Századok – 1943

Tanulmányok - SZILÁGIY LORÁND: Összehasonlító írástörténet 228

ÖSSZEHASONLÍTÓ ÍRÁSTÖRTÉNET 235 Ha valakinek az eddigiek után még kételyei lennének a latiníráskör nagy egységét illetőleg, éppen ezek a példák végkép el kell hogy oszlassanak minden kétkedést. A bemutatott okleveleken ugyanis oly egyéni és jellegzetes betűdíszek tűnnek fel csaknem ugyanazon években francia, német, lengyel és svéd területeken, amelyekről el sem lehet képzelni, hogy véletlenül, vagy csak valami általános hatás útján keletkeztek volna (6. és 7. írásmutatványok ). A most felsorolt oklevelek (legkorábbi dátum 1140 k. volt — a legkésőbbi 1183) a gót felé mutató új írásnak legelső stádiumát mutatták elénk. A XII. század 80-as éveiben ennek az új írásnak egy második periódusa kezdődik (legkorábbi dátum a közölt példák közt 1182), amely a gótikus írás tulaj donképerii motívumait már erősebben mutatja. — Ide számíthatjuk a H. által közölt 8—18. írásmintákat. (Mindez kb. megfelel az Írástörténet 122— 138. lapjain felvett korszaknak, amelyet H. már akkor az 1180. és 1240. évekkel határolt körül.) Azonban magán e korszakon belül is a fejlődésnek több fázisa figyelhető meg, amelyek körülbelül 20—30 éves időközöket mutatnak. így bizonyos fokig a közölt írásmutatványok és H. szövege szerint is elkülönülnek a 8—12. írásmutatványok = 1182 — 1214. évek, a 11—12. és 13—14. írásmutatványok = 1211 — 1225. évek s a 15—18. írásmutatvá-Пуок = 1225—1252. évek. Érdekes volna ezekben a — mint említettük — körülbelül 20—30 évet kitevő kisebb periódusokban a generációk kérdését is megvizsgálni. — Erre az új (második) fejlődési fokra első mintaként a rheims-i érsek egy 1182. évi s a noyon-i káptalan egy 1187. évi oklevelét találjuk. Az összehasonlítási anyagban szerepelnek: Franciaországon kívül Németország, Magyarország, Lengyelország és Svédország. Ezt a korszakot úgy jellemezhetnénk, hogy a gót sajátságok ekkor lesznek tudatossá. Másik megfigyelhető jelenség az, hogy azok a sokirányú egyezések, melyek a nyugati és keleti írások között már idáig is fennállottak, ettől kezdve még erősebbek lesznek. Míg a korábbi években a keleti írások, minden egyezés dacára is, kissé nyersebben és nehézkesebben adják vissza a nyugati mintát, ettől kezdve egyre nagyobb lesz a száma az olyan okleveleknek, amelyek — mint H. mondja — „formában és technikában a nyugatiakkal egyenrangúak". Ebben a korszakban is párhuzamosan találjuk érvényesülni a könyvírást és a tulajdonképeni oklevélírást; „vannak oklevélírások — jegyzi meg H. —, amelyek úgyszólván teljesen a legtökéletesebb könyvírás formáit mutatják". Köztük egyike a legjellegzetesebb és legkorábbi emlékeknek Imre király (nem III. Béla, v. ö. Hajnal: írástörténet, VII. tábla 12. B) egy 1198-ból való oklevele (8. a = Kritikai jegyz. 174. sz.), mely a szentgotthárdi ciszterci monostort megerősíti összes javaiban és kiváltságaiban. Az oklevél a datálási sor szerint Katapánnak, III. Béla híres kancellárjának kezéből kelt, de tekintve, hogy ekkor Katapán már egri püspök volt s nemsokára el is hagyta a kancelláriát, nyilvánvalóan valamely nótárius kezét kell keresnünk. (De írhatták esetleg éppen a cisztercita kolostorban, amelynek francia kapcso-