Századok – 1942

Történeti irodalom - Joó Tibor: Magyar nacionalizmus. Ism.: Baráth Tibor. 88

TÖRTÉN KTI IRODALOM 99 találunk a munkában bővebb fejtegetéseket arról, milyen állást foglalt el az újkori magyar nacionalizmus például a nemzetiségekkel vagy a háború után a nemzetiszocialista eszmehullámmal szemben, ennek magyarázata az, hogy szerző a „magyar nacionalizmus" kifejezés értelmét megszűkíti. Alatta csak a régi magyar nacionalizmust és annak a XVIII. század végéig élt különféle formáit érti; ami viszont ezután következett, már idegen nacionalizmusnak nevezi, tehát fogalmilag tárgyköréből kirekeszti. Ez magyarázza meg továbbá azt, hogy az idegen nacionalizmus korszakát tárgyaló fejezetben is főleg azokról beszél, ,,akik hősies erőfeszítéssel iparkodtak útját állani a sorsnak", kiemelve egyúttal „azokat a pontokat, ahol elvált az a hagyományos iránytól" (182. 1.). Bizonyára az írás publicisztikai célzata követeli ezt a megszorító műveletet. A szerző ugyanis arra törekszik, hogy a világ folyamatban lévő új elrendezésével kapcsolatban állásfoglalásra bírja olvasóját az új nemzetfogalom elvetése és a régi helyreállítása érdekében. Ezt az elkülönítést azonban történeti szempontból nem tartjuk szerencsésnek, hiszen a nyugateurópai nacionalizmus sem a maga. merevségében nyert Magyarországon alkalmazást, nem csinált az előtte kialakult értékekből tabula rasa-1, hanem éppen úgy magyarrá lett, „akklimatizálódott'", mint bármely más nyugateurópai szellemi áramlat, a kereszténység, a barokk, vagy a liberalizmus. Ennyit a probléma beállításáról. A tanulmány azokon a szakirodalomban ismert dolgozatokon épül föl, melyeket a szerzőn kívül Deér József, Balogh József, Szekfű Gyula, Benda Kálmán és mások írtak. Málvusz Elemér ugyancsak alapvető tanulmányának eredményei elutasításban részesülnek, mert „ezt a felfogást az adatok nem támogatják" (107. 1.). Elutasítja J. a magyar nemzeti szellemre vonatkozó újabb irodalmat is, „mert koncepciójának kialakulására csak negatív hatással volt" (348. 1.). A könyv jelentőségét ezek szerint nem új adatok feltárásában, hanem a meglévők csoportosítási módjában, illetőleg megrostálásában, másszóval a koncepcióban és a hangsúlyok elhelyezésében kell keresnünk. A munka első felében a régi nemzetfogalom kerül bemutatásra. Ennek lényege az, hogy e nemzetfogalom népfeletti (166. 1.), nincs magyar jellege. Benne az „etnikum csak másodrendű"; „a magyar nemzet merő szellem. Hit és eltökéltség" (165. 1.). Abba „nem lehet beleszületni: csak vállalni lehet és vállalni kell" (89., 113. 1.). Ennek megfelelően erősen hangsúlyozza: „Magyarország sok nép hazája, nemcsak a magyaré" (109. 1. és másutt). ,,E régi magyar nemzet . . . nem volt elnyomója egyetlen népnek sem s kapuit mindig tárva tartotta azok előtt, kik oda be akartak vonulni, népiségük feladását sem kívánta cserébe" (178. 1.). A dunatáji népek életében ez a korszak a boldog béke korszaka, az igazi pax hungarica, az örök ideál. A tételt ilyen mereven megfogalmazni nem szabad, legalább is történeti szempontból nem. Mert a magyar állam és nemzet magyar jellegét már csak azért sem tagadhatjuk, mert ezt az államot és nemzetet az ország túlnyomó többségét kitevő