Századok – 1942
Szemle - Krieck; Ernst: Der Mensch in der Geschichte. Ism.: Ravasz János. 227
SZEMLE 22» hösiség. A magasabb értékű fajok ilyen történetalakító teremtésre nagyobb mértékben vannak kiválasztva s ezért nemcsak a természet, hanem az alacsonyabbrendű fajok feletti uralomra is hivatottak. Művének első, nagy részét (,,A történés" címmel) К. a fenti alapgondolatok bővebb kifejtésének szenteli. Először is az idő és a ható erő kérdésével foglalkozik (itt áll legközelebb, legalább is témája szerint, a megtagadott metafizikához), a második és harmadik fejezet a konkrét valóság elvi vizsgálatát végzi, a történeti mozgásról és a politikai-történeti alakzatokról szól; politikai, ill. szociológiai vonatkozású tehát. A negyedik fejezet a „növekedés és csinálás", a természet és a történet egymásrahatását tárgyalja. Itt most csak K. történetmagyarázatának erős politikai hangsúlyát szeretnénk kiemelni. Történet és politika között csak annyi megkülönböztetést tesz, hogy „Politik ist aufgegebene Geschichte, Geschichte ist verwirklichte Politik" (72. 1.). Valamely népnek természeti adottsága, életereje s a faji jelleg szerint formált és formálódó életmódja az alapja történeti hivatottságának. Ez a hivatottság hatalom, állam, életrend, gazdaság, kultúra, nevelés segítségével politikai vezetés által valósul meg, lesz történeti mosgássá ós alakulássá. Innen a politikai vezetés primátusa a nép életének egésze felett. (75. 1.) Politikai történés és történeti élmény az élő generáció minden tagjában eggyé válik. Maga az állam tennészete szerint statikus képződmény, tehát bizonyos tekintetben ellentétben áll a történettel, ha ez alatt teremtő, alkotó történést értünk s nem átmenetet az egyik statikus állapotból a másikba. A nagy politikai vezetők, államférfiak politikájukat nem az állam, hanem a történet szempontjából alapozzák meg és igazolják, példa erre Bismarck és Hitler. A munka második részének címe: Das Geschichtsbild. A történelmi ideológiákról szólván bőven ira történeti mítoszokról. Természeti mítoszok szerinte nincsenek is, ezek csak a romantikus természetfilozófia teljesen téves mítoszmagyarázaton alapuló kitalálásai voltak. A mítosz mindig olyan kérdésekre válaszol, melyek az embert valóban érintik, szükségletből, félelemből, gondból születnek. Nem a természetről, hanem a sorsról szól a mítosz; sorsmagyarázat, tehát történetmagyarázat, bár a költő ad neki alakot. Nincs mítosz, mely a történetipolitikai mondától elválasztható lenne; az istenek mindig hősök és népek által élnek és hatnak. Viszont a mítosz nem csupán elrontott történeti monda. Inkább magyarázza, mint leírja a történetet, hőseit a valóság feletti rétegbe emelve. K. maga is tudatosan elfogad egy mítoszt s ebből fejti ki történetmagyarázatát. Ezzel szemben szerinte a történet filozófiák, fejlődéselméletek maguk sem egyebek, rrint szekularizált s elrontott mítoszok, ismertetőjelük a hit ós tudás közé kényszeredett tétovaság. A „Történetírás és történetmagyarázat" c. fejezet kiemeli, hogy a történetkép a történetírás és a történetmagyarázat közötti polaritásból áll elő. A német szellemiség általános nagy hanyatlásából először я történetmagyarázat emelkedett ki, mégpedig a történetfilozófia alakjában. Ez a tudomány szabta meg a német idealizmus arculatát. Azonban ez a filozófia, bár a történet felé törekszik, voltaképen történetietlen, sőt történetellenes, mert racionalista módon nem veszi tekintetbe a történeti valóságot. De különben is a történetfilozófia fogalmában feloldhatatlan ellenmondás van, mert a filozófia a logoson, azaz a fogalmin, a racionálison alapul, a történet azonban nem a lógósnak, hanem a kairosnak1 van alárendelve. Az olyan világtörténeti 1 Értelmezését K. nem írja körül. A szó jelentése egyébként: megfelelő mérték, megfelelő idő; időpont, alkalom.