Századok – 1942

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar köznemesség kialakulása. - 407

410 MÀLYUS7, ЕЬКМКК háborúba vonulását. Ha tehát^ a várjobbágyoknak a központi hatalomtól való szoros függősége mégis m3glazul, ha a királynak bsle kell egyeznie, hogy ők, meg a serviensek is a nobilisok büszke kiváltságainak részesei legyenek, bizonyosra vehetjük, hogy hatalma, befolyása korlátozására akaratától idegen tényező késztette. Ugyanaz az erő, amely a királyi servienseket és a várjobbágyokat tömörítette, a köznemességet mint rendet kikristályosította. Korántsem akarjuk tagadni, hogy az uralkodó magatartását az a megfontolás is befolyásolta, hogy a várjobbágyok msgnemesítésével megakadályozhatja ezeknek a nagybirtok hatalma alá kerülését. Amidőn a fo'urak szétszedték a régi váruradalmakat s a király, hogy mentse, ami menthető, egyrészt a külföldről bevándorolt népelemeknek a megőrzésére törekedett, másrészt a városokba költözés szabadságának biztosításával igyekezett kivonni a földesúri joghatóság alól egyeseket, valóban feltételezhetjük, hogy a várjobbágyokat inkább akarta királyi servienseknek, nemeseknek látni, mint földesúri szolgálatba álló harcosoknak. Azt hisszük azonban, hogy a várjobbágyok akkor, amidőn a nagybirtok túlsúlya önállótágukat fenyegette, már elég erősek voltak a támadások kivédésére. Nemcsak általános anyagi és társadalmi helyzetükből vonjuk le következtetésünket, hanem a locsmándi várjobbágyok sorsából is. Ezt az egykor önálló király i ispán saget — Locsmánd ma Sopron megyében fekszik — IV. Béla 1263-ban örök birtokul főasztalnokmesterének adományozta. Elrendelte egyszersmind, hogy a várjobbágyok, a jobbágy fiúk, akiket keltjobbágyfiúknak neveznek, s a várnépek ugyanazon módon, mint eddig neki és az általa kirendelt ccmesnek szolgáltak, a jövőben a földesúr iránt teljesítsék kötelességeiket; mindössze azt engedte meg, hogy azok a jobbágyok és jobbágyfiúk, akik nem akarják a földesúri hatalmat magukra venni, átadva földjeiket az új birtokosnak, eltávozhassanak. Ellenben ugyanezen évben kelt privilegiális oklevelében, amelyben ünnepélyes formák közt megismételte adományát, már csak azokat juttatja a főasztalnokmester hatalmába, akik újonnan kerültek a várjobbágyok soraiba, vagyis a keltjobbágyfiúkat, ellenben a nemes várjobbágyok földjeit éppen úgy a földesúri hatalomtól menteseknek jelenti ki, mint a nemesek örökölt, vásárolt vagy adományozott birtokait.1 Az ellenmondó rendelkezésekből nyilvánvaló, hogy a király, 1 Wenzel, VIII. k. 49. 1. — „exceptis possession ibus nobilium hereditariis, empticiis atque donativis, salvis nihilo minus terris nobilium jobagionum castri in terra dicti comitatus existentibus." (52. 1.)