Századok – 1942

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar köznemesség kialakulása. - 407

A MAGYAR KÖZNKMF.SSÉ1. KIALAKULÁSA 41] amidőn magántulajdonba bocsátotta várispánságát., mindazt a közjogi hatalmat ráruházta az új tulajdonosra, amelyet eddig a megye comese kinevezés alapján gyakorolt és belenyugodott volna, hogy a megyéből eddig közvetlenül nyert haderő csak a főúron keresztül, mint annak kísérete, álljon rendelkezésére. Intézkedésének megmásítására, nyilvánvaló, csak a nemes módra élő várjobbágyok vehették rá IV. Bélát. Ezek ellenszegülnek határozatának s a nemesekkel, a királyi serviensekkel összefogva biztosítják társadalmi függetlenségüket.1 Mivel a királyi serviensek és várjobbágyok összeolvadásának legszembetűnőbb eredménye a nemesi megye, renddé szerveződésüknek folyamatát is a megyei önkormányzatnak a kialakulása tükrözi vissza a leghívebben. Nem parancsszó, nem felülről kiinduló kezdeményezés szabta itt meg ugyanis az utat, hanem lassú fejlődés során fokozatosan bontakozott ki az új intézmény. Egyik tájon előbb, máshol később, az eredmény azonban mindenütt egyforma. Amikorra a megye kialakult, Szabolcs megye szervezete semmiben sem különbözött Pozsonyétól vagy Somogyétól. Ez a nagy, túlzás nélkül mondhatjuk: hajszálpontos megegyezés csak azért volt lehetséges, mert a fejlődés kiindulópontjai mindenütt azonosak és ugyanazok a társadalmi csoportok, a nemességgé összeolvadó rétegek építik ki az autoncmiát. A magyar köznemesség joggal érezhette és vallhatta a mindenkori megyét a magáénak. Nemcsak azt az alapot lelte fel benne, amelyen erejét összeszedhette, kifejleszthette, hogy azután a rendiség korában az országos politikában is hallathassa szavát, hanem a formát is, amelyben — önmagára eszmélve — a leghívebben fejezhette ki egyéniségét. Talán ezért is maradt megye és köznemesség oly szétválaszthatatlánul összeforrott az egész rendi korszakban, sőt még azon túl is: Az önkormányzat felé az első lépéseket a királyi serviensek tették meg. Űk az aranybulla szerint is függetlenek a vármegyei szervezettől. Mivel legfőbb bírájuk a király, ugyanennek vezérlete, zászlaja alatt vonulnak hadba, az adótól pedig mentesek, a megyés ispán nem bíráskodhat felettük, 1 Közülök azok, akik mégis a főúr servienseivé lettek, külön megegyezéssel vállaltak szolgálatot. Ismerjük a feltételeket, amelyek mellett az egyik régi locsmándi vár j óbbá gy-nemzetség, Károly rokonsága megállapodott Lőrinc főasztalnokmesterrel. Három ekealjnyi örökös földje mellé kapott a főúrtól még négy aratrumot, réttel éa erdővel együtt, aminek fejében kötelezte magát, hogy neki és örököseinek szolgálni fog „eundo cum eo ad curiam domini regis et ad exercitum cum armis decentibus, quociens expedierit et placuerit comiti memorato." (Wenzel, VIII. к. 321. 1.)