Századok – 1942

Történeti irodalom - Lortz; Joseph: Die Reformation in Deutschland; III. k. Ism.: Révész Imre. 350

352 TÖRTÉNKTIIRODALOM Talán túlságosan is egyszerű, könnyű és felszínes ismertetési módnak látszik, ha a következőkben L. néhány legfontosabb és legjellemzőbb kijelentését szórói-szóra közlöm. Azonban az egész műnek oly kivételes jelentőséget tulajdonítok, hogy legcélravezetőbbnek látom magam helyett a szerzőt beszéltetni a saját jellemzésére — megjegyezvén, hogy teljes mértékben aláírom és a magam részéről követtem is a szerző erősen önérzetesnek látszó, de teljesítménye által egészen indokolt kijelentését (e második kiadás előszavában): „Aki e könyvről felelősen ítélkezni akar, annak ezt egészen és alaposan el kell olvasnia; mert erről a könyvről csak mint egészről lehet ítéletet mondani."1 „Azzal, hogy egy mély történelmi értelmet földeritünk, még nem döntöttünk az igazság vagy tévedés, az érdem vagy vétek kérdésében. Az ezzel ellenkező állítás a dogmátlan s e miatt örökké ingadozó liberálizmus lényegéhez tartozik. Sőt, mivel a tévedésnek is megvan a maga nagy pozitív szerepe a történetben és mivel a ,felix culpa' egyenesen a történet hordozó erőihez tartozik, el kell ismerni, hogy egy történetfolyamat tele lehet értelemmel (historische Sinnerfülltheit) a nélkül, hogy tartalmilag az igazságot képviselné. Ok és vétség nem ugyanaz. A vétségben mindig benne van az ok is. Az okban benne lehet a vétség, de nem kell szükségképen benne lennie" (I. 4. 1.). „Ha egyáltalán van értelme a Luther klastromi tusakodásának, akkor az arra mutat, hogy Luther az egyházból tudta és akarata nélkül nőtt ki. Még mielőtt tudott volna róla, már kívül állott a kegyelmes Isten keresése közben az egyházon. Nem volt semmi olyan előre megalkotott forradalmi programmja, de nem voltak olyan nemtelen ösztönei és vágyai sem, amelyek kívánatossá tették és sürgették volna számára az egyházzal való szakítást" (I. 191. 1.). „Ezt végtére is mindenkinek meg kell értenie: ha Luthernél a kinyilatkoztatás téves értelmezése következett be, ez nem lazaságból és a mélység hiánya következtében állott elő, hanem — önfejűsége mellett —- nagyon is a komolyság, a hitbuzgalom, a súlyos lelkiség túlfeszítése folytán. Fejlődésének mondhatatlan szenvedései hamis egyoldalúságba kergették őt bele: de ez az egyoldalúság a túlzott komolyság és a belső lelki hatalom, nem pedig a könnyelműség jegyében állott elő . . . Ha szabad egészen élesen megformuláznom, megmondom, milyen módszerrel szakítok itt: azoknak a véleményével, akik azt hiszik, hogy egy eretneket csak akkor lehet legyőzni, ha szellemi és'vallási mélysége csekély. Csak rossz történetértelmezők hihetik azt, hogy egy vallásos mélység nélküli, felszínes szellem elég lehetett volna annak a borzalmas ütésnek a végrehajtására, amely az egyházat kettészakította. Súlyos vád volna az anyaszentegyház ellen, ha ez lehetséges volna. Nem, az egyházon csak azzal lehetett ekkora sebet ütni, hogy feltárták saját legbensőbb lelki birtokát — de egyoldalú és ezáltal tárgyilag hamis beállításban" (I. 192. 1.). 1 Az idézetekbon mindenütt a szerző (t. i. Lortz) húz alá!