Századok – 1943

Ismertetések - Pákay Zsolt: Veszprém vármegye a török hódoltság korában a rovásadó összeírás alapján. Ism.: Csapodi Csaba 127

SZEMLK 127 Különös figyelmet érdemel a szabályrendeletekhez fűzött, azokat terjedelemben többszörösen meghaladó tájékoztatás, az úgynevezett levéltári útmutató, amelyet sokkal többnek kell tartanunk egyszerű végrehajtási utasításnál. Szerzője, Szabó István, nemcsak a magyarországi levéltárügynek egyik legalaposabb ismerője, hanem a. külföldi levéltári törekvések és eredmények felől is elsőrendű tájékozottsággal rendelkezik. A levéltárak történelmi jelentőségének megfelelően külföldön már kialakult a történettudománynak egy új segédtudománya, egyben maga is önálló tudomány: a levéltártan, amely más ágak eredményeit éppúgy felhasználja, mint ahogyan azok őreá támaszkodnak. Ezt természetesnek találhatjuk, hiszen ha az oklevelekkel, az újkori iratokkal, az írással magával, a pecsétekkel, a címerekkel mind külön-külön tudományok foglalkoznak, nem kevésbbé szükséges a levéltárra, az írásbeliségnek mindeme emlékeit őrző, gondozó és használhatóságukat biztosító szervre vonatkozó, ma már sokfelé elágazó elméleti ós gyakorlati ismereteknek tudományos összegezése és rendszerezése. Magyar levéltártan eddig még nincs, bár a Levéltári Közleményekben megjelent tanulmányok annak egyes részleteihez jól használható adatokat és szempontokat szolgáltatnak. Ezekre, valamint a külföldi irodalomra támaszkodva készítette el Szabó István kitűnő összefoglalását, amelyet így az első rendszeres magyar levéltártani kísérletnek kell tekintenünk, a magyar levéltártudomány ideiglenes, de már így is igen jól használható kézikönyvének. Mint ilyen, természetesen nem lehet tökéletes, hiszen célja nem az volt, hogy a levéltárügy minden kérdésére kiterjeszkedjék, hanem csak azokra, amelyek a magyarországi református egyházi levéltárakkal kapcsolatosak. Nem szól pl. a levéltári ismertetésekről, amelyeknek az a feladatuk, hogy a levéltárak keletkezésére, természetére és használhatóságára vonatkozó, a kutatást megkönnyíteni hivatott tudnivalókat közöljék. Kisebb levéltáraknál, amilyenek a magyarországi református egyházéi, az ilyen ismertetéseket helyettesítheti a pontos és részletes mutatóval kiegészített leltár, valószínű, hogy Szabó ezért elégedett meg a leltár kellékeinek gondos felsorolásával. De bármilyen tökéletes is a leltár, még a kis levéltáraknál is csak helyettesíti, de nem pótolja az ismertetést, amit nagyobb levéltárak az anyag kezelésében és használásában egyaránt jelentkező, sokszor egyenesen bénító hatású nehézségek kiküszöbölése érdekében semmiképen sem nélkülözhetnek. A magyar levéltári irodalom rendkívül szegény levéltárismertetésekben, az eddig megjelentek sem minden tekintetben kifogástalanok, nem ártott volna tehát, ha Szabó a református egyházi levéltárak kezelőinek figyelmét erre a kérdésre is felhívta volna. Munkájának ezt a jelentéktelen hiányát azonban egyéb értékei: világos rendszere, logikus okfejtése, tiszta gondolatmenete, terjengősségtől mentes alapossága, a vonatkozó irodalomban való fölényes jártassága, s nem utolsó sorban a jegyzetekben nyújtott bibliográfiája szinte teljesen feledtetik. Kis könyve valóban útmutató, nemcsak a református egyház szabályrendeleteihez, hanem minden magyar levéltárnok számára is. Kívánatos lenne, ha a református egyház példáját a levéltárügy szabályozása terén a többi magyar (ha nem is „színmagyar"!) egyház is követné, s Szabó István munkájának a levéltártani problémák tisztázásában minél több folytatója akadna. Ember Győző. Pákay Zsolt: Veszprém vármegye története a török hódoltság korában a rovásadó összeírás alapján (1531—1696). (Veszprém-