Századok – 1942
Történeti irodalom - Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története; I. és II. (Iratok a Nemzeti Színház történetéhez). k. Ism.: M. Császár Edit. 218
222 TÖRTÉNETI IRODAI,ОМ nemes cselekedet, s azóta sem akadt közöttünk senki, aki elárulta volna ifjúkora eszményeit, de tekintettel arra, hogy Podmaniczky szerint is, akit a szerző annyira kedvel, „minden előadó művész ideges, vagy legalább is azzá válik: — az ily lényeket inkább meg kell óvni, mintsem kitenni a veszélyes külbefolyásoknak",1 bocsássunk meg neki. A színész nem arra való, hogy gáncsnélküli erkölcsiségében példaképül álljon késő századok előtt, hanem hogy kortársainak nyújtson néhány órai élvezetet, belső felszabadulást. Egressy színészi sikerei nem voltak egyhangúak, nem is lehettek, mert nincs személyhez szólóbb művészet a, színjátszásnál s ugyanaz a színész, aki egyikünk lelkében a legmélyebb húrokat is megszólaltatja, egy másikunkat közömbösen hagyhat. Egressy nagy nemzedéknek játszhatott s játékával nagy hullámokat vert fel hallgatóiban. Széchenyi, már tudjuk, nem szerette, ám Petőfi Sándor az ő alakításában találta meg a legnagyobb lelki kielégülést. „Lerészegítéd szomjas lelkemet művészetednek édes italával" — írta hozzá intézett versében. Ugyanaz a színész, akiről Vörösmarty azt írja: „0 általában igen helyén áll a komoly színdarabokban, hol nyugalmat, férfias elhatározást vagy zajos indulatot kell mutatnia: játékában erő s kifejezés van",2 Gyulait annak megállapítására bírja, hogy szavalata méltatlan a tragédiához.3 Vájjon e nagy szellemek mellett a kicsinyek, a lelki szegények hogyan néztek erre a művészre, aki szerzőnk szerint „nem volt az a magával ragadó színész, aki közönsége számára a hihetetlent is igazsággá teszi"? Molnár György, a Budai Népszínház hírnevessé vált, de szerény környezetből kiemelkedett igazgatója ezt írja róla: „Egressynek mindent maga erejéből s végtelen szorgalommal, fáradhatlan gyakorlattal kelle maga-magában kifejleszteni . . . nagy eszével a legtökéletesebb minta művésszé emelkedett, igazi mesterré, kinek minden legkisebb mozdulata, lett légyen az bár benső vagy külső kifejezés . . ., vésőkre és ecsetekre, — tollra és mély lélek fölfogására volt méltó . . ."4 Kassai Vidor, a későbbi híres komikus, ifjú kezdő korában többször látta Egressyt. Naplójában hosszú oldalakat szentel művészetének. „Amikor Egressy föllépett, mindig azon biztos tudattal mentem színházba, hogy ma megint látok valamit s soha sem csalódtam. Minden föllépése a művészetnek egy-egy ünnepnapja volt reám nézve, mely után éreztem, hogy egy fokkal föllebb jutottam. — Ö volt ama művész, kit gyöngének sohasem láttam, csak erősnek! Egy mozdulattal, egy tekintette], egy sóhajjal oly sokat tudott mondani, mint más jeles egész monológgal, sőt többet, mert kevesebbel mondotta!"® 1 Okmánytár, 503. 1. 2 I. h., 107. 1. 3 Idézve P.-né munkájában, 235. 1. 4 Molnár György: Világostól Világosig (Arad 1881), 258—59. 1. 5 Kassai Vidor Emlékezései. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor (Budapest, é. п.), 201. 1.
