Századok – 1942
Történeti irodalom - Malaschofsky; Alfred: Einflüsse des Hirtenlebens auf die Entwicklung von Volk und Staat in Rumänien. Ism.: Elekes Lajos. 100
TÖRTKN KTI IRODALOM 101 adatokat ismerve, az olvasó talán egészen máskép ítélné meg a későbbi fejleményeket. így azonban teljes tájékozatlanságban lévén, kénytelen egyszerűen tudomásul venni M. szellemes, de olvkor nem egészen kifogástalan megállapításait. A román pásztorkodás ezek szerint, kialakult állapotában, két merőben elütő jellegű mozgáshoz kapcsolódott. Az egyik mozgástípus a téli és nyári legelőknek az erdélyi hegyek s a környező síkságok közt egészen a legutóbbi időkig szokásban volt rendszeres, évről-évre megújuló váltogatása, a másik az a keletről nyugatra irányuló, több hullámból összetett, különböző népi megmozdulásokkal kapcsolatos áramlat, amelyet a XIV—XVI. század folyamán az Északi-Kárpátok vidékén megfigyelhetünk. Az egyik tehát többé-kevésbbé állandó jellegű, rendszeresen ismétlődő, tájhozkötött mozgás, a másik szabadabb és rendszertelenebb, nagyjából egy irányban ható áramlás, kétségkívül annak a nagy megmozdulásnak része, amelyet a szakirodalom vlach vándorlás néven emleget, a nélkül azonban, hogy okait, lefolyását, népi és kulturális jelentőségét pontosan meghatározná. Ezeket a körülményeket M. sem kutatja, sőt úgy látszik, egyáltalán nem veszi észre a kárpáti vlachok s a Magyarország más részein velük egyidejűleg felbukkanó, hasonló nevű és foglalkozású népcsoportok kapcsolatait egymással s az északi Balkán népi életének törökkori változásaival. De még a kárpáti vlachok történetének egyik legjellegzetesebb vonását is figyelmen kívül hagyja: újkoreleji nagymértékű elszaporodásukat. Előadásából csak az tűnik ki, hogy a vlachok a XIV—XVI. század közt megszállták az Északi-Kárpátokat, s egyes hullámaik egészen Morvaországig eljutottak; kérdés azonban, előnyomulásuk milyen ütemben történt. Annál figyelemreméltóbb az, amit a megszállás módjáról ír. E szerint a vlachok mindenütt a hegyi legelővidéket árasztották el, amely előttük csak egészen gyéren, vagy egyáltalán nem volt kihasználva; így a hegyipásztori életformák elterjesztése ezen a tájon az ő hatásukkal kapcsolatos. Terjeszkedésük emléke — M. szerint — világosan fennmaradt a helynevekben, mégpedig jellegzetes módon elsősorban a hegyi legelőzóna fontos tájegységeinek, a hegyeknek, s csak igen ritkán településeknek neveiben. Ezek a helynévi emlékek a hegyvidék lábánál mind északi, mind déli irányban meggyérülnek, majd hamarosan egészen megszűnnek, annak jeléül, hogy itt a vlachság más, korábban megszállt népelemekre bukkant. Kérdés mármost, hogy az Északi-Kárpátokban nyugatra áramló vlach tömeg milyen népelemekből tevődött össze. Román részen azt állítják, hogy túlnyomó többsége románfajú volt. Ez ellen szólnak azok a magyar és lengyel részről kiemelt tények, hogy a vlach név nem szükségképen jelent román néphez tartozó egyént, hanem esetleg csak pásztort, egy bizonyos életforma, sajátos műveltség hordozóját, másrészt, hogy a kárpáti vlach mozgások szemmellátható kapcsolatban voltak a ruténok népi megmozdulásaival. M. a ruténokra nincs tekintettel, mondván, hogy a kérdésnek ez a része egyelőre egészen zavaros, a vlach név jelentés-
