Századok – 1942

Szemle - Krieck; Ernst: Der Mensch in der Geschichte. Ism.: Ravasz János. 227

SZEMLE 22» kezdve a világnézeti alapokon. Ezt a célkitűzést hangoztatja alcímé­ben a „Volk im Werden",' К. heidelbergi professzornak, a mozgalom vezérének és leghivatottabb harcosának folyóirata. E lapban K., mint a kiadói célkitűzés mondja, erőket tömörít, hogy kidolgozzon egy új. a Fűhrertől megkövetelt történetszemléletet s hogy az életnek és a tudománynak minden területén felkutassa és feldolgozza azt, ami a germánság lényegéhez tartozik. A tudomány megújításának programmjával indult a fent idézett sorozat is, amelyben K. első kötetei „Völkisch-politische Anthropologie" (1936—38) с. alatt jelen­tek meg. Itt az Anthropologie szó mögött nem az embertan tudomá­•nyának közhasználatú fogalma, az embor természettudományi szem­pontú tipológiája van, hanem, mint maga írja, művében az emberről alkotott képet akarta felvázolni a természet és történelem polaritásá­ban, „úgy, amint azt a faji-népi-politikai világnézet megköveteli". A szerző nem világképet, nem filozófiát akar itt adni, hanem „ember­kép"-et (Menschenbild), azt sem általános érvénnyel, hanem egy végső alapnak tekintett faji-népi világnézet szerint. „Leben als Prinzip der Weltanschauung und Problem der Wis­senschaft" (1938) c. munkáját és itt ismertetendő könyvét К. az Anthropologie folytatásaként, azzal a céllal írta, hogy a természet-és történetfilozófia helyett természet-, ill. történetmagyarázatot adjon. Ezek az új diszciplínák arra törekszenek, hogy magát a valósá­got ragadják meg s a fogalmat és a fogalmi rendszert csak a megisme­rés meg az ábrázolás eszközéül használják, míg a filozófiák a termé­szeti, ill. történeti valóság felett lebegnek ideológiai felépítmény gya­nánt s a valóságmegragadást helyettesítve a rendszer által. Mindez K. véleménye. Ebből az ítéletből és célkitűzésből azonban még csak a szerző ismeretelméleti realizmusa tűnik ki. Megadja K. a tudo­mány célját is; valóságmegismerés a valóság alakításának kedvéért. Ez lesz a politikai tudomány, a szó új értelmében; az átélt va lóságból fakadó gondolat képes lesz a valóságot alakítani. K. szerint a németségnek exisztenciális szüksége van „artgemäs­ses Geschichtsbild"-re, ezt akarja tehát megadni. Szerinte a „lét" statikus, üres, formális fogalmával, melyet a görögök teremtettek meg, s mely azóta is élő filozófiai rögeszme, nincs mit kezdeni. A természet és a történet számára az egység az „élet". Az emberrel történik valami és valami történik általa. S az ilyen történés nem mind a természeti jelenségek körébe tartozik. Minden kauzális, azaz nem az emberi tudat által befolyásolt történés a természet fogalmához, minden olyan történés, amelyben része van az emberi céltudatosságnak, a történet fogalmához sorolandó. Az emberi közösségek életének fontos alakító tényezője az érte­lem, mely természet és alkotás, mult és jövő, egyén és egyén között közvetít. De nem első rangú és értékű tényező. Ugyanis az ember kettős természete mellé (természeti lény; értelmes lény) egy harmadik is járulhat: a történeti lény természete. A természet fölé emelkedéshez, a történeti lénnyé váláshoz nem elég az értelem; ez magában nem vál­toztatna a természeti törvényektől való teljes függőségen. Igazi alkotó újjárendezéshez -— mely történeti mozgalom, alakítás útján történik —­•csak azáltal juthat az ember, hogy valahonnan, ami nem természet, impulzusokat kap: Istentől. Csak ezáltal képes történetalakító alko­tásra, új értékek ós utak találására, új célok kitűzésére, új valóság munkálására. Ez az erő azonban a közösségnek csak egyes, kiválasz­tott tagjaiban működik. Ők törik szét egyedül a természet korlátait, tőlük ered minden siker, beteljesedés, áldás, boldogság, biztonság. Övék a magasabb rend ű emberi lét, a sorshordozó, győzelemben biztos

Next

/
Oldalképek
Tartalom