Századok – 1943

Tanulmányok - SZILÁGIY LORÁND: Összehasonlító írástörténet 228

242 SZILÁGYI LOliÁND a kérdéseknek, főképpen e „nemzeti" egyetemeknek a pontos megvizsgálása talán szintén tárgya lehetne egy vagy több későbbi tanulmánynak. Ugyanott figyelmet lehetne fordítani e kérdéssel kapcsolatban a latin nyelv helyébe lépő nemzeti nyelvek és a nemzeti nyelvű írások, valamint orthographiák jelentőségének. Ezen a helyen szeretnénk megemlíteni még egy kérdést, amelynek vizsgálata talán szintén tárgya lehetne egy későbbi füzetnek. Nem lehetne-e szorosabb összefüggéseket találni a román, illetőleg a gót stílus korának írástörténeti és művészettörténeti fejlődése között? A művészettörténet eredményei szerint az az átmeneti stílus, amely a félköríves románból átvezetett a csúcsíves gót felé, legelső emlékeit a XII. század első felének vége felé kezdte megalkotni, és pedig éppen Franciaországban, a középkori eszméknek, írásnak és művészeteknek, már Nagy Károly óta, ebben a gazdag birodalmában. Mindjárt mint gondolatkeltő egyezést említhetjük meg, hogy az építészetben ezek az új eszmék először a párisi St. Denis apátsági templom épületében nyertek megvalósulást — csak 50 év múlva jutnak el Angliába s még később Európa többi részeibe — s éppen a St. Denis apátság volt az írásfejlődésnek is egyik középpontja. H. gyűjteményében két ilyen darabot is találunk, az egyik a St. Denis-i apát egy oklevele 1123—52 között, a másik egy relatio a St. Denis-i apáthoz 1225-ből, amely utóbbi közeli rokonságot mutat II. András egy 1228-ból való oklevelével. Sőt még azt is megemlíthetjük, hogy éppen a St. Denis-i apátság, illetőleg annak nagyszámú rendkívül régi oklevele adott közvetlen okot magának a diplomatikának a megszületésére is, hiszen Mabillonnak a célja elsősorban az volt, hogy Sanctus Dionysius archívumának a becsületét megvédje, amelyet Papebrooch megsértett. Az építészetben ezek az újszerű törekvések, amelyeket a félkör helyébe mind gyakrabban alkalmazott lóhere-, patkó- és végre a csúcsív kezd jellemezni, s később az ezzel összefüggő szerkezeti változások is, a XII. század vége felé egyre határozottabbak lesznek s végre a XIII. században teljesen uralomra jutnak. A csúcsív egyre finomabb lesz, a tompán összefutó szárak egyre hegyesebbek lesznek, míg végre létrejön az „igazi", kecses, gótikus ív, s ugyanez az átalakulás a belső szerkezetben, a falakban, melyek egyre könnyedébbek, a boltozatban, melyek egyre ívelőbbek lesznek s az oszlopfőkben, melyek a nehézkes kockafők helyett a bimbó, kehely stb. kiképzéseket vezetik be. Tudjuk azt s H.-lal együtt valljuk is, hogy az írás elsősorban praktikus eszköz volt, amelynek nem művészeti irányok, hanem gyakorlati célok szerint kellett alakulnia, hogy feladatának megfelelhessen (v. ö. Hajnal: írástörténet, 109—111. 1., ahol még sok nagyon érdekes s a jövőben szintén felhasználandó szempontot találunk), ugyanakkor H. munkájából meglepetéssel ismerünk az írástörténeti és a művészettörténeti fejlődésnek szinte fázisaiban is pontosan egybeeső menetére. Mint a H. által közölt anyagból világosan látható, a román kor végének nevezhető nehézkes, kerek, merev írás úgy Franciaországban, mint másutt is a XII. század közepén, illetőleg második felében kezd vége felé járni (a H. által