Századok – 1942
Történeti irodalom - Joó Tibor: Magyar nacionalizmus. Ism.: Baráth Tibor. 88
TÖRTÉNETI 1 i;o DA LOM magyar etnikumú lakosság fiai szervezték meg és tartották vállaikon. Ök szervezték meg az államot és nemzetet olyanná, amilyen volt, és ez különbözött minden más európai államtól és nemzettől. És éppen Málvusz Elemér figyelembe nem vett tanulmányában találhatunk adatokat arra, hogy az államhatalom és a magyarság között a kapcsolatok az államszervezés után sem hiányoztak. Ha ez így van, ami nem kétséges, nyilvánvaló, hogy ebben az eredetiségben egy nép — a magyar nép — saját géniusza bontakozott ki, nem pedig valami ,,népfölötti" szellem. De ha annyira népfeletti volna s nem egy népé, mért nevezi szerző mégis magyar nemzetfogalomnak? Hiszen akkor egy földrajzi fogalom jobban tükrözné a valóságot ! Ha a történet nem egyéb, mint a szellem megvalósulása az anyagban és a külső (objektív) világ szerepe ehhez képest alárendelt jelentőségű, nem kényszerítő erejű (292. 1.), akkor nemcsak a magyar nemzet, hanem minden nemzet „merő szellem, hit és eltökéltség", amit csak „vállalni lehet". Elvileg így nem is volna különbség magyar és más nemzetfogalom között. A teljes igazság az, hogy amint a föld, a klíma, a gyökerek munkája mind kifejezésre és érvényesülésre jut a gyümölcs ízében, ugyanúgy benne van a nemzetben az azt hordozó nép minden szellemi és biológiai sajátossága. A szerző gyönyörű tűzijátékot űz dialektikájával, ezt készségesen elismerjük, de tételének merev fogalmazását nem írhatjuk alá. Az államnak és nemzetnek, s így a magyar történetnek az újkori nacionalizmus jelentkezése előtt is magyar jellege volt, s szinte érthetetlennek tartjuk, hogy ezt vitatni is lehet. J. könyvének második felében azt a tételt bizonyítgatja, hogy a XVIII. század második felében hazánkba betörő nyugateurópai nacionalizmus, mely önmagában véve is erkölcstelen és pusztító, „elhomályosította a nemzet öntudatát, meghamisította lényegét s ezzel megtörte erejét" (179. 1.). Első kibontakozása „szörnyű zuhanásban zárult le 1849-ben, majd vaskövetkezetességgel'jött 1918" (180. 1.). Hogy a nemzet öntudata „elhomályosult", ez csak a régi nemzetfogalom álláspontjáról igaz. Hiszen egyébként köztudomású, hogy az' egyes népek éppen a nyugateurópai nemzetfogalom segítségével ébredtek világos öntudatra, ezzel találtak rá sajátos én-jükre. Azt sem mondhatjuk ezzel kapcsolatban, hogy ez a nemzetfogalom a magyarság erejét „megtörte" volna. A magyarság erejét még a régi nemzetfogalom idejében megtörte (sajnos, részben éppen a hozzá való hosszas ragaszkodás következtében) a török ellen folytatott évszázados küzdelem, úgyannyira, hogy a XVIII. század végén, az új nemzetfogalom beköszöntésekor, népünk majdnem a végső pusztulás előtt állott. Csak két lehetőség közt választhatott: vagy ragaszkodik továbbra is a régi nemzetfogalomhoz s akkor elpusztul, kitöröltetik a történelembői, vagy felveszi az új nemzetfogalmat s vele együtt hősi küzdelmet vállal történeti jogaiért. A magyarság ez utóbbit cselekedte és az új nemzetfogalom segítségével az utolsó órában minden erejét
