Századok – 1943

Tanulmányok - SZILÁGIY LORÁND: Összehasonlító írástörténet 228

238 SZILÁGYI LOliÁND periódus, mely kb. félszázadra terjeszthető ki, jelenti a középkori oklevélírásnak a legmagasabb fokát, a középkori írás virágzását: az igazi „mesterírások" korát. Ennek a korszaknak az írásait a gyűjteményben igen nagy szám: összesen 34 kép képviseli (19—24. sz. írásm.), amelyek közül a legkorábbi az 1243., a legkésőbbi az 1286. évből való. (Mindez kb. megfelel: Hajnal: írástörténet, 138—160. 1.) Ez a tökéletes mesterírás a XIII. század közepén már készen áll. Az írásminták közül az első csoport (19—20. írásm.) a „legmesteribb", legfinomabb írásokat mutatja be, a legnemesebb értelemben vett gótikáját az írásnak. E legszebb mesterírásokra hozott példák között időrendben is első helyen szerepel IX. Lajos francia királynak egy 1248-ból származó oklevele, s vele szembeállítva IV. Béla magyar királynak egy 1243-ból való oklevele. (Utóbbi: Országos Levéltár, Múz. Békássy-család levéltára.) E két oklevél, melyeket a gyűjtemény teljes egészükben közöl, nemcsak a mesterírások fejlődésében jelenti a tetőpontot, hanem, azt mondhatnánk, a francia gyakorlatnak a magyarra való hatását illetőleg is. IV. Bélának ez a művészi oklevele (= Krit. jegyz. 734. sz.) művészember: Scemeyn mester, Mária királyné aranymívese részére szól, őt a nemesek közé emelvén, s a dátum sor szerint „magister Benedictas" székesfehérvári prépost és választott kalocsai érsek, királyi kancellár keze által kelt, tehát a magister-kancellár személye mögött szintén világosan kivehető a francia kapcsolat. Ebben a csoportban szerepel még ugyancsak IX. Lajos egy 1248. évi oklevele, s vele párhuzamban Myndowe litván királynak egy 1255. s szintén IV. Bélának egy 1257. évi oklevele (utóbbi = Dl. 459.) Bertrandus ispán részére, Smaragdus alkancellár, vál. kalocsai érsek keze által (Krit. jegyz. 1171. sz.); e három oklevél között is kétségtelen egyezések állapíthatók meg, éspedig nemcsak a francia és magyar, hanem a francia és litván oklevél között is. (Az egész: 19—20. íráspróbák.) Ezeken az egészen nyugodt mesteri írásokon kívül megkülönböztethető ebben a korszakban is, éppúgy, mint az előzőben láttuk, a fejlődésnek egy gyorsabb foka (21—23. írásm.), de a kurzív elemek ezekben is a legnagyobb fegyelemmel és következetességgel használtatnak, amivel kapcsolatban H. rámutat, hogy ez a gyorsabb írás is már a rendszeres iskolai oktatásnak külön tárgya lett és nem az egyes írószemélyek alakító kedvének volt átengedve. E gyorsabb jellegű írások között még több érdekes jelenséget figyelhetünk meg, mint az előbbieknél. Az összehasonlított anyag is még gazdagabb. Francia, holland, magyar és svéd oklevelek szerepelnek egymás mellett, a legtanulságosabb kölcsönhatásokat mutatva. így az egyik csoportban egy francia seigneurialis oklevéllel (1243), egy flandriai gróf (1260) s egy holland püspök (1250) oklevelével mint nyugati írásokkal szembeállítva találjuk egy svéd fejedelem (1257), egy magyar püspök (a veszprémi, 1251) okleveleit, valamint IV. Béla magyar király két oklevelét. (Ezek közül az egyik 1258-ból való = Dl. 475., egy ítéletlevél, tehát nem privilégium, innen magyarázható az egyszerűbb írás, kancellár