Századok – 1943

Ismertetések - Erdélyi László: Magyarország törvényei. Ism.: Bónis György 464

4Sfi ISMERTETÉSEK fogásával ellenkeznek. Ennek a tudományos bátorságnak köszönhetjük pl. a XI—XII. századi főnemesi osztály világosabb képét. De az eredetiség, ha túlzásba viszik, modorossággá, hiperkritikává válliatik. Ilyen különösen kirívó véleményeket bőven idézhetnénk, de álljanak itt csak ,,a magyarok iráni ungar fejedelmi főemberei, kiket iráni turkoknak is mondtak", s a még Szent István alatt is felemlített „ungar és magyar" faj (13, 31. 1.), vagy a Nagy Károly után hazánkban maradt sokféle népelem és intézmény. E. úgy véli, hogy Szent István törvénye a Nagy Károlytól maradt királyi „dominium" birtokjogát terjesztette ki a magánosok jószágaira; hogy a frank curtis volt a magyar király családi birtokainak az alapja; hogy e gazdaságok népe túlélte a honfoglalást: Pannóniába „gall-román hadifoglyokból ministerialisokat telepítettek ministri maiores et minores, tisztek és altisztek vezetése alatt s ezek Kálmán törvényében még mindig megvannak 1100 körül, tehát 300 éven át megmaradtak és túlélték a magyar honfoglalás és kalandozások pogány századát." Ezek a gall telepesek tovább szaporodtak „még 1237-ben és azután is a magyar jobágy néven". (32, 76, 96, 262, 422, 442.1.) A jobágy jobbágy helyett ismét E. találmánya. Az eredetiségre való törekvés jeleként foghatjuk fel E.-nek azt az elképesztően ható megállapítását is, hogy az 1232-i kehidai oklevél 1330 körül készült hamisítvány! Érveit így foglalhatjuk össze: 1. Hihetetlenül hangzik az, hogy a király nagy tömeg fegyveres embernek csak így egyszerűen „teljes igazságtevésre adjon licenciát". Érdekes, hogy a serviensek, „Anonymusnál még paraszti civilisek, falusi várőr katonák", most egyszerre hatalmas urak fölött bíráskodnak, holott csak egy éve mérsékelték, dolgozták át kiváltságlevelüket a főpapok kérésére. Az 1231-i Arany bullában bezzeg nincs helye a serviens tömegek bíráskodásának, de még 1291-ben is csak „bizalmi emberek és ollenőrök" a várispánok és a nádor bíráskodásánál. De hogyan is írhatják, hogy „a bírák távol vannak", mikor a zalai királyi ispán ott van köztük, s nekik is parancsol? 2. A veszprémi püspök tanukat állít, „viros satis nobiles, providos et discretos". A nemesek és polgárok címének ez a felsorolása nálunk még a XIV. század elején is ritkaság. A zágrábi káptalan egyetlen tagját sem nevezi meg az oklevél, s főként a veszprémi egyház sok nemes jobbágyát említi a tanuk felsorolása végén. Márpedig „a királyi serviensek csak 1260. táján kezdték felvenni a nobilis címet". A harcos jobbágyok csak 1310—20. táján kapták meg a „iobagiones nobiles ecclesie" nevet. A királyi servienseket 30 évvel megelőzi a „nemes" címzésben a saját oklevelük! 3. I. Károly uralmának megerősödése idején, 1330 körül volt a nagy birtokkeresések és visszaperlések ideje. De a veszprémi egyház diák prókátorai és jegyzői nem vették észre, hogy Wezmech-birtokot/ a veszprémi püspök 1239-ben maga adta el Búzád öccse Mihálynak, a királyi asztalnokok mesterének száz márka ezüstért. „Itt vannak igaz konkrétumok s hiányzik a veszprémi egyház jobbágyainak nemes címe." (105—108. 1.) A * A legmeglepőbb állítás is bizonyulhat igaznak. A kehidai oklevél hitelességót, minthogy az a diplomatika problémái közé tartozik, nem is kívánjuk ehelyütt ex asse megvizsgálni. Csak általános kételkedésünket szeretnénk kifejezni E. új állításával szemben. Tudjuk, hogy a társadalomtörténeti vitában nem riadt vissza addig kétségtelen hitelűnek tartott oklevelek megtámadásától sem, ha azok nem illettek bele koncepciójába. Itt van a kehidai oklevél bűne is: hogyan mernek ezek a szolgaságbóí csak 1217-ben kiemelt paraszti várőrök csekély tizenöt év múlva egy püspök és egy bán perében ítélni? Nem veszi