Századok – 1942

Történeti irodalom - Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története; I. és II. (Iratok a Nemzeti Színház történetéhez). k. Ism.: M. Császár Edit. 218

218 TÖRTÉNETI IRODAI,ОМ A Nemzeti Színház százéves története. I. k. írta: Pukánszkyné Kádár Jolán. II. k.: Iratok a Nemzeti Színház történetéhez. Szerkesztette és közzéteszi: Pukánszkyné Kádár Jolán. Budapest 1940, 1938. Magvar Történelmi Társulat. IX, 581; X, 878 1. A Nemzeti Színház történetére vonatkozó okmányok kiadása és a színház életének levéltári adatok alapján való megírása régi adóssága volt történetírásunknak. Ezt a hiányt pótolja a jelen munka. Jóllehet fontossága az egész magyar történettudomány számára elvitathatatlan, különös nyereséget a színészettörténészeknek jelent, akik részletkutatásaikban ezután vezérfonalul használhatják, hiszen a „pesti magyar színház" alkotja az egész magyar színjátszás gerincét. A szerző előszavában gyűrűbe vésett jelige gyanánt csillogtatja felénk a klasszikus mondást: „Az mi keveset írtam, igazat írtam". Erre az adatokkal alátámasztott igazságra bizony nagy szükség volt, inert nem hányhatjuk fel minden színészéletrajzhoz az egész levéltári anyagot, s a megfontolt szelekció és a gondos másolatok mindannyiunk érdekét szolgálják. A két hatalmas kötet közül a II. sorszámot viselő Okmánytár jelent meg először. A különböző levéltárakban őrzött háromszázezer vonatkozó akta közül háromszáz láthatott napvilágot, kiválogatásuk rendkívüli feladatok elé állította a kiadót, természetes tehát, hogy találhatunk benne kifogásolni valót. A szemelvények között van, ami kimaradhatott volna, hogy helyet adjon egy fontosabb, a színház életére jellemzőbb okmánynak. Egy-két petit-soros kivonat is elég volna a 41., 261., 264., 275., 283. sz. aktákból; az egyikben József nádor értesíti az országos választottság elnökét, hogy Szepes megye befizette, amit a színi)ázépítésre megajánlott, egy-kettő értelmetlen népbiztosi utasítás, egy a Színművészeti Tanács iemondólevele 1922-ből s az utolsó Csanád-Arad-Torontál megye igazán semmi fontossággal sem bíró közgyűlési határozata Hevesi Bánk bán-átdolgozásáról. De már pl. a 34. szám, a Schodelné-Egressy viszályról, bővebben szerepelhetne, mert a kiadott levél inkább azt mutatja, hogy a drámai színésznek volt igaza — mint eddig is tudtuk —, s nem a fordítottját, Schodelné igazolását. Nagyon érdekes darab a Bánk bán cenzori „húzása" 1860-ból (106.), a Nemzeti Színház és a Népszínház 1S75-Í szerződése (170.), Podmaniczky valamennyi jelentése (171., 172., 176., 177., 184., 190., 192., 198. sz.), egyik levele Paulayhoz (186.), s az Ambrus igazgatását megvilágító okmányok javarésze (254. s köv.). A szemelvények részletes ismertetése fölösleges, mert P.-né felhasználta őket feldolgozásában. Az egész okmánytári kötet technikai megoldása kiváló, név- és tárgymutatója tökéletes. A másik kötet a feldolgozást tartalmazza. Már a Bevezetésben kellemesen lep meg a mű könnyed, gördülékeny stílusa, az első fejezetnél pedig a gazdag társadalomtörténeti tudás. A XVIII. század utolsó évtizedeinek viszonyait bő forrástanulmányok alapján festi a szerző, és jóllehet ez a kor még nem tartozik szorosan