Századok – 1943

Ismertetések - Erdélyi László: Magyarország törvényei. Ism.: Bónis György 464

ISMERTETÉSEK 467 Zsigmond királyig, 1222—1397" címot visel. A harmadik, mely az első két könyvnek terjedelemben majdnem négyszeresére rúg, „Magyar alkotmány és művelődés törvényeinkben, 1222—1526" cím alatt foglalkozik a feldolgozott három század decretumaival művelődéstörténeti szempontból. Az első évszázad jogalkotása tehát időrendben, ezen belül tárgy szerint áll előttünk, míg az Aranybullák és hatásaik időrendben és tárgy szerint is feldolgozást nyertek. A harmadik könyv, E. munkájának zöme azonban szerintünk az időszempontot túlságosan elhomályosítja. Egy-egy tárgykörben a rendelkezések többnyire jelenidőben, parancsoló módban olvashatók. Hogy valamilyen szabály melyik évhez tartozik, legtöbbször csak a jegyzetekből derül ki. Az olvasónak tehát, ha más forrásokból nem tájékozódik, az a benyomása van, mintha a felsorolt rendelkezések a tárgyalt három századon át állandóan hatályban lettek volna. Semmi utalás nincs arra, hogy mi lett a (mondjuk) 1231-ben megállapított törvényszöveg sorsa az elkövetkező századokban; azt is ritkán olvassuk, hogy valamely rendelkezést pillanatnyi történelmi szükségszerűség hozott létre. Ez a fogyatkozás ismét az egymás mellé állított cédulák módszerével függ össze. Legjobb esetben időrendi egymásutánt kapunk, de sehol sem kapjuk meg a fejlődést, ennek belső rúgóiról nem is szólva. S még ez a fogyatkozás a jegyzetek nyomon kísérése útján többékevésbbé korrigálható. Nagyobb baj az, hogy a rendelkezések nyersfelsorolása (parancsoló, vagy jelentő módban) azt az ugyancsak hamis meggyőződést ébresztheti, hogy a tárgyalt jogszabályok valóban érvényesültek is az életben! Ne feledjek, hogy a kötet a nagyközönségnek van szánva, mely a mai törvény feltétlen kötelező erejének és kikényszeríthető voltának tudatában készpénznek veszi a középkor ezerféle érdekéből a pillanatnyi kompromisszumnak megfelelően leszűrt decretumot. Itt volna a szerepük az okleveleknek, itt az irodalom felhasználásának! Szakembernek nem kell már magyarázni a középkor szokásjogi gondolkozását, a rendi kor decretumainak kísérleti jellegét. De még a tudományos világnak szánt írásban is feltétlenül ki kell fejezni, hogy az említett szabály valamire „törekedett", ezt vagy azt „célozta", vagy esetleg „óhajtotta". Nem helyes a teljesség, zártság és zavartalan érvényesülés látszatával felruházni olyan szabálytömeget, mely a valóságban töredékes, hézagos és esetleges hatályú volt. Ezek után röviden szólhatunk a részletekről. Aki olvasta E. megelőző munkáit, ismerősként üdvözli a tárgyalt kötetet. A bíráló nem is érzi feladatának, hogy perbe szálljon a szerzővel olyan kérdésekben, melyeket már únos-untig megvitattak a nála hivatottabbak. Teljes egészükben megtalálhat juk itt E. összes társadalomtörténeti elméleteit, a „tizenkét legkritikusabb kérdésről" vallott régi nézeteit. A szabados várőröket, a civilis-servienseket már nem szükséges cáfolnunk; más megfigyeléseket, viszont magáévá tett és továbbfejlesztett az irodalom. Mindez nem érintette E.-nek az 1910-es években kialakult nézeteit. Az ellenvetésekről és a helyeslésről egyaránt nem vesz tudomást. Úgy áll őrt régi tanainak sértetlensége fölött, mint a Sasfiók Flambeau-ja, ez a robusztus, borzas gall óriás. A francia gárda egyenruháját már senki sem viseli rajta kívül, a diadalmas Európa új fegyvereket használ. A gloire már a múlté, de a császár gyengeszívű fiának álma fölött, rozsdás mordállyal,még őrséget áll a hű katona. Az egyes kérdésekben elfoglalt álláspontokról sokat lehetne vitatkozni. E.-nek mindig legnagyobb erényei közé tartozott az eredetiség. Ez a tulajdonság, melyet ma sem hagvol t el, tiszteletreméltó. Nezeteit kimondotta s kimondja akkor is, ha ezek mindenki más fel-33*