Századok – 1942
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar köznemesség kialakulása. - 407
A MAOYAK KÖ/.N'K M KSSÍ'i; К IЛ 1. Л К Г I, Л N А 413 tekintélyes, nagyvagyonú urat, aki egy időben somogyi ispán és királynői udvarispán is volt1 —, hogy elfoglalta a veszprémi egyház muraközi birtokát. Mivel a bán a vitás fekvőséget oly ősi birtokának mondotta, amely őt örökjogon illeti meg, a serviensek bizonyítást rendeltek el annak megállapítására, hogy melyik állítás felel meg a valóságnak. Kitűztek egy napot — ezen mindkét félnek tanúival meg kellett jelennie — s megeskették a felperest és alperest, hogy ítéletüknek'engedelmeskedni fognak. Azonban csak a püspök jött el. Tanúinak vallomását feljegyezték, az ítéletmondásra pedig újabb terminust jelöltek ki. A püspök most sem hiányzott, Atyusz bán ellenben csak egyszerű megbízottját küldte el azzal a meghagyással. hogy kérjen újabb határnapot. A serviensek, bár már ekkor ítéletet kellett volna hozniok. teljesítették óhaját. Eredménytelenül, mert a bán erről az immár harmadik napról is makacsul távolmaradt, nem is képviseltette magát. A serviensek, tovább nem óhajtván várni, meghozták ítéletüket. Ebben a püspököt nyilvánították a birtok urának s mindjárt el is rendelték, hogy egy poroszló és két servions iktassa ó't vissza. Döntésüknek azonban a bán ellenszegült és erőszakkal megakadályozta a birtok átadását. A per egész lefolyása, de valamennyi részlete is arról tanúskodik, hogy a serviensek bíráskodása állandó jellegűnek mondható. Nem a püspök és bán viszálya miatt gyűltek ugyanis össze, az ő perük csak felmerült igazságosztás közben, s az egymást követő határnapok mind megannyi összejövetelt jelentettek. De szembetűnő a serviensek szervezkedésének gyenge pontja is: nincs hatalmuk, hogy az ítéletnek érvényt szerezzenek. Ezért kénytelenek előre esküt venni ki mindkét féltől, hogy alávetik magukat a döntésnek, amidőn meg a bán megtagadja az engedelmességet, csak azt tudják tenni, hogy határozatukat írásba foglalják a püspök igényeinek alátámasztására és jogainak védelmére.2 A bíróság szervezetéről az oklevél nem nyújt felvilágosítást. Nem tudjuk, hányan voltak Kehidán, kik hozták meg az ítéletet. A későbbi analóg jelenségek alapján valószínű, hogy a serviensek nem jelentek meg valamennyien, noha tilalom senki útját sem állta el, s hogy közülük a tekintélyesebbek, az idősebbek és a jog-1 Karácsonyi i. m. I. k. 133. s köv. 1. — Holub J.: Az Atyusznemzetség.Turul 1937, 59. I. 2 Viszont abból a tényből, bogy néhány év múlva a vitás birtok a felperes kezében volt, az derül ki, hogy mégis sikerült rákényszerítcniök — bizonyára királyi paranccsal vagy határozattal -— Atyusz bánt ítéletük elfogadására. (Holub J.: Zala megye története a középkorban. 1929. (I. k. 98. I.)
