Századok – 1943

Ismertetések - Fehér Mátyás: A hétszázados vasvári kolostor 457

4Sfi ISMERTETÉSEK Széchenyi György kezdeményezéséből, aki az elpusztult kolostor javait visszavásárolta és a rendnek adományozta, 1684-ben történt. Ettől kezdve napjainkig tárgyalja F. a vasvári kolostor történetét műve második, terjedelmesebb részében. Munkájának középkori fejezeteit tartjuk sikerültebbnek. Itt a kisebb terjedelmű anyagon könnyebben tud úrrá lenni. Kiadatlan levéltári anyagból sok értékes adatot hoz a vasvári kolostor középkori történetéről, nagyon érdekes, amit a vasvári Szent Vér ereklyéről ír és fontos az elhagyott kolostor épületének, birtokainak csaknem százharminc esztendős története is. De még itt is zavaróan hat, hogy túlságosan szétdarabolja mondanivalóját; az egyes fejezetek címei is arra vallanak, hogy inkább a nagyközönség kezébe akart olvasmányt adni, mint tisztán tudományos célt szolgálni. Ezt a két urat — a tudomány és a nagyközönség igényeit — nagyon nehéz egyszerre szolgálni, ez okozza F. munkájának árnyoldalait is. Journalismusa, amellyel anyagát formába önti, szinte önálló újságcikkekké darabolja a kolostor újkori történetét. Ezért fordulnak elő felesleges ismétlések is. Ha mintául vette volna a Pannonhalmi Rendtörténetben vagy a szombathelyi püspökségnek Géfin Gyula által írt történetében az egyházmegyei papság életrajzait összefoglaló részt, akkor munkája sokkal sikerültebb lett volna. Joggal hivatkozik bevezetésében arra, hogy csak az igazságot írja, semmi kedvezőtlent, ha igaz, elhallgatni nem akar. Ezt a kötelességét a történetírónak F. szinte túlzottan is teljesíti, amidőn a rendi szellem és magatartás hanyatlását a felvilágosodás korában, de különösen a jozefinista időkben egyes rendtagok életmódját, szinte rikító színekkel ecseteli. Viszont egyáltalában nem megfelelő, ahogy a rendtagok életrajzi adatait összeállítja. Nem világos, hogy milyen rendszer szerint sorozza őket egymásutánba, de ennél még nagyobb hiba, hogy életrajzi adatokat ad az évszámoknak csaknem teljes híjával. Külön fejezetben foglalkozik a rendház íróival, amil pedig egészen jól lehetett volna egybefoglalni az életrajzokkal. Az írók és műveik ismertetése mai alakjában tudományos szempontból a rendszer és rendszerezés hiánya miatt nem sokat ér. Sokat, de nem rendszeresen foglalkozik a kolostor birtokainak, jövedelmeinek történetével. Anyaga itt is gazdag és érdekes, de nem tudja módszeresen tárgyalni, higgadtan formába önteni. A legmeglepőbb hiánya mégis, hogy semmit se szól a kolostor könyvtáráról. Pedig sok mindennél többet mondana, ha ismertette volna a kolostor könyvvásárlásait, a számadások alapján, a könyvtár gyarapítását, leltárait. Nem ír a szerzetesek theologiai műveltségéről, iskoláztatásáról. Ez ugyan a magyar rendtartomány egyetemes történetébe tartozik főként, de ha nagyobb gondot fordít, a vasvári rendtagok életrajzainak összeállítására, ott — a lehetőség szerint —- meg kellett volna említeni iskoláztatásukat is. így a kolostor és a szerzetesek szellemi képe meglehetősen sivár és egyoldalú. Nem hallunk a kolostor leváltárának történetéről sem, pedig ez is értékes tanulságokat nyújtana. Sajnáljuk, hogy e hiányok és hibák miatt, amelyek inkább a második részben jelentkeznek, F. munkájáról nem szólhatunk azzal a feltétlen elismeréssel, amivel szerettünk volna. Az író nagy és igen becses történeti forrásanyagot gyűjtött össze nagy szorgalommal, kritikai érzékkel, tárgyilagossággal. Nem sikerült így azonban a feldolgozás, itt nem uralkodott kellő mérséklettelmódszerességgel a gyűjtött anyag felett, engedett a tisztán tudományos szempont érvényesítéséből a népszerű rovására, ami munkájának értékét kétségkívül kedvezőtlenül befolyásolja. TÓTH LÁSZLÓ (Szeged).