemesség a Regnum Marianum gondolatát vallja és nincs közösségi érzése a szlovák néppel. Még nagyobb baj az. hogy a szlovákságnak nem volt középrétege. Nincs polgársága, mert a német városok ellenállottak városba nyomulásának (70 1.). A Regnum Marianum fogalmáról, a korabeli Mária-kultuszról csak gyér ismeretei lehetnek a katolikus D.-nak. A közjogi jelentőségűvé vált Mária-kultusznak eleinte magyar ferencesek, majd jezsuiták nagy istápolói. (Hóman—Szekfű: Magyar történet IV. k. 121. 1.) A királyságnak minden vezetőembere a Mária-kongregációkban nyerte a hitéhez való törhetetlen ragaszkodást. Ennek egyesítő ereje kiterjed az egész katolikus nemességre, tehát a szlovákfajú nemesekre is. A felvidéki nemesség és a szlovák nyelv viszonyáról Bél Mátyás nyújt kitűnő tájékoztatót. A nagy pietista tudós, Doleüál Pál cseh nyelvtanához írt bevezetésében említi (Grammatica slavo-bohemica, 1746), hogy a „lingua (Slavica) vernacula" nagy támogatói éppen a magyar földesurak voltak: a Szunyoghy, Ulésházy. Thurzó, Zay, Oltlyk, Platthy családok. A szlovák népnyelv első tudatos művelői a magyar birtokos nemesség tagjai közül kerültek ki, sőt még az is gyakori jelenség, hogy a felvidéki magyar földesurak közül néhányan a családi társalgás nyelvévé is megtették. (Wagner Ferenc: A szlovák nacionalizmus első korszaka! Budapest, 1940, li9. 1.) „A rendi kiváltságok védekező eszközéből, a magyar nyelvből, eluemzetietlenítő eszköz válik", írja D. (74. 1.). Sopánkodik a magyar nyelv térhódításán a felvilágosodás után és a reformkor idején, majd így folytatja: „.. . amikor a párizsi nyugtalanságok első hírei Magyarországra érkeznek, minden népet készületlenül érnek, kivéve a magyart". (76. 1.) D. ezzel a mondatával pszichológiailag meg is magyarázta a magyar nyelv térhódításának az okát és a magyar reform-nemzedéknek öntudatlan elismeréssel adózott. D. Bapant könyvére támaszkodva (Slovenské povstanie r. 1848—49. Turé. Sv. Martin, 1937. I—II.), az 1848-as szlovák Hurban-féle akciót komoly, széles tömegeket megmozgató felkelésnek akarja beállítani. A számadatok az ellenkezőjét bizonyítják. 1848. október végén Felső-Magyarország közel 115 ezernyi nemzetőrséget állított ki, akik legnagyobbrészt szlovákok voltak. Az egész ország 437.300 gyalogos nemzetőr felett rendelkezett, tehát ennek egynegyede felsömagyarországi szlovák volt. A felvidéki 15.545 honvédnek majdnem negyedrésze szlovák nemzetiségű volt. (Steier Lajos: A tót Nemzetiségi kérdés 1848—49-ben. Budapest, 1937.) E számadatok beszédes bizonyítékai a szlovák nép Kossuth iránti lelkesedésének. D. a szabadságharc utáni abszolutizmusról, germanizálásról azt írja, hogy nem volt oly erőszakos, mint a magyarosítás. A Felvidéken garázdálkodó cseh Beamterek csehesítéséről és visszaéléseiről nem ír. Mindezekről a Bach-rendszer rémuralma alatt nyögő szlovák nép el-
