Századok – 1942

Szemle - Pigler Andor: Bogdány Jakab. Ism.: ifj. Vayer Lajos. 363

SZEMLE 363 a törökös magyar úri és paraszthímzések stíluselemzését. Részletesen kimutatja azokat a török hatásokat, melyek a magyar hímzések kompozícióiban, motívumaiban, színezésében, technikájában mutatkoznak. Stíluselemzései szabatosak és megnyugtatók, nem üres jelzők ismételgetései, hanem a kétségtelen analógiákból leszűrt következtetések. Csupán egy-két esetben nem tudunk a szerzővel egyetérteni. így pl. a renaissanoe-nak a magyar hímzésekre tett hatását kicsinyli, holott annak nyomát — a török motívumok mellett — többek között Lorántffy Zsuzsannának a könyvében közölt térítőjén is megtaláljuk, másrészt viszont a barokk hatásra való többszöri hivatkozását túlzottnak érezzük. Az utolsó fejezetben a magyar hímzések stílussajátságait elemzi és finom megfigyelésekkel mutat rá azokra az alapvető különbségekre, melyek törökös hímzéseinket -— az átvételek ellenére is — az igazi török munkáktól elválasztják. Könyvét a bemutatott 183 hímzés leírása zárja le, melyben feltünteti a darabok anyagát, színezését, méreteit ós feliratait, az utóbbiakat, sajnos, csak töredékesen. Az értékes tanulmány méltó dísze a szépen nyomott 50 képes tábla, me'y teljes mértékben illusztrálja a szerző megállapításait. G'sak azt hiányoljuk, hogy a képek alól az alaírások elmaradtak, holott ezek a hímzésfajták regionális megoszlásáról könnyen és gyorsan tájékoztathatnák az olvasót. Balogh Jolán. Pigler Andor: Bogdány Jakab. (Magyar Művészeti írások. Szerkeszti Csánky Dénes.) Budapest 1941. Országos Magyar Szépművészeti Múzeum. 8° 32 1., 58 képes tábla. — A magyar művészettörténeti kutatások eredményeinek monografikus formában való közzétételét szolgálja a Szépművészeti Múzeum új sorozata, melyre a múzeumi évkönyvek nemzetközi tudományos tekintélyű köteteihez hasonlóan hézagpótló hivatás vár történeti irodalmunkban. Az európai ós magyar barokk-kutatás kiváló művelői közé tartozó szerzőnek Bogdány Jakab életét és művészetét feldolgozó munkája, mint minden műve, a probléma tökéletes tisztázásával, szigorú módszerességgel és szemléletes előadással tűnik ki. Monográfiájával a magyar művészettörténet évek óta esedékes adósságát rótta le; a Kupeczky és Mínyoky mellett tartalmatlanul emlegetett művésznév kutatásain keresztül eleven élettel telt meg. A XVIÍ. század mozgalmas művészi viszonyai, a művészvándorlások, a magyar és külföldi művészek kölcsönös cseréje kevés vonással határozottan megrajzolt vázlatban adnak keretet Bogdány Eperjesről Bécsen és Németalföldön keresztül Angliába ívelő pályájának. Angliában, a század művészi szempontból „legigényesebb és legtehetségtelenebb" országában éri el érett eredményeit, szerez nagy hírnevet, előkelő megrendelőket, részesül társadalmi elismerésben és kerül Holbein és Van Dyck után a királyi udvar festői közé a „Hungarus" (nevének szlávos írását sosem használta). P. biztos kézzel jelöli ki helyét kortársai között. Virág- és gyümölcscsendéleteiben Willem van Aelst, Abraham van Beyeren, Jacob van Walscapele, állatképeiben Melchior de Hondecoeter nem egy művében kongeniális követőjének mutatkozik. Angliában az előbbi műfajt Jean-Baptiste Monnoyer, Mario de Fiori, Michelangelo di Campidoglio, az utóbbi műfajt Francis Barlow, Marmaduke Cradock művelik Bogdánnyal egyidőben. Meggyőző egybevetésekből bontakozik ki a kör, melybe Bogdány életműve tartozik. A németalföldi polgári művészetből származó különböző csendéletfajták gyakorlati rendeltetése — paloták és kastélyok termeibe a faburkolatos falakra, kandallók és ajtók fölötti díszeknek készültek — stílusformáló hatással volt a dekoratív kompozíciókra, a sommás formákra és