Századok – 1942
Történeti irodalom - Lortz; Joseph: Die Reformation in Deutschland; III. k. Ism.: Révész Imre. 350
TÖKTÉKETlIRODALOM 351 nagyszabású kötet legnagyobb értékének éppen azt látjuk, hogy a római katolikus teológus-szerző ehhez a módszeres alapelvéhez, tehát az általunk fentebb jellemzett reális és viszonylagos tárgyilagossághoz elejétől végig valóban lélekemelő módon hű marad — noha papi mivoltát és lelkiségét, szilárd dogmatikus álláspontját s egyházi tekintélyhűségét soha és sehol nem titkolja, sőt mindenütt kifejezésre juttatja, ahol ezt a komoly és józan történelmi stílus és ízlés szabályai egyáltalán megengedik. L.-nak ez a magatartása pedig a reformációtörténet tárgyalásában meglehetősen újdonság. Mondhatni egészen az első világháború tájáig katolikus és protestáns részen egyformán az volt a szabályszerű jelenség, hogy még egyébként igen komoly, sőt monumentális történelmi müvek is lényegileg apologétikuspolémikus irányban és szellemben tárgyalták a reformáció történetét. A modern történettudományi szellem és módszerek hatása alatt keletkezett művek ugyan kétségbevonhatatlan jóhiszeműséggel törekedtek ,,a tiszta igazság" földerítésére, de ezt a törekvést a katolikus Döllingernél, Janssennél, Denifle-nél éppúgy, mint a nagyszámú protestáns reformációtörténet és Lutheréletrajz szerzőjénél beárnyékolta az a nemtudatos lelki kényszer, hogy a történeti ábrázolást dogmatikus tézisek és antitézisek szolgálatába állítsák. Katolikus részről H. Grisar, protestáns részről O. Scheel volt az, akinél először lehetett megfigyelni e nemtudatos lelki kényszer fölébe kerekedést. A Grisar Luther-e, habár alaptételét, a Luther „patologikus" lelkiségét, nem pusztán protestáns részről érte elutasító bírálat, nagy érdemmel mélyedt el a reformátor bonyolult lelkivilágába, meglátott benne valódi értékeket is, és végleg leszámolt nem egy olyan hamis állítással, amelyeket a régebbi katolikus történetírás jóformán gondolkozás nélkül ismételgetett. A Scheel Luther-e viszont, főként a reformátor gyermek- és ifjúkori környezetének, szellemi fejlődésének, teológiai képzésének nagyszerű rajzával, azt a jámbor óprotestáns legendát törte végleg össze, mintha Luther valami merőben csudaszerű, „Deus ex machina"-ként felbukkanó új kezdet lett volna s a „középkori sötétség" és az ő általa gyújtott „világosság" közt még annyi átmenet sem lett volna, amennyi az éjtszaka és a nappal között. Ezeknek az első világháború előtt és alatt megjelent, a további kutatást kiváló mértékben inspiráló standardműveknek méltó folytatása lett a második világháború közelében, illetőleg küszöbén protestáns részről a nemteológus W. Andreas pompás szintézise: „Deutschland vor der Reformation", melyet a Századok 1934. évi folyamában (451. s köv. 1.) alulírott ismertetett, katolikus részről pedig L.-nak ez a most már második, lényegileg változatlan kiadásban megjelent műve. Mind a kettő csúcspontján áll a protestáns, illetőleg katolikus részről eddig elérhetett reális tárgyilagosságnak — az erre való egészen tudatosé s, nagyszerűen fegyelmezett törekvésben is, és ennek a törekvésnek tiszteletet parancsoló, tudományos és etikai értéket egyaránt jelentő eredményeiben is.
