Századok – 1943
Tanulmányok - SZILÁGIY LORÁND: Összehasonlító írástörténet 228
ÖSSZEHASONLÍTÓ ÍRÁSTÖRTÉNET 241 folytán zavaros kinézésű vonalösszefonódások, zűrzavarok keletkeznek, a középkori kultúra nyugodtsága és fegyelmezettsége helyett egy forrongóbb, idegesebb kor rója ezekben a maga kézjegyeit. Ezzel a gyorsabb írással kapcsolatban ugyanazt figyelhetjük meg, mint az előbbi periódusban, hogy inkább kisebb jelentőségű oklevélkibocsátók s kisebb jelentőségű ügyekben használják. A bemutatott példák közt legkorábbi egy meux-i officialis oklevele 1251-ből. Ezt követik: nyugaton: Louvain város oklevele (1274), Artois grófság számadásai (1280—1288), a meisseni Landgraf oklevele (1282), a párisi prépost (1287), egy bourgesi bailli (1288), s egy francia eladási szerződés (1296). Keleten viszont ezt az írást is — szintén hasonlóan az előbbi periódusnál megfigyelhetőkhöz — előkelőbb oklevélkiadók is gyakran használják. így már a XIII. század 60-as éveiben IV. Béla egy oklevelében találjuk (1261 — 1269. Múz. t. a., amely tehát időben megelőzi a IV. László alatti nyugodtabb gótikára idézett példát); 1270 körül: a győri káptalan, 1272: az esztergomi érsek, 1294: III. András magyar király (Dl. 1382), stb. H.-nak, mint az idézett számtalan adatból is látható (amelyeket a téma és a módszer újszerűsége miatt kissé részletesebben mutattunk be), nagyszerűen sikerült igazolnia azt a tételt, hogy a latin írástudás az írásbeliség felújulásának kezdeteitől egészen a XIV. század elejéig egész Európában egységes alapokon nyugodott s hogy ennek az írástudói műveltségnek a kiinduló pontjai a nyugati nagy egyetemek, így elsősorban a párisi egyetem, voltak, amelyek éppen ebben a korban nyertek határozottabb szerveződést. (Bizonyára sokat fog mondani e tekintetben még az ugyanezen korból származó oklevélformulák vizsgálata, amelyeknek feldolgozása a jövő füzetek valamelyikének, vagy többjének feladata kellene hogy legyen.) Bármennyire is egységes volt azonban ez a műveltség egész Európában, mégis megállapítható, amint azt az adatok bemutatásánál is többször megemlítettük, hogy Keleten a nyugati írás visszaadásában mégis vannak bizonyos különbségek. így a magyar fejlődés az egész korszakon keresztül határozottan közelebb áll a francia műveltséghez, mint akár a lengyel, akár más keleteurópai. Ennek az okát mindenesetre nagyon érdekes volna alaposan kikutatni s itt ismét egy új szálat ajánl fel H. munkája, amelyet az összehasonlító művelődéstörténet tovább szőhet. Ebből az összehasonlításból középkori kultúránk képe mindenesetre új színekkel gazdagodva kerülne ki, s talán a latin műveltség birodalmában is sikerülne kimutatni azt a „nagyhatalmi" állást, amit Magyarország e korban politikailag jelentett Kelet-Európában. — H. munkája a XIV. század elejével lezárul. E korral ugyanis megszűnik a tulajdonképpeni középkori kultúra és a latin-írástudás egysége is. A nagy központi jellegű egyetemek helyett Keleten is külön „nemzeti" egyetemek fejlődnek (így, tudjuk, 1348-ban a prágai egyetem, 1364-ben a krakói, 1365-ben a bécsi s 1367-ben a pécsi). E mellett az írás megszűnik a legmagasabb studiumok közé tartozni, a „mesterírások" kora lezárul, az írást alacsonyabb fokon, gyakorlatibb céllal tanítják. Ezeknek Századok 1943, IV—VI. 16
