Századok – 1942

Szemle - Zsirai Miklós; ld. 481

SZEMLE 481 nak a szlávok őstörténetéről szóló dolgozata, mely a szlávság nyelvi hovatartozásának ismertetése után a sokat vitatott szláv őshaza fekvését határozza meg, a Visztula és a Dnyeper középső folyása közé helyezve azt; minden adatot figyelembe véve jut döntőjellegű megállapításokra. Tisztázza az őshaza kiterjedését és a határokon elhelyezkedett szomszédos népek települési területét. Megállapítja a szlávok nevének eredetét, antropológiai hovatartozásukat , ismerteti műveltségi fokukat és foglalkozási ágaikat. Majd a szláv törzsek szétvándorlását, államalkotásaikat a Balkánon és a Kárpát-medencében, valamint a Duna-medencében történt terjeszkedésüket tárgyalja a legújabb, sok esetben saját eredményei alapján. Dolgozata nemcsak eredményeinek újszerűségével hat; megállapításai között sok olyan érdekesség is van (a népnevek keletkezése és eltolódása), melyek eddig csak a kérdésekkel behatóan foglalkozók előtt voltak ismeretesek. Zsirai Miklós az oroszok és a finnugor népek egymáshoz való, többnyire békétlen viszonyát és települési területeik változásait vizsgálja nagyrészt saját eredményei alapján, sok érdekes és értékes megállapítással kapcsolatban, melyek a magyar irodalomban épp az ő kutatásai alapján lettek ismertté. Fügedi Erik a nyugati szláv néphatár történeti változásait tárgyalja, ismertetve a német kolonizáció korán megindult áradatát, mely az addig összefüggő nagy szláv tömböket apró egységekre szaggatta széjjel, ami egyes területek nagyobb arányú elnémetesedését, másutt kisebb arányú elszlávosodását vonta maga után. Lukinich Imre az orosz nép történetét, az egységes orosz állam és pravoszlávia kialakulási folyamatát ismerteti, több mesteri jellemzést adva, így többek között Nagy Péter cárról és az orosz népnek a legújabb korig változatlan szellemiségéről. Trócsdnyi Zoltán az orosz műveltség kia'akulását tárgyalja legelső nyomaitól kezdve, több problémát vetve fel, melyek még újabb kutatásra és megoldásra várnak. Lengyelország történetét a magyar kapcsolatok erős hangsúlyozásával Divéky Adorján adja világos fejezetekre osztott tömör taglalásban. A déli szláv népek kultúráját természetszerinti tagolásban Hadrovics László ismerteti, hangséxlyozva, hogy egységes délszláv kultúra nincs, de nem is lehet, mert a déli szláv népeket vallásuk három különböző kulténkörhöz kapcsolja, így a katolikus horvátok és szlovének a nyugati kultúrát sajátították el, a szerbeket és bolgárokat orthodox vallásuk a bizánci kultúrkörbe illesztette, míg a mohamedán bosnyákok török, keleti kultúrájúak. A mindenütt, nagy érdeklődést kiváltó pánszlávizmus történetét Gogolák Lajos adja a többi dolgozatokhoz viszonyítva kevéssé sikerült megoldásban. Az egyes, államiságot nem a'kof ó szláv népek nacionalizmusának ébredését nem kíséri kezdettől fogva figyelemmel és a pánszlávismust csak későn veszi komoly tényezőnek, holott annak első megnyilatkozásai, mint a többi dolgozatok megállapítják, a szerbeknél már a felszabadító háborúk előtti időre (1680) vezethetők vissza. Kniezsa Istvánnak a magyar-szláv nyelvi érintkezésekről szóló dolgozata sorraveszi a szláv nyelvekből kölcsönzött, a növény- és állatvilág, a halászat és vadászat, a földművelés és állattenyésztés, a ház és berendezése, a ruházkodás, mesterségek, a vallási és politikai élet körébe vágó, egységes szláv hatásra vissza nem vezethető szavakat, melyekkel kapcsolatban értékes megállapításokat von le a magyar ősfoglalkozásoknak a szláv hatás előtti állapotára nézve. Ugyancsak felsorolja az egyes szláv nyelvekben mutatkozó magyar hatásokat is, rámutatva e téren a további kutatások szükségességére. A magyarszláv irodalmi érintkezéseket Hadrovics László ismerteti, megálla-Századok 1942. IX-X. 31