Századok – 1942

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar köznemesség kialakulása. - 272

A M AoYA1í KÖZNEMESSÉG KIALAKULÁSA 283 Adataink szerint tehát a tatárjárás után a királyság törekvése arra irányult, hogy a régi nagy tömegű, de gyenge fegyverzetű hadsereg helyébe nehéz fegyverzetű, „modern" haderőt állítson, még lia a reform avval a következménnyel járna is, hogy a létszám tetemesen csökken. Ugyancsak okleveles adatok azonban arról is tanúskodnak, hogy a változást követően a lándzsások, a jobbágyfiúk és az egyházi harcos jobbágyok nevéhez a „nobilis" jelző járult. Mivel ennek az elnevezésnek a feltűnése nem magyarázható a véletlennel, fel kell tennünk, hogy a nemes szónak a jelentése a XIII. század közepén ez volt: nehéz fegyverzetű páncélos katona, egyszerűen: lovag. Még pedig bizonyára nemcsak a megtárgyalt három csoport, hanem a királyi serviensek és a várjobbágyok esetében is. Vagyis őket szintén azért nevezték nemeseknek, mert fegyverzetük, harcmodoruk s ezzel összefüggésben életmódjuk átalakult, a lovagihoz illővé változott.1 II. Kíséreljük meg az imént leszűrt eredményeket beiktatni az Árpád-kor hadi és társadalmi képleteibe, s egyszersmind vizsgáljuk meg, hogy azok összeegyeztethetők-e a kútfó'kből nyert, jól ismert megállapításokkal. A XI—XII. század társadalmi fejlődése, ha néhány szóval akarjuk jellemezni,2 a szabad magyarok széles tömegeit megfosztotta előbb anyagi, majd politikai függetlenségüktől, ugyanakkor azonban egy kislétszámú csoportot nagy gazdagsághoz és szerephez juttatott. Bár származási és vagyoni különbségek a honfoglalás korában is elválasztottak egymástól magyart és magyart, s bár a szegényebbeket akkor is arra ösztönözte nehéz sorsuk, hogy a hatalmasabbak szolgálatába álljanak, mégis a nemzetségi szervezet hatásaképen még (1258-ban) hét noszlopi emberét „in ordinem et numerum nobilium iobagionum ecelesie" felveszi, kötelességeiket így állapítja meg: Egyiküknek el kell őt kísérnie a királyi seregbe „cum equo et alio necessario"; ha közülök többen is mint lovasok hadba vonulnak — ekkor az apát segítségével fegyverkeznek fel —, csak az apát vagy udvarbírája vezetheti őket. (Pannonhalmi rendtörtónet, VIII. k. 58., 296. 1.) 1 Feltevésünket egy korai adattal is valószínűsíthetjük. 1217-ben II. Endre azt mondja egy serviensei közé fogadott zalai várjobbágyról — ugyanarról, akinek fiait IV. Béla „igazi és első nemeseknek" nevezte —-, hogy hadjárataiban „cum nobili apparatu militari" jelent meg. (Hazai okmánytár, VII. k. 7. 1.) Ebben a kifejezésben a „nobilis" mást, mint fényes, lovagi fegyverzet, aligha jelenthet. 3 Az alábbiakra vonatkozólag ld.: A karizmatikus királyság. Társadalomtudomány 1934, 160. s köv. 1.