Századok – 1942
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar köznemesség kialakulása. - 272
304 MÂLYUSZ ELEMÉR Építőik közt azonban, legalább kezdetben, nemcsak nagybirtokosokat találunk, hanem királyi servienseket, sőt várjobbágyokat is. Jellemző bizonyítékául törekvéseiknek és viszonylag kedvező anyagi helyzetüknek. A vasmegyei kis Csém-nemzetség tagjai, királyi serviensek, még 1244-ben kapták meg IV. Bélától ősi földjük szomszédságában, a Pinkapatak és ennek egyik mellékvize összefolyásánál lévő Ovárt, ahol nemcsak a helynév bizonysága, hanem az oklevél szavai szerint is „állítólag valaha vár volt", nyilván földből készült erődítmény. A király a nemzetségnek a vasvári határvidék megvédésénél szerzett érdemeit jutalmazta adományával, célja pedig az volt, hogy régi hivatásának teljesítésére a felépülő új vár birtokában még jobban felkészülhessen, kötelezettségeit így állapítván meg: Öten tartózkodjanak a várban, öten pedig, kitörve, az ellenséget nyugtalanítsák és rettegtessék.1 A Tiszán túl pedig 1283-ban IV. László adott felhatalmazást a „nyiri nemeseknek vagy királyi servienseknek", keztetni, mivel éppen Gerevich megállapítása szerint „a román stílus várépítészetünkben még a tatárjárás után is tartotta magát, midőn egyházi építészetünk már a gótika felé hajlott." (127. 1.) Az egyes adatok, amelyekre —• a régibb, kritikátlan irodalom alapján — Gerevich kénytelen támaszkodni, meglehetős ingatagok. Pl. Lékát Gerevich szerint „Lukács (Leuca) nevű főúr, valószínűleg pozsonyi várispán és II. Bála főasztalnoka" alapította, viszont a vár építésének a kora a XII. sz. utolsó negyede volna. Itt nemcsak az a baj, hogy a Leuoát említő 1135,-i oklevél XIII. századi hamisítvány, hanem még inkább az, hogy a főasztalnoknak túlságosan is öreg embernek kellett volna lennie a század utolsó negyedében. (Bár lehet, hogy csak olyan tollhiba téveszti meg az olvasót, mint amilyen a következő mondatban rejtőzik: A visegrádi várat „IV. Béla építette Mária királyné és Boldog Margit számára, aki a tatárok elől, a Nyulak szigetén lévő apácakolostorból, tendtársnőivel együtt ide menekült." (127. 1.) Felesleges ugyanis mondanunk, hogy az 1242-ben született Boldog Margit nem menekülhetett el a tatárok elől abból a kolostorból, amelyet csak az 1250-es években alapított és építtetett fel IV. Béla.) Vagy ugyancsak ellenkezik a táj települési viszonyaival az a feltevés, hogy „a Balassacsalád ősei emelték a XIII. sz. elején Árva várát". (126. 1.) A Balassaősök zólyomi szereplése (erről Zolnay L.: Donch mester és a Balassák ősei. Turul 1937, 22. s köv. 1.) nem követeli meg, hogy a vár építését ily korai időpontra tegyük. Arra vonatkozólag, hogy IV. Béla már a tatárjárás előtt gondolt kővárak építésére, egyetlen adatunk van. 1240-ben a bélakúti ciszterciek az ő biztatására hozzáfogtak, hogy átellenükben, a mai Pétervárad helyén, a Fruskagóra legészakibb nyúlványán kővárat építsenek. Azonban az elhatározás, amely a király éles értelmét bizonyítja, csak a tatárjárás után valósult meg; a szerzetesek ugyanis 1246-ban költöztek át. (Pataki V.: A péterváradi ciszterciek a középkori Kelenföldön, Budapest 1942, 9. 1.) — A régebbi földvárakról és megyei várakról, ispáni székhelyekről ld. Varjú E. : Magyar várak, 208. s köv. 1. 1 Wenzel, VII. к. 161. 1. Karácsonyi (i. m. I. k. 372. 1.) a nemzetséget „szegénysorsúnak" mondja.
