Századok – 1943
Ismertetések - Fehér Mátyás: A hétszázados vasvári kolostor 457
ISMERTETÉSEK 457< ben az idegen elemeket és ezzel szemben az új magyar vonásokat. Ugyanígy a barokk építkezésnél is csak megállapítását kapjuk annak, hogy Kalocsa barokkja semmi esetre sem gyökerezhet az akkori osztrák barokk művészetben, azt csak magyar szakember kivitelezhette magyarországi barokk stílusban". Itt pedig különösen is fontos lett volna határozottan és részletesen rámutatni a magyar elemekre, mert barokk művészetünk az a terület, ahol legerősebben ki vagyunk téve az idegen befolyásoktól való függés vádjának. P. dolgozata különben a rnr g idott címnél többet is nyújt, mert a székesegyházon kívül Kalocsának többi Árpád-kori műemlékét, maradványát is ismerteti. AGGHÁZY MARIA. FEHÉR MÁTYÁS: A HÉTSZÁZADOS VASVÁRI SZENT DOMONKOSRENDI KOLOSTOR TÖRTÉNETE 1241—1941. Budapest 1942, 270 1. 8.° (A Szent István Akadémia történelem- jog- és társadalomtudományi osztályának értekezései III. 1.) Szent Domonkos magyarországi rendjének történetével többen foglalkoztak, széleskörű kutatások, módszeres kritika alapján. Pfeiffer Miklós, Iványi Béla, akinek a római rendi központi levéltár magyar anyagának feltárását köszönhetjük, és Harsányi András munkái a rend magyarországi történetének főleg középkori szakaszait tisztázták. Ami az egyes kolostorok történetét illeti, ezekről Pfeiffer rövid összefoglalást adott, de csak a szegedi dominikánus konvent középkori történetét írta meg Iványi Béla és a váciét Szarka Gyula. Pedig már Harsányi András helyesen hangsúlyozta munkájában, hogy a magyar dominikánus rend történetében még sok a megoldásra váró kérdés. Annál örvendetesebb tehát, hogy a magyarországi rendtartomány egyik tagja megírta a vasvári kolostor történetét. A vasvári rendi és plébániai levéltáron kívül, amelyeknek anyaga munkájának a gerincét alkotja, felhasználta a szombathelyi és győri püspöki és káptalani levéltárakban, a vas- és sopronmegyei levéltárban, a pannonhalmi, a körmendi és keszthelyi levéltárakban és — több kisebb jelentőségű levéltáron kívül — a budapesti Országos és a római rendi központi levéltárban található adatokat is. Ha ezekhez hozzávesszük a felhasznált kéziratokat és térképeket, valamint az igen tekintélyes irodalmat, akkor megállapíthatjuk, hogy az anyaggyűjtés terén igen nagy, csaknem teljesnek mondható munkát végzett. Hiánynak itt legfeljebb csak azt érezzük — ezt a szerző is megjegyzi —, hogy nem kutatott a rend osztrák tartományi levéltárában és a közeli osztrák dominikánus kolostorok levéltáraiban. Ez aligha lett- volna meddő munka, hiszen az osztrák rendtartomány, s különösen stájer és alsóausztriai kolostorai Vasvárral évszázadokon át szoros kapcsolatot tartottak. Valószínű, hogy a bécsi közös állami levéltárakban is található lenne a vasvári kolostor történetére vonatkozó anyag, hiszen Vasvár, földrajzi és katonai helyzete miatt, fontos hely volt a XVI. és XVII. sz.-ban. Érthető azonban, hogy F. nem akart munkájának megírásával és közlésével addig késlekedni, amíg a háborús viszonyok elmultával e levéltárakban a kutatás ismét könnyebb lesz. Munkáját két részre osztja. Az elsőben a kolostor középkori történetével foglalkozik az alapítástól, amelyet ő az 1240.-i bolognai általános konvent határozatának szellemes értelmezésével 1241-re tesz, egészen az 1559-ben történt feloszlatásig. De a kolostor épületének és birtokainak sorsát tovább is tárgyalja egészen a felújításig. Ez
